Nagy OttóAz emberek szava

Álláspont. Tulajdonképpen már elültek azok a hullámok, amelyeket Gyurcsány Ferenc gerjesztett azzal, hogy bedobta legújabb nemzetmentő ötletét a politika tengerébe

Nagy Ottó – 2017.11.15. 01:40 –

Tulajdonképpen már elültek azok a hullámok, amelyeket Gyurcsány Ferenc gerjesztett azzal, hogy bedobta legújabb nemzetmentő ötletét a politika tengerébe, hogy lehúzza a határon túli magyarokat, de legalábbis minden idegenbe szakadt, választókorú és -képes hazánkfiát. Hogy mondjuk a Vörös-tenger mellékén ehhez mit szóltak, azt egyelőre nem tudni, azért érdemes felidézni az ominózus kérdést, amelyet népszavazásra bocsátana hazánk egyik legnagyvonalúbb hitelintézeti szakembere: „Egyetért-e ön azzal, hogy ne szavazhassanak azok, akik soha nem éltek Magyarországon, és nem viselik a szavazatuk következményeit?”

Az állóvizet a kérdésben lévő „következményekért” érdemes felkavarni. Mert mi minden lapulhat Gyurcsány félelmei mögött, aki azt kiabálja, hogy legutóbb csak a határon túli magyarok szavazatával lett meg a Fidesz kétharmada? Például a gazdasági eredmények, amelyekhez kellett ez a többség? Az, hogy nincs hitelünk a valutaalapnál? Pontosabban lenne, de köszönjük, nem kérünk belőle, mert ezzel a szívességgel mindig megszorítások járnak. Esetleg az, hogy most először a rendszerváltozás óta prémiumot fizet ez a randa kormány a nyugdíjasoknak? Hogy az építőipar megint szárnyal, és még a GDP-adatok sem képesek lelombozni az embert? Ilyen dolgoktól bátran érdemes rettegni.

És vajon mit szólnának ahhoz az unió nagyjai, ha ugyanezzel a felvetéssel találná meg őket mondjuk Niedermüller Péter, amikor Brüsszelben egy minket is érintő témáról szavaznának? Például a bevándorlásügyi kérdésekben, hiszen a legharcosabb jogvédők és az ilyen bőrbe bújt politikusok sosem éltek nálunk. Persze lehet mondani, hogy magyar EP-képviselők is szavaznak uniós ügyekben, és az ő szavazatuk is hatással van más tagállamokra és azok lakóira. Igen, de ez minden tagországra egyformán igaz, a következményekkel együtt. A migrációnál maradva azonban apró különbség, hogy itthon a szavazók jelentős része, még az is lehet, hogy több mint kétharmada, köszöni, de nem kér a bevándorlókból, bizonyíték rá a nemzeti konzultáció és annak eredményei. Akkor sem, ha Guy Verhofstadt éppen most antiszemitázta le a konzultációt, mert a bevándorlásnál nincs jobb dolog a világon, és akkor sem, ha Frans Timmermans a lengyeleknél is jobban szeretne bennünket megleckéztetni. Persze egyikük sem él Magyarországon, és ha sikerülne ezt keresztülverniük az unión, akkor egyikük sem viselné döntései következményeit, a brüsszeli párnák kényelmesebbek. És a határon túli, jobbra szavazó, kétharmadot elősegítő magyarok? Úgy tűnik, a kéretlen migránsokból ők sem kérnek, viszont viselik szavazatuk következményeit, annak a segítségnek a formájában, amelyet ettől a kormánytól kapnak. És amit se szocialista, se Gyurcsány-kormánytól nem kaptak meg soha, és ha fordul a politika szekerének rúdja, akkor sem fognak megkapni a hozzájuk hasonlóktól.

Egyvalamiben Gyurcsánynak mégis igaza van: meg kell hallani az emberek szavát. Valahogy úgy, ahogy Jack London Buckja meghallotta a vadonét. Ezért ne felejtsük el Gyurcsány választási szlogenjét sem: Orbán vagy Európa. Csakhogy ezt ő rosszul tudja, mert a kérdés nem ez, hanem az, hogy Gyurcsány vagy Európa.

És erre szegény szocialisták is rájöhetnének végre, a DK-nak átadott körzeteket számolgatva és siratva, Botkástul vagy éppen nélküle, Molnár Gyulástól, sőt Horváth Csabástól, aki annyira szegény, hogyha ingyen BKV-bérletet nem is, de kilencvenszázalékos kedvezményt mindenképpen érdemes lenne megszavazni neki, hogy még felszabadultabban örülhessen a maradéknak, akárhol is mérik azt a tíz százalékot.