„Azért sminkelted ki magad, mert fel akarsz csípni valakit?”

Interjú Kádár Györggyel, aki több mint harminc éve tanít Finnországban

Lovas István – 2017.12.18. 01:37 –

Én azt mondom, hogy minden gondunk és bajunk mellett legyünk büszkék a magyar oktatásra — állítja a pedagógus

Kádár György több mint harminc éve tanít a finnországi Vaasa városában, az ottani, Kodály-szellemiségű énektagozaton. A Finn Tudósok Társasága, a Finn Szemiotika Társaság, a Finn Irodalmi Társaság és más testületek tagja. Doktorátusát a Jyväskylä Egyetem zenetudományi szakán szerezte 1999-ben. A Nap Kiadó épp most jelentette meg Kodolányi János munkáját Kádár György finn fordításában a finn függetlenség századik évfordulója alkalmából.

Kádár György 20171218 Kissé kételkedem a PISA-tesztekben, hogy az adatok mennyire tükrözik egy ország oktatási rendszerének hatékonyságát – mondta Kádár György (Fotó: MH)

– Előzetes beszélgetésünk alapján figyelmeztetnem kell: minden, amit mond, izzó gyűlöletet fog kiváltani a hazai hangos és domináns véleményformáló pedagó­giai „szakemberek” körében, mert ellentétben velük, ön ismeri a finn oktatási rendszert, és szereti hazáját, Magyarországot. Mivel ezt tudják, egyetlen érvével nem fognak vitatkozni. Kezdjük tehát azzal, hogy milyen az a finn oktatási rendszer, amelynek diákjai a nemzetközi PISA-teszteken a rangsorban általában rögtön az illiberális demokráciák, sőt annál merevebb rendszerek tanulói után következnek?

– Hadd tegyem hozzá rögtön a leg­elején: szeretem Finnországot és a finn embereket. Ennek tudatában engedem meg magamnak a kritikus hangvételt is. Miután a finnországi oktatást belülről látom, kissé kételkedem a PISA-tesztekben, hogy azok mennyiben tükrözik egy ország oktatási rendszerének eredményét és hatékonyságát. E tesztek nem a humán tudást mérik, hanem természettudományi jártasságra és leginkább gyakorlatias dolgokra kérdeznek, valamint a szövegértésre és a problémamegoldásra. Ehhez tudni kell, hogy a finn diákok tudásszintje főként a humán tantárgyak terén meglehetősen hézagos. Tudni kell azt is, hogy Finnországban nincs művészeti oktatás. És nincsen irodalomoktatás.

– Ne haragudjon, leesett a hang­- rögzítőm…

– Egy magyar ember számára teljesen hihetetlen és elképzelhetetlen, amit mondani fogok. Nem ismerik a finn szerzőket, a költőket, a világirodalmat. Amikor azt hozzák ki e tesztekből, hogy a finn gyerekek szövegértése nagyszerű, akkor nekem mindig az jut eszembe, hogy a magyar diákokkal hetente olvastatnak és elemeznek verseket. A versekről azt kell tudni, hogy szövegelméleti szempontból az egyik leginformációdúsabb, legnehezebben megfejthető szövegtípusok. Nagyon nehéz megérteni, hogy egy finn diáknak a szövegértése hogyan lehet jobb a magyarénál akkor, amikor a finn diákkal Donald kacsa-képeket nézegetnek, és ehhez hasonló szövegeket, képregényeket olvastatnak.

– A liberális ördög ügyvédjeként hadd szakítsam félbe: a „háp-háp-háp” a liberális kreativitás mintaképe, és nyilván felsőrendűbb egy szélsőjobboldali „lakosság” Arany Jánosánál.

– Igen. És hangsúlyozom még egyszer: irodalmi oktatás nincs. Nem olvasnak regényt, verset, és nem is elemzik azokat.

– Ugyanakkor a finnek angoltudása példás. Ennek mi az oka?

– Az iskolai idegennyelv-oktatásról pozitívan szólhatok. Az angol nyelv oktatása az általános iskola első vagy második évfolyamában kezdődik, és nagyon-nagyon magas színvonalú. A tankönyvekből pedig süt, hogy olyan emberek írták azokat, akik a nyelv elsajátításának elméletével tisztában vannak. Finnországban az idegen nyelvű filmeket kizárólag feliratozzák, és nem szinkronizálják, ami alapvetően segíti egy nyelv elsajátítását, és amelynek fontosságát a hazai pedagógiai szakemberek sem igen merik nyomatékosítani.

– Kizárólag feliratozzák!? Szemben az „illiberális” Magyarországgal, ahol a liberális szinkronizálási lobbi szent és sérthetetlen, és mérhetetlen gazdasági károkat is okoz, mert részben emiatt itthon kevesen beszélnek idegen nyelveket. Ugye a feliratok által gyors olvasásra kényszerítés is igen hasznos az észjárás „csiszolására” nézve?

– Hogyne. Egyébként Finnországban a svéd nyelv tanulása is kötelező. Ugyanis az 5,3 százalékos svéd kisebbség miatt hivatalos nyelv.

– Ezt a tényt nagyon ideje lenne a román és a szlovák kormány fejébe verni!

– Igen. Általában is azt kell mondanom, hogy a gyakorlati oktatásban a finnek nagyon jók. Például a famegmunkálásban. Itt olyan felszereltségű osztályok vannak, ami Magyarországon elképzelhetetlen lenne. A fafűrésztől kezdve a famegmunkálási gépekig minden van. Minden kézimunkateremben van húsz-harminc varrógép, teljes felszereltség. Tehát ezekben a finn iskolák példaadók.

– Ön szavaival kiírta magát a hazai balliberális, Klubrádió-szerű médiából, mert nézetük szerint leprolizta a finn iskolákat. Milyen saját területén az oktatás, vagyis a zeneoktatás Finnországban?

– A finn ezt nem így gondolja. Számtalanszor voltam bank- és iskolaigazgatók gerendaépítésű nyaralójában, ahol a házigazda büszkén mesélte, hogy ezt ő a saját kezével építette. Ami bizony engem is meglepett akkoriban. De visszatérve a lényegre: a finn iskolákban az esztétikai oktatás megszűnt. Ezt nemcsak én mondom, hanem olyan finn hírességek is, mint a zeneszerző Kaija Saariaho, a karmester Ralf Gothóni, a zenepedagógus Szilvay Géza, az énekes Jaakko Ryhänen és még sokan mások. Ez így van az énekoktatásban is. Egy hetedikes énektankönyvet nem lehet megkülönböztetni a harmadikostól, mert nyoma nincs benne a fejlődésnek. Egy finn énektankönyvben pél­dául nem feltétlenül szerepel még Sibelius sem.

– Hány évfolyamos a finn általános iskolai oktatás?

– Hat plusz három év. Ez azt jelenti, hogy hat év az alsó tagozat és három év a felső tagozat. Amivel még nem is lenne gond, de a két iskola teljesen külön épületben van. Két külön intézményről van szó. Vagyis a finn kisgyerek tizenkét-tizenhárom évesen, éppen a pubertás korban válik meg megszokott iskolájától és tanáraitól, amikor a legnagyobb szüksége lenne az állandóságra. A három év elvégzése után pedig jön a három év gimnázium. De ezt a hat plusz három éves rendszert épp most igyekeznek országosan is átszervezni. Az alsó és a fölső tagozatot egyesítik. Ez azonban inkább csak névleges. Kimondják róluk, hogy a kettő az egy és ugyanaz az iskola. A gyakorlati akadályok miatt azonban szinte semmi nem változik.

– Az általános iskolában teljesen kötött a tanterv?

– Van egy viszonylag csekély országos minimum. Ennek alapján kell minden iskolának elkészítenie a maga tantervét. A gond csak az, hogy erre a tanároknak nincsen képesítésük. A másik nagy probléma, hogy a diákoknak igen nagy befolyásuk van arra, hogy mit tanulnak. Pár éve kezdtek el arról beszélni, hogy a diákokat úgy kell felfogni, mint ügyfelet, vevőt. Az iskolai dolgozók pedig a szolgáltatók, azaz nekünk ki kell őket szolgálnunk. Ez meglátásom szerint rendkívül káros. A felsős diák mondja meg, hogy mit akar tanulni tíz órában a kötelező harmincból. Nyilvánvaló, hogy egy gyerek nem a számtant választja, ha megengedik neki, hanem – ha van olyan tantárgy – a sütőkurzust, mert annak a végén habos tortát ehet. Ami szellemileg egészséges választás egy diák részéről. De ha netán a finn téli háború fogja érdekelni, az nem fog menni, mert van egy minimális jelentkezői létszám ahhoz, hogy egy ilyen tantárgy megindulhasson. Az itteni tanárok télen bejelentik, milyen kurzusválasztékot javasolnak. Amiben benne van a golfozás és a sminkelés is. De például a „társadalomtudományi” kurzusok alatt megjelenhet mondjuk a kisállattenyésztés. Aztán tavasszal összehívják a diákokat és a szülőket, ahol minden tanár megpróbálhatja eladni a portékáját, az általa felkínált kurzust. Vagyis – talán ha némi túlzással is, de – egy magyar diákhoz képest a finn iskolásoknak az iskolában töltött idejük mintegy harmada kiesik. Olyan korban, amelyről a pszichológusok azt mondják, hogy a gyerekek a hallottakat szivacsként szívják magukba. Ennél már csak az nagyobb baj, hogy emiatt megváltozik a tanár-diák viszony. Mert a diák a tanárra a megrendelés teljesítőjeként tekint. Vannak más problémák is. Bevezették a hatodik osztályban a fizikát és a kémiát, olyan tárgyakat, amiket a tanítóképzőn nem tanítottak. És így olyanok tanítják a tantárgyat, akik nem értenek hozzá. Az én iskolámban például ugyanez a helyzet az irodalomoktatással is. Olyanok tanítják, akiket nem tanítottak irodalomra és irodalomoktatási módszertanra.

– Igaz az, hogy Finnországban egy iskola felszereltségében semmi különbség nincs a fővárosi, városi és falusi iskolák között?

– Igen, igaz. E tekintetben feltétlenül dicséretes a finn oktatási rendszer. Még a legeldugottabb lappföldi falusi iskolában is ugyanúgy ragyog az ablak, ugyanolyan tisztaság van, ugyanúgy működik a zár, mint Helsinkiben. A másik, ami miatt igen dicséretes a finn iskolarendszer, az a gyerekszeretet. Csak, mint ahogyan arról beszéltünk, e téren kicsit túllőnek a célon, és tulajdonképpen hatalmat adnak a gyerekeknek olyan dolgokban, amelyekben nincs illetékességük. Ami azt eredményezi, hogy az iskola alaphangulata egyfajta tanár-diák szembenállás. Amikor olykor ellátogatok egy-egy magyar iskolába finn diákjaimmal, akkor szinte megkönnyebbülve érzem magam mindennek az ellenkezőjétől. A magyar iskolákban nincs eleve szembenállás. Magyarországon a gyerekek szeméből látszik, hogy hisznek a tanárjaiknak. Egy finn diák minden teketória nélkül megkérdezi például a tanárnőjét, hogy „azért sminkelted ki magad, mert fel akarsz csípni valakit?”. Egy gyerek mindig szét akarja feszíteni a határokat. Finnországban viszont nem húznak határokat. Én azt mondom, hogy minden gondunk és bajunk mellett legyünk büszkék a magyar oktatásra.