Lovas IstvánKözvélemény-kutatási abc

„Pártpreferencia a teljes felnőtt népesség körében": miért érdekes ez csak nálunk?

Lovas István – 2017.11.08. 01:20 –

A közvéleményt kutatók a világon mindenhol azt mutatják be a szavazói pártpreferenciák felmérésénél, hogy az adott pártok arányosan mekkora támogatást élveznek a szavazók körében. Kivéve nálunk. Ami annyira elütő a normális gyakorlattól, hogy a magyar pártpreferenciákra vonatkozó Wikipedia angol szócikkben ez a módszertani megjegyzés olvasható: A magyar közvélemény-kutatók általában külön publikálnak adatokat a politikai pártok támogatottságáról valamennyi szavazásra jogosultnál (ami általában magába foglalja a „nem tudom/nincs preferenciám” nagy százalékát), és a politikai pártoknak az „aktív” vagy „magukat biztosnak” érző szavazók esetében.

Más szavakkal: ha megnézzük, mi olvasható az olasz, a német, a skandináv stb. sajtó egy ottani közelgő választásra tekintettel közölt felmérésében, akkor egyfajta és egyértelmű üzenettel bírók az ott nyilvánosságra hozott felmérési adatok. Vagyis azt láthatjuk, hogy egy adott pártnak mekkora a támogatottsága azok között, akik a kérdezés pillanatában úgy gondolják, elmennének szavazni, és tudják, kire adják le voksukat. Vagyis nem kétféle felmérési adatokat közölnek. Azaz olyanokat nem, hogy az egész népesség között mennyien támogatnák mondjuk a brit Munkáspártot, az olasz 5 Csillag Mozgalmat és a többit. Mert kit érdekel? Kit érdekel a világ bármely országában az, hogy miként gondolkodnak a politikai pártok preferálásáról azok, akik az otthon maradást választják?

Nálunk ez nem csak nem így van, de homlokegyenest ellentétes a bennünket körbevevő nemzetközi gyakorlattal.

Olyannyira – és ez is tény –, hogy a hazai média elsöprő többsége hajlamos arra, hogy nagyobb nyilvánosságot, előkelőbb helyet adjon az egész lakosságban végzett pártpreferenciáknak, amelyekből megtudhatjuk azt, hogy mily sokan nem akarnak elmenni szavazni, illetve nem tudják, hogy kire is szavaznának, ha elmennek. Sőt: igen gyakori az is, amikor sajtónk egy adott közvélemény-kutató intézet ada­taiból nem csak elsőként mutatja be a teljes lakosság körében végzett felmérés eredményeit, hanem csak azt közli, mintegy mellékesként vagy egyáltalában be nem mutatva a választani elmenni akaró, pártpreferenciájukat egyértelműen kinyilvánító válaszadók véleményét.

Tovább menve: nincs egyetlen olyan eset sem, amikor egy külföldi sajtótermék egy magyarországi pártpreferenciát bemutatva ne a saját gyakorlatát követve kizárólag a választani elmenni akaró és pártpreferenciával rendelkező szavazók válaszaiból készült eredményeket mutatná be. Vagyis azt, hogy X pártra hatvan, Y pártra 18 és Z pártra a megkérdezettek 12 százaléka szavazna. Így minden ottani olvasó tudja, miként áll nálunk a pártok kedveltsége.

Hogy az ezzel ellentétes gyakorlat nálunk miért alakult ki, nem egészen világos. Ahhoz nyilvánvalóan kiválóan alkalmas, hogy a balliberális, vagyis a domináns és tematizáló sajtó azt hajtogassa, hogy a győztes jobboldali pártot tulajdonképpen a „lakosságnak” csupán egy kisebb része támogatná vagy támogatja, hiszen magára a szavazásra is úgy tekintenek, mint ahogyan azt a közvélemény-kutatásokból látják: fontosabb a „teljes” lakosság, mint azok, akik el is mennek szavazni.

Miután ennek a gyakorlatnak az okát a hozzám hasonló laikus ismerőseim vagy újságíró kollégáim se tudták megmagyarázni, Závecz Tibort, a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet alapító-ügyvezetőjét még májusban kérdeztem meg erről. Hogy ne legyek vádolható a „szövegösszefüggésből való kiragadással”, íme válasza teljes terjedelemben:

„Nálunk az a gyakorlat alakult ki valamikor a rendszerváltást követően, hogy mindkét adatot közzéteszik a kutatócégek. Az összes választókorú körében mért adat arra jó, hogy lehessen látni minden párt esetében a teljes népességen belüli támogatói kört (sőt, nyolcvanezer fővel megszorozva a százalékot, a számosságát is – ezért szoktuk mondani, hogy a Fidesznek 2–2,5 millió támogatója van) s emellett azt is lehet rögzíteni, hogy mekkora a bizonytalan tábor. Tehát, a teljes választókorú népességet fel lehet osztani szavazókra pártonként és nem-szavazókra.

A biztos pártválasztói kör két feltétellel rendelkezik: biztosan el akar menni szavazni+van is párt, amelyikre leadja a voksát. Ez a releváns csoport, hiszen ők maguk az aktuális választók. Az ebben a körben mért adatokat is közzétesszük, de azzal a megszorítással szoktuk interpretálni, hogy jelenleg nagyon kevesen tartoznak ebbe a körbe – a választókorú népesség egyharmada és ez statisztikailag nagyon bizonytalanná teszi az adatokat és így az értelmezést is. Ahogy közeledik a választás, egyre többen aktivizálódnak, találnak maguknak pártot, azaz a biztos pártválasztók köre egyre nagyobb lesz, az adatok pedig egyre stabilabbak (mármint módszertani értelemben).”

Mint látható, ő sem tudott arra magyarázatot adni, hogy mi az oka ennek a teljesen általános, külföldi gyakorlattól homlokegyenest eltérő közvélemény-kutatási hungaricumnak.

Egyetlen, ezzel ellentétes példa. Szeptember 23-án a Münchner Merkur nevű német napilap így foglalta össze a különböző közvélemény-kutatók szeptember 22-én kiadott előrejelzéseit a másnap soron következő választásokra:

Emnid: CDU/CSU 35 százalék, SPD 22 százalék, AfD 11 százalék, Linke 10 százalék, FDP 9 százalék, Zöldek 8 százalék

Forsa: CDU/CSU 36 százalék, SPD 22 százalék, AfD 11 százalék, Linke 9,5 százalék, FDP 9,5 százalék, Zöldek 7 százalék

INSA: CDU/CSU 34 százalék, SPD 21 százalék, AfD 13 százalék, Linke 11 százalék, FDP 9 százalék, Zöldek 8 százalék.

És tényleg, kit is érdekelt volna Németországban az, hogy Hansnak, Joachimnak, Gretchennek és Juliának mi a pártpreferenciája, ha ugyanakkor elmondták volna a kérdezőknek, ők aztán biztos, hogy nem mennek szavazni?

És persze az is érdekes kérdés lehet, amit végül feltehetünk: az a balliberális oldal, amely naponta kap manifeszt idegrohamot, a­miért nálunk valami nem úgy történik, mint máshol a „nagyvilágban”, miért érzi oly jól magát e „hungaricummal”, amikor magától a „hungaricum” kifejezéstől eleve olyannyira rosszul van, hogy láthatóan vagy hallhatóan orvosi segítségre vagy hánytató tálra van szüksége annak hallatától is?