Bayer ZsoltÉlősködők

Vannak a Jóistennek felfoghatatlan, teljesen felesleges szeszélyei.

Bayer Zsolt – 2014.11.22. 05:08 –

Ilyen például az ágyi poloska, a szőrös disznóparéj meg a Szily László a Cink-ről. Ez utóbbi úgy jött létre, hogy egy elhagyott, 1974-ből megmaradt Bundesliga-bajuszra valahogy rászervesült egy rakás fehérje, és az egész összeállt Szily Lászlóvá. Ezt követően a létrejött képlet betagozódott a Monogenea rendbe, és külső élősködő (ectoparasita) lett belőle. Mint ilyen, természetesen az ú.n. „rohadtul modern, liberális újságírók” családjának tagja. Legfontosabb tulajdonságai az elviselhetetlen cinizmus, gyilkos indulatokat kiváltó pofátlanság, a gondolkodási képesség teljes hiánya. A Szily-félék például úgy ismerhetők fel, hogy ha mondjuk az ember az 1973. szeptember 11-i chilei puccsot és az Egyesült Államok abban vállalt szerepét elítéli, akkor a Szily-félék kijelentik, hogy az ember Che Guevarává változott. És nemcsak a chilei puccsot elítélő változik a Szily-félék szerint nyomban Che Guevarává, de természetesen azonnal átváltozik Orbán Viktor is Fidel Castróvá, imigyen: „Che Bayer, Fidel Orbán leghűbb fegyverhordozója interjút adott a Valasz.hu-nak, itt vannak a legchésebb tételmondatai (…).”

Ezt követően a Bundesliga-bajusz elismétli, amit az ember elmondott, de már megoldotta, hogy érdemben semmit se kelljen az elmondottakra reagálnia. Az ugyanis nem menne. Hogy miért? Azért, mert a tények a következők: 1973-ban egy demokratikus, törvényes választáson többséget szerzett elnököt és hatalmat távolítottak el puccsal Chilében. A puccsot végrehajtó Pinochet tábornok és a hadsereg mögött ott állt az Egyesült Államok titkosszolgálata, pénze, katonai ereje és teljes támogatása. (Tessék olvasgatni Kissinger emlékiratait, ott teljes nyíltsággal bevallja mindezt.) Pinocheték több ezer embert gyilkoltak meg és tüntettek el, több ezer embert kínoztak meg kegyetlenül, úgy, hogy életük végéig viselik annak nyomait és következményeit. Miközben ez történt Chilében, az Egyesült Államok természetesen töretlenül szónokolt az emberi jogokról és a demokráciáról. Az Egyesült Államok 1973-ban amúgy Latin-Amerika legrégebbi, akkor már százötven éve működő demokráciáját számolta fel. Tette mindezt azért, mert nem akart lemondani a chilei rézbányák tetemes hasznáról.

Ezekre a tényekre kellett volna a Bundesliga-bajusznak mondania valamit, de mivel ő egy ectoparasita, szüksége van egy seggre, amiben lakhat. Ez a segg jelen pillanatban az Egyesült Államoké. (Ha korábban állnak össze a fehérjék és a bajusz Szily Lászlóvá, akkor a Szovjetunió seggében lakott volna ez a képlet.) Ezért nem áll módjában a tényekről beszélni, helyette a tényeket megemlítőket minősíti Che Guevarává. (Apróság: Che Guevarának aligha lehettek tételmondatai a chilei puccsról, mivel 1967. október 9-én Bolíviában kivégezték).

A Szily-félék szellemi képességeiről amúgy már Karinthy Frigyes is beszámolt, végezetül álljon itt a Mestertől az Idegorvosnál című novellácska.

„Elgondolkodva néztem magam elé, és így szóltam:
– Szeretem a sárga bablevest.


Barátom, aki az utóbbi időben Freud pszichoanalízisével foglalkozik, szúróan nézett rám.

– Miért mondod, hogy szereted a sárga bablevest?


– Mert szeretem – mondtam őszintén.

– Hm. Nem volt neked hatéves korodban egy kék hajú nővel viszonyod?


– Nem emlékszem. Miért?

– Mert kék és sárga kiegészítő színek. Az ember ok nélkül nem mond semmit: ez a pszichoanalitika vívmánya. Minden kijelentés egy rejtett szadizmus vagy mazochizmus önkéntelen megnyilatkozása: mindennek szexuális okai vannak, s minden visszavezethető gyermekkori emlékekre. Neked gyermekkorodban egy kék hajú nővel volt viszonyod, és azért szereted a sárga bablevest.


– Lehet, de már nem emlékszem.

– De én emlékszem. A te idegeid tönkre vannak téve. Szadizmusod, a kegyetlenkedési ösztön, ki akarja élni magát. Valdd be, meg akarod ölni a sárga bablevest.

– Én?!


– Igen. Te ütni és verni akarod a sárga bablevest, mert szerelmes voltál egy kék hajú nőbe, akit nem verhettél meg. Te ölni akarsz. Idegeid tönkre vannak téve. Azonnal menj fel Berenczy idegorvoshoz, az majd kianalizálja belőled. Véged van.


Rémülten rohantam fel Berenczy idegorvoshoz. Dolgozószobájában fogadott. Mikor beléptem, keserűen mosolygott rám.

– Miért siet úgy? – mondta. – Szeretné, ugye, ha rám esnék az ajtó, és agyoncsapna engem?


– Bocsánat… erre nem is...

– Jegyezze meg magának, fiatalember, hogy két ösztön vezetheti csak minden cselekvésünk és gondolatunk: a nemi kegyetlenkedés és nemi megalázkodás ösztöne. Minden gondolatunk rejtett rugója ez a két ösztön: a szadizmus, illetőleg a mazochizmus vágya. Különben pedig mit akar?


– Szeretem a sárga bablevest – vallottam be rémülten, és a hideg végigfutott a hátamon.

– Gondoltam – mondotta az idegorvos mély megvetéssel. – Na, csak üljön le, majd meglátjuk, mit tehetünk magával.

Leültem, és egyszerre elmúlt a fogfájásom, amivel feljöttem. Szembeült velem.

– Ön tehát szereti a sárga bablevest – mondta az idegorvos. – Tisztában van ön azzal, milyen jelentősége van annak, hogy ön szereti a sárga bablevest.


– Kérem… – mondtam félig sírva – …én nagyon szeretem a sárga bablevest... de ha nincs... hát le tudok mondani róla...


– Kuss!… - dörgött rám az idegorvos. – Majd adok én magának. Ön igenis szereti a sárga bablevest. Az ön idegei tönkre vannak téve. Ön szadista. Ön kegyetlenkedni akar, ön meg akar ölni mindenkit, ön vágni, szúrni, csípni akar, ön szerelmes volt az öreganyjába, akinek le akarta vágni a fejét, de erről önmaga se tud. Mit álmodott ma?

– Azt álmodtam, hogy húsz koronát kaptam Fuksztól – mondtam, és a fogaim vacogtak.


– Kuss! – ordított az idegorvos. – Az ön álma azt jelenti, hogy ön, dacára annak, hogy maga se tud róla, szerelmes ebbe a Fukszba, és hogy ön szereti a pénzt, és hogy ön szeretné, ha Fuksz leesnék a Halászbástyáról, és a nyakát törné. Ön javíthatatlan szadista. Ön egy született Néró. Ön Caligula. Majd adok én neked, te büdös!

– Micsináljak? – siránkoztam.

– Az ön határtalan szadizmusát egy erősebb szadizmus hatásának kell kitenni, mely legyőzze ezt az ösztönt, és mazochisztikus hajlamot keltsen önben. Ön parancsolni, hatalmaskodni, uralkodni akar: ez az ön halálos idegbaja, melyből önt ki fogom gyógyítani. Szadisztikus hatásoknak teszem önt ki. Érti?


– Értem – mondtam, és összehúztam magam a széken.


– No – mondta és felállt. Rettenetes szemekkel nézett rám.

– Jajaj! – jajgattam.

– Kuss! – ordított. – Te ronda szadista. Azonnal állj föl, mert lelőlek!
Felálltam.

– Így. Most azonnal nyúlj a zsebedbe. Érted? Mert úgy váglak pofon, hogy lerepülsz a lépcsőn.
Zsebembe nyúltam.


– Így. Most azonnal szedj ki ötven koronát, és add nekem. Na, mi lesz? De rögtön. Majd letöröm én azt a te komisz szadizmusodat! Majd kigyógyítalak én abból a szadizmusból! Na mi lesz?

Pofonra emelte kezét.

Reszketve nyújtottam át az ötven koronát. Galléron fogott, és lerúgott a lépcsőn. A földszintről csodálkozva néztem vissza. Mosolyogva állt a rácsnál.

– Rendben van – mondta –, az ön mazochizmusa kezd már fejlődni az ellenkező irányú szadizmus jótékony befolyása alatt. Néhány óra alatt egészen szépen ki fog gyógyulni. Alászolgája. Legyen máskor is szerencsém.”