Hollik Istvánt indíthatja az ötödik kerületben a kormánypárt

Országgyűlési választás

Szalai Laura – 2017.12.13. 00:41 –

Bár már több név is felmerült az esélyesek között, a mostani állás szerint Hollik István lesz a kormánypárti induló Budapest 1-es számú egyéni választókerületében – értesült a Magyar Hírlap.

Hollik István 20171213

Mint arról a sajtó az utóbbi hetekben többször is beszámolt, Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter 2018-ban nem indul egyéniben az ötödik kerületben. Ennek oka, hogy a kormányfő kampányát irányítja majd. A megüresedő helyre korábban felmerült Böröcz László ötödik kerületi alpolgármester és Fidelitas-elnöknek, valamint Dömötör Csabának, a kabinetiroda parlamenti államtitkárának neve, de a hírt mindketten cáfolták. Lapunk most úgy értesült, hogy várhatón a KDNP-s politikus mérettetheti meg magát a körzetben. Mint ismert, Hollik István 2014 áprilisában a közös pártlistán a 158. helyen szerepelt, országgyűlési képviselői mandátumhoz 2015-ben jutott. Ennek előzménye, hogy a fideszes Papcsák Ferencet megválasztották a Magyar Nemzeti Bank felügyelőbizottságának elnökévé, s a poszt összeférhetetlen a parlamenti képviselőséggel. A megüresedett mandátumot végül a kereszténydemokrata politikus kapta. Hollik az utóbbi hónapokban gyakran szerepel a frontvonalban, rendszeresen szólal meg aktuális ügyekben.