Alkudjunk meg? Tegyünk fölösleges kompromisszumokat? Ha úgy tetszik, adjuk el magunkat?
Voltak kormányzatok Magyarországon, amelyek ezt tették. Gyurcsány Ferenc egészen kiváló volt ebben. Nem kicsit élvezte.
A szocialista-liberális vezetés abból indult ki, hogy merjünk kicsik lenni, s valakinek az oldalára kell állni. Kezdték anno a Szovjetunióval. Kérem, helyén értsék, ez nem Moszkváról, az orosz nemzetről szólt. Ez a legundorítóbb apparatcsik lét, a bürokrácia, az íróasztal-irigység megnyilvánulása volt. Ezek az emberek ott képződtek, ott tanulták meg a szolgalétet.
Hogy ma már másokat szolgáljanak. Azokat, akik jobban fizetnek. A Nyugat ezért kötött rossz alkut, a demokratikusnak csúfolt értékeket ezek az urak eladják, bárdolatlan kótyavetyére szánják. Rubel, márka, dollár – egyre megy. Internacionalizmusról prédikáltak, közben meg éppen az erdélyi magyar nem fért bele a nemzetköziségbe? Ez már mégis, hogyan lehet?
S most a tényleg fontos dolgokról. Magyarország független ország. Ennek nem mond ellent, hogy benne vagyunk az Európai Unióban éppúgy, mint a NATO-ban. Küldünk katonát Koszovóba és Irakba is. Afganisztánban vérrel is fizettünk.
Azonban egy percig sem adjuk fel azt, ami a magyarságunkat jelenti. A jelenlegi magyar kormány foglalkozik minden határon túlival. Nem páriának tekinti őket, hanem a közösség részének, akikért tenni kell és lehet.
Vegyük sorba.
Erdély: Klaus Johannis, meglehet, nem a legtökéletesebb román államfő, de szinte biztos, hogy jobban lehet vele tárgyalni, mint Victor Pontával. Ez lehetőséget teremt az erdélyi magyaroknak. Meglehet, nem biztosít azonnal székelyföldi autonómiát, de nem is zárja ki azt.
Vajdaság: a jelenlegi szerb vezetés van annyira bölcs, hogy elismerje a második világháború kegyetlenségét, azt, hogy a bűnt a megbocsátásra is lehet kezelni. Belgráddal másban is lehet tárgyalni: ez a Déli Áramlat. Ez egy meghatározó közös gazdasági érdek: biztosítja mind a két állam energetikai függetlenségét. Ez rezsicsökkentést is jelent, de főleg annak a lehetőségét, hogy a magyar gazdaság hatékony legyen. Közhely, hogy az Amerikai Egyesült Államok azért erős, mert olcsó energiaforrásokkal rendelkezik. S nem hagyja, hogy másnak hasonló lehetőségei legyenek, hiszen ez csökkenti a haszonkulcsot. Valljuk meg, meglehetősen ostoba közhely ez, amit talán semmi értelme elviselni.
Felvidék: talán van, aki még emlékezik Robert Fico és Bajnai Gordon szécsényi találkozójára. Hihetetlenül kínos volt. Magyar miniszterelnököt még így nem aláztak. Fico úgy érkezett, mintha övé lenne Magyarország. Nagy terepjárók, géppisztolyt lakókra szegező kormányőrök. S Bajnai erre nem reagált, illetve egészen pontosan gazsulált. A mostani magyar–szlovák viszony egészen más. Fico tiszteli Orbánt, határozottságát és erejét. Ez a helyi magyaroknak is nagyobb esélyt ad az élhető életre.
Kárpátalja: ez, valljuk meg, erősen kínos kérdés. Ezért hosszabban kell vele foglalkozni. Hogyan kezeljük az ukrán kérdést, kinek adjunk igazat, egyáltalán mi jogunk lenne bármilyen ítéletet alkotni? Elképzelhető, hogy onnan kellene megközelíteni: mi jó a kárpátaljaiaknak? Ne titkoljuk, náluk szegényebben kevesebben élnek régiónkban. Ez nagyon nagy szegénység. Munkács városának üzenetét aligha kell magyarázni, Zrínyi és Rákóczi, magyar hagyomány, magyar érték, magyar hit. Templomok, ahova az emberek vágynak és tudnak menni. Nos, őket a kijevi hatalom többnyire semmibe vette. Átírták a szavazókörzeteket, nem adtak lehetőséget a kárpátaljai magyaroknak, hogy számukra is érvényesüljön a demokrácia. Olyan egyszerűen, hogy mindig kisebbségben legyen a magyar. Még mindig majdnem kétszázezer emberről beszélünk.
Mit lehet most tenni?
Orbán Viktor a Magyar Állandó Értekezlet XIII. plenáris tanácskozásán határozottan fogalmazott: Magyarország kiáll keleti szomszédja területi szuverenitása mellett. Kifejtette, a nemzetközi jog tisztelete mellett ebben van nemzeti önérdek is, a magyar nemzetstratégia sarkalatos pontja, hogy Magyarország és Oroszország között „legyen valami”, „mondjuk Ukrajna”, amely otthona lehet a 200 ezres kárpátaljai magyarságnak is.
A kormányfő rámutatott, az idei évben a geopolitikai megközelítés vált elsődlegessé, aminek egyetlen racionális kérdése van: ki nyer és ki veszít? Ami ma történik, azzal Európa, Magyarország és Ukrajna is veszít – mondta, megerősítve: nem szeretnék, ha a változások visszavinnének a hidegháború és hidegbéke korszakába, ennek visszatértét a Kárpát-medencébe Európában és Közép-Európában senki sem akarja.
Magyarország független, szuverén állam. Őrzi érdekeit, értékeit. Nem adjuk el magunkat, kiállunk magunkért, és megvédjük a sajátjainkat. Ez alapelv, amiből nem lehet engedni. Magyarországnak meg kell védenie a határon túl élő honfitársait. Ez kötelesség. Amennyiben ezt bárki megkérdőjelezi, talán nézzen körül a fejlett világban, ahol fel sem merül, hogy állampolgárait nem óvja meg egy ország.
Németország, Franciaország és igen, az Amerikai Egyesült Államok sem hagyhatja, hogy a németet, franciát és amerikait bárki bárhol bántsa. Nem engedheti meg, hogy honfitársai érdekeit bárhol megsértsék. Ez vonatkozik politikára és gazdaságra egyaránt. Utóbbira valószínűleg a szokásosnál is hatékonyabban.
Nekünk miért kellene másképp tennünk? Nekünk miért ne a magyar érdeket kellene látnunk? Nekünk miért ne magyar szemmel kellene néznünk?