Őry MariannNemzetietlen minimum

Álláspont. A többsebességes Európa már létezik, a közép-európai országok ugyanis olyan növekedést produkálnak, amire a nyugati tagállamok jelenleg nem képesek

Őry Mariann – 2017.11.10. 03:07 –

A többsebességes Európa már létezik, a közép-európai országok ugyanis olyan növekedést produkálnak, amire a nyugati tagállamok jelenleg nem képesek – erre hívta fel a figyelmet a Nézőpont Intézet tegnapi konferenciáján Mike Gonzalez, az amerikai konzervatív Heritage Alapítvány vezető munkatársa. Gonzalez sokat foglalkozik a régiónkkal és kiemelten Magyarországgal. Lapunknak azt is megemlítette: segíteni kell a menekülteknek, de nem szükségszerűen kell őket az országainkba utaztatni, vagy legalábbis nem Angela Merkel „nyitott ajtók”-politikájával, ami szerinte végeredményben finoman szólva sem hozott politikai hasznot a német kancellárnak.

A fenti friss megjegyzések – amelyek már attól érdekesek, hogy a tengerentúlról jönnek, nem pedig mi mondjuk magunkról – rávilágítanak egy fontos törésvonalra Kelet-Közép- és Nyugat-Európa között. Arra már fény derült az elmúlt években – különösen a migrációs válság kapcsán –, hogy fontos kérdésekben máshogy gondolkodunk, jellemzően konzervatívabbak vagyunk, és mivel nem darálták be az agyunkat teljesen a liberálisok, a politikai korrektséggel sem sikerült megbarátkozunk. Sokszor ismételt közhely mindez, de attól még igaz. A lengyelekről írták a nyugati sajtóban, hogy nem értik, nem szeretik különösebben az idegen kultúrából jövőket, de nagyjából az egész régióra igaz, hogy amit Nyugat-Európában sikerpropagandával próbálnak eladni multikulturális sokszínűségnek, az régiónkban minimum idegenkedést vált ki. A többség abban is egyetért, hogy ami máshol nem sikerült, azt nekünk ne kelljen kipróbálni.

Miközben Nyugat-Európa részben a gyarmati múltjából, részben az utólag egyértelműen felelőtlen bevándorláspolitikájából fakadóan sok terhet nyög, Közép-Európa döntő többsége ellenáll, s ez egyre inkább igaz Ausztriára is. Ennyivel tehát mindenképpen jobb helyzetben vagyunk, és ahogyan arra fentebb Mike Gonzalez rávilágított, más fronton is van ok az optimizmusra. Nyugat-Európában ezzel szemben jó okkal érzik úgy a polgárok, hogy gyermekeik, unokáik élete nem lesz jobb, mint az övék. A generációról generációra örökölt problémák nem oldódnak meg, hanem súlyosbodnak, vélhetően ezért is kaptak észbe a legutóbbi választásokon az osztrákok. Mindeközben viszont egyre több jelét látjuk annak, hogy a nyugat-európai tagállamok egyes politikusai továbbra is másodosztályú tagokként kezelik a 2004-ben vagy később csatlakozó országokat. Nézeteik szerint mi csóróbbak és kulturálatlanabbak vagyunk, jobb körökbe nem léphet sáros magyar csizma, csak azok szalonképesek, akik magukévá teszik a brüsszeli nemzetietlen minimumot. Az nyilván mindegy, hogy a brüsszeli és egyéb nyugat-európai politikai politikusok kedvenc magyar és kelet-közép-európai beszélgetőpartnerei jellemzően azok a csillogó szemű modern euró­paiak, akik kis túlzással csak saját magukat képviselik.

Hogy miről jutott mindez eszünkbe? Természetesen az európai liberálisok fővezéréről, Guy Verhofstadról
– aki Dömötör Csaba megfogalmazása szerint – minden tiszteletet nélkülöző kritikával illette ismét hazánkat. Sokadjára, tegyük hozzá. Verhofstadt urat ezúttal sem zavarta, hogy pártcsaládja, az ALDE magyar tagszervezete, a Fodor Gábor-féle Liberálisok nem tud felmutatni mérhető támogatottságot. Magyarul: Verhofstadt úrra és eszmetársaira itthon nagyjából senki sem kíváncsi.

Kivételt képeznek azok, akik kitartóan Brüsszeltől várják, hogy küldjön már tankokat Budapestre. Akiknek továbbra is az lenne a jó, ha nekünk minél rosszabb lenne. A magyar választásokat nem tudja Brüsszel helyettük megnyerni.