Faggyas SándorKöszönet az egymilliónak

Hiába szakították szét ezeréves országunkat és népünket, összetartozunk és összefogunk

Faggyas Sándor – 2017.12.18. 01:30 –

„Nem kell beszélni róla sohasem, / De mindig, mindig gondoljunk reá!” – írta Trianon című versében Juhász Gyula. A hit erejével elhordozni, de nem elfelejteni – a magyarság számára ez a feladat adatott a trianoni döntés minden évfordulóján. Június 4. 1920 óta a magyar történelem egyik legtragikusabb napja, Muhi, Mohács, Majtény és Világos után az ötödik halálos szúrás szimbóluma. A 2010-es választások után megalakuló parlament azonban – a Fidesz–KDNP kezdeményezésre – a nemzeti gyásznapot a Nemzeti Összetartozás Napjává nyilvánította, amelynek az az üzenete, hogy a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, amelynek államhatárok feletti összetartozása valóság.

Kilencvenhét és fél évvel azután, hogy a trianoni diktátum következtében minden harmadik magyar, mintegy 3,3 millió honfitársunk – saját szülőföldjén maradva – idegen, ellenséges államok fennhatósága alá és jogfosztott állapotba került, szombaton Budapesten letette az állampolgársági esküt az egymilliomodikként honosított külhoni magyar, a vajdasági Lajkó Miklós és családja. Ezt az egyszerűsített honosításról (közkeletű nevén kettős állampolgárságról) szóló törvénymódosítás teszi lehetővé, amelyet 2010 májusában majdnem egyhangúlag fogadott el a parlament, csupán öten tartózkodtak, és hárman – az akkor még MSZP-s Gyurcsány Ferenc, Molnár Csaba és Szanyi Tibor – voksoltak nemmel.

Sok vagy kevés az egymillió? Ha a szomszédos országokban élő mintegy két és fél millió magyarhoz viszonyítjuk, akkor nem tűnik soknak, de ha azt is figyelembe vesszük, hogy a külhoni magyarok továbbra is folyamatosan kérelmezik a honosítást, Szlovákiában és Ukrajnában pedig tiltják és büntetik a kettős állampolgárságot, akkor elégedettek lehetünk ezzel a számmal. Egyébként a helyzet abszurditását az is mutatja, hogy két olyan állam gátolja az ott őshonos magyaroknak a magyar állampolgárság felvételét, amely úgy örökölt meg a Trianonban elszakított színmagyar és többségében magyarok lakta területeket, hogy nem írta, nem is írhatta alá a békediktátumot – mivel akkor még egyikük sem létezett! Trianon hosszú árnyékának szomorú szimbóluma az is, hogy az 1912-ben a Rimaszombathoz közeli Várgedén született Tamás Aladárné Szűcs Ilonának, a „nemzet tanító nénijének” életében ötször is változott az állampolgársága, holott a szülőföldjét soha nem hagyta el. Kilencvenkilenc évesen fosztották meg szlovák állampolgárságától, alapvető emberi jogaitól, miután 2011-ben az elsők között kérte és kapta vissza a magyart, s aki a magyar nemzet érdekében tanúsított kiemelkedő szolgálata, hősies helytállása elismeréseként 2012. október 23-án elsőként kapta meg a Magyar Becsület Rendet. A tavaly nyáron száznégy esztendős korában elhunyt asszony búcsúzóul „összetartást, egy húron pendülést és egymás tiszteletét” üzente, kívánta a magyaroknak.

Biztosan nagyon örült volna, ha szombaton részt vesz az egymilliomodikként honosított külhoni magyar eskütételén a Sándor-palotában. Minket is erővel, derűvel és bizakodással tölthet el, hogy hiába szakították szét több mint ezeréves országunkat és népünket, mert összetartozunk és összefogunk egymásért – minden ránk leselkedő veszéllyel, egyre nyíltabban és vehemensebben spekuláló, szervezkedő, fenyegetőző ellenfeleinkkel szemben, határon innen és túl. A nemzeti egység legfőbb bizonyítéka a jövő tavaszi választás lehet, amelynek eredményét a hét-nyolcszázezer határon túli magyar választópolgár szavazatai is befolyásolják, s ha sokan voksolnak, akár a mérleg nyelvét képezhetik.