Belföld
Emlékezzünk a Gulágra!
Mi is történt valójában a második világháború után a Szovjetunióba került katonai és civil személyekkel?
Ma már elvileg szabadon beszélhetünk a szovjet kényszermunkatáborokról - arról, miért kellett tömegesen elhurcolni hazánkból a polgári lakosságot, nőket és gyermekeket-, ám a kutatók szerint még mindig nagy erők mozognak annak érdekében, hogy a téma elhallgatásra kerüljön.
„A magyar történelem legsötétebb korszakának eseményeit igyekszünk feltárni” mondta Majorszki András, a Gulágkutatók Nemzetközi Társaságának
Megemlékezés Budapesten
A gulág áldozatainak emlékkövénél tartottak megemlékezést a Szovjetunióba elhurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapján, kedden délután Budapesten. Kun Szabó István, a Honvédelmi Minisztérium társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára felidézte: a két totális diktatúra közé ékelődött Magyarországot 1944-ben a németek, majd a szovjetek foglalták el, akik "kétséget sem hagytak afelől, hogy ez nem felszabadítás, hanem a fegyver jogán történő hódítás volt"."Célzottan szedtek össze mindenkit, akit veszélyesnek ítéltek a szovjethatalom kiépítésére" - idézte fel a helyettes államtitkár a történteket.
Soha nem tudjuk meg, hogy pontosan hány embert raboltak el, indítottak útnak, s hogy kik is voltak az egyes transzportokban; soha nem tudjuk meg, hogy a túlzsúfolt vagonokban az éhínség, a szomjúság, a betegségek hány embert öltek meg - mondta.
A helyettes államtitkár beszéde után a rendezvényen résztvevők gyertyagyújtással tisztelegtek az áldozatok emléke előtt.
Hogy mit jelent a malenkij robot kifejezés, azt jó esetben az általános iskolában megtanuljuk, de hogy mi állt a polgári lakosság tömeges Szovjetunióba hurcolásának hátterében, arról már kevésbé illik beszélni, nem szívesen emlékeznek rá az oroszok sem- mutatott rá Stark Tamás történész. Hangsúlyozta, hogy „rendkívül fontos a magyarok elhurcolásáról beszélni, hiszen a téma Magyarország jelenkori történelmének elfelejtésre ítélt része.” Ma már világosan látjuk, miért tartották fenn a szovjetek a hírhedt kényszermunkatáborokat, a Gulágot, valamint a Gupvit. A második világháború folyamán ugyanis hatalmas, mintegy 20 millió fős embervesztesége volt a Szovjetuniónak, amit hadifoglyokkal vagy épp civilekkel kellett pótolni, mondta a történész.
Kedden éppen azon a vasútállomáson avattak emlékművet, ahonnan a 17 esztendős Dajka Erzsébetet is elhurcolták a szovjetek, egy kis munka címén. Innen, a szerencsi tranzitállomásról több mint négyezer civilt szállítottak a vonatok a szovjet kényszermunkatáborokba 1944-ben. Ennek mementójaként lepelezték le a szerencsi vasútállomással szemközti téren a Malenkij Robot emlékművet a szervezők Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériuma egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára, valamint Latorcai Csaba, kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitikára kíséretében.
Soltész Miklós kijelentette: sajnálatos módon a malenkij robot intézménye nemcsak az orosz nyomás miatt valósulhatott meg, a magyar kommunista vezetők aszisztáltak mindehhez. „Szomorú, hogy ebben a tragédiában magyar emberek, kommunisták is részt vállaltak.” Áldozatok az elhunytak, áldozatok a túlélők, áldozatok a családtagok és áldozat az egész magyar nemzet is - mondta. Soltész Miklós arra is rámutatott, hogy mai napig félelemmel mesélik a túlélők történeteiket, aminek az is oka lehet, hogy az elkövetők közűl is vannak „túlélők”, akik közöttünk élnek.
Koncz Ferenc, Szerencs polgármestere hangsúlyozta, hogy a kényszermunkatáborokról évtizedekig beszélni sem lehetett, majd köszöntötte azokat a térségből elhurcolt szépkorúakat, akik személyesen is megtapasztalták a lágerek rémségeit. Őket arra buzdította „meséljenek el mindent a történtekről, ma már lehet.” Ezt meg is tették, a Gulágkutatók Nemzetközi Konferenciájának zárásaként Réti Béla Gábor, rakamazi túlélő emlékezett meg a hetven évvel ezelőtt történtekről.