Őry MariannSorsfordítás

Álláspont. Elmaradt a lázadás éve! – kajánkodtak liberális honfitársaink az év második felében

Őry Mariann – 2017.12.30. 01:23 –

Ha kínjukban nevetnek, helyesen értékelik a helyzetet. Fussuk át, mi minden történt az idén!

Az egész világpolitikát meghatározta 2016 egyik utolsó nagy dobása, Donald Trump megválasztása, ezt sokan még mindig nem emésztették meg. Szűkebb környezetünkben rossz ómen volt a populistának nevezett pártok számára, hogy a kabaréba illő osztrák elnökválasztáson alulmaradt az első forduló győztese, a szabadságpárti Norbert Hofer – igaz, a sajátján kívül minden párt felsorakozott ellene, és csak pár százalékkal sikerült megverni.

Tavasszal két választást is elbuktak ugyanazon pártszövetség tagjai. Marine Le Pen nem lett elnök Franciaországban, Geert Wilders pedig nem lett kormányfő Hollandiában. Le Pen asszonyt, aki a győzelem érdekében pártját és pedigréjét is háttérbe szorítva csak Marine-ként mosolygott a franciákra, elbuktatta saját rossz szereplése a vitákban, no meg a liberális csodafegyver, Emmanuel Macron, akire jövőre is érdemes lesz figyelni. Macron egyrészt nem a francia Justin Trudeau, ami megnyugtató felismerés mindenki számára, aki nem azt várja a vezetőitől, hogy szipogva ölelgessék a migránsokat és mókás zoknit hordjanak. A francia elnök nagyot léphet, ha okosan ki tudja használni a német koa- líciós tárgyalások – mindjárt erről is szót ejtünk – agóniáját, igaz, a bizonytalanság az ő reformterveit is parkolópályára teheti. Mindenesetre Macron még okozhat meglepetéseket, bizonyos kérdésekben keménykezű politikus, és némileg az is váratlan volt, amikor nemrég Burkina Fasóban egyrészt politikailag inkorrekt módon megsértette az elnököt, másrészt kiosztotta az afrikai országokat, hogy ne folyton a franciáktól várják problémáik megoldását.

Németországban nagy pofont kaptak a nagykoalíció pártjai, és feljött a bevándorlásellenes AfD, a történtek üzenete nagyjából annyi lehet, hogy Merkel migránsbarát politikája már keveseknek szimpatikus, de jelenleg nem tudnak nála jobbat. A koalíciós tárgyalásokat pedig, ahol a jelek szerint mindenki gyűlöl mindenkit, még az ellendrukkereknek is kellemetlen nézni. A káoszt Németország sem engedheti meg magának. Beszédes, hogy a kampányban valós megoldások helyett inkább a magyar kormányfőt emlegették, a minap a Politico is úgy fogalmazott, hogy Orbán Viktor Merkel legjelentősebb ellenfele. Orbán ugyan nem a német választásokon indul, de migránspolitikája miatt a magyar kormány minden sikere szög a befogadáspárti politika koporsójában. Nem véletlen az sem, hogy a balliberális brit The Guardian is Orbántól és Kaczynskitől tervez rettegni jövőre.

Ahogyan Hollandiában Mark Rutte hirtelen jött migránsellenességével szívta el a levegőt Wilders elől, úgy Ausztriában Sebastian Kurz is így előzte meg a Szabadságpártot. A néppárti politikus azonban sokak rémületére csavart egyet a dolgon, és kötött egy koalíciót, amely várhatóan működni is fog. Akik annak drukkoltak, hogy újabb nyomorúságos kényszerházasságra lép a szocdemekkel, azok nem Ausztriának drukkoltak, hanem csak kapaszkodókat kerestek saját politikai szakadékuk szélén.

A jövő év nagy kérdései közé tartozik, hogy miként sikerül alakítani az unió migrációs politikáját, meg tudja-e szorongatni Brüsszel érdemben a lengyeleket, hogyan működik együtt Ausztria és a visegrádiak, és milyen koalíció alakul Berlinben. Egy biztos: Brüsszelben bőven van még muníció a tagállami akarat letörésére. Ha megmutatjuk nekik, hogy erővel nem megy, talán van jövője ennek a közösségnek.