Hídfőállás a császárvárosban

Könyv a Bécsi Magyar Történeti Intézet és az osztrák Collegium Hungaricum történetéről

Vitéz Anita – 2017.11.06. 01:39 –

A magyar–osztrák kulturális kapcsolatok két fő intézménye, a Collegium Hungaricum és a Bécsi Magyar Történeti Intézet huszadik századi történetét mutatja be Ujváry Gábor új kötete. Neves szakemberek részvételével a minap a Nemzeti Múzeumban rendeztek kerekasztal-beszélgetést a kiadványról, felidézve többek között a kultúrpolitikai kapcsolatok történetét és Klebelsberg Kuno tevékenységét is.

Mintegy háromszázötven oldalon át tárgyalja Bécs és a magyar kulturális külpolitika kapcsolatait Ujváry Gábor történész új könyve, a Kulturális hídfőállások II. címmel a Ráció kiadónál nemrég megjelent kiadvány. Az előzményeket is bemutató munka a Bécsi Magyar Történeti Intézet és a Collegium Hungaricum – amelyeknek a szerző vezetője is volt – 20. századi szerepére, kultúrpolitikai küldetésére helyezi a hangsúlyt. A minap a Nemzeti Múzeumban kerekasztal-beszélgetéssel kísérve mutatták be a kötetet, Hermann Róbert hadtörténész, a Veritas Intézet kutatócsoport-vezetője és a Magyar Történelmi Társulat elnöke vezetésével. Az eseményen Fazekas István történész, az ELTE docense, aki húsz éven át volt magyar levéltári delegátus Bécsben, arról szólt: az osztrák főváros a magyarság számára az 1526 és 1918 közötti időszak kulturális öröksége miatt fontos, és számos levéltári forrás 1926 óta közös szellemi tulajdont képez. Ezt az úgynevezett badeni egyezmény tette lehetővé, magyar delegátusok működhetnek az osztrák állami levéltárban, a tudományos szolgálatot pedig kiegészíti, hogy 1963-ban újjáalakult a Collegium Hungaricum is. A magyar tudományos jelenlét Ausztriában ugyanakkor sokkal korábbra nyúlik vissza, a 19. századtól Gévay Antal, Thallóczy Lajos és Károlyi Árpád a bécsi magyar források kiadásában európai színvonalú munkákkal járultak hozzá a későbbi kutatásokhoz.

L. Simon László író-történész, kultúrpolitikus arra emlékeztetett: ahhoz, hogy Bécsben tudományos intézmény alakuljon, szükség volt Klebelsberg Kuno kultuszminiszterre, aki azon munkálkodott, hogy „kiművelt főket” juttasson döntéshozó helyzetbe. Mint hozzátette, ma már elképzelhetetlennek tűnik, hogy ha valaki tudós és politikus is egyben, akkor valami tudományos intézmény élére kerül. Klebelsberg annak idején kikötötte, hogy a Bécsi Magyar Történeti Intézet nem használható fel politikai propagandacélokra, Ujváry Gábor könyvéből pedig jól kiolvasható, mekkora küzdelem övezte a Collegium Hungaricum Kádár-kori újraindítását – mutatott rá.

Hiller István történész, kultúrpolitikus, aki ösztöndíjasként kutatott Bécsben, hangsúlyozta: Klebelsberg kultuszminiszteri működésekor, a két világháború között tudatos elitépítés zajlott, amelynek határon kívül és belül is voltak hídfőállásai. Ahogyan ugyanis Bécs mellett Rómában és Berlinben is magyar intézet, azaz Collegium Hungaricum alakult, úgy a budapesti Eötvös Collegium – amelynek alapítása ugyan korábbi évtizedekre nyúlik vissza – éppen a két világháború közti időben élte virágkorát, és adta a magyar szellemi elit számára az utánpótlást: Szekfű Gyulát, Benda Kálmánt, Kosáry Domokost és másokat. Akiktől, mint Hiller kiemelte, aztán ő maga és Fazekas István is tanulhatott. A volt oktatási miniszter azt is elmondta: ma mindenki „ostobaságnak tartja”, ha a politikai oldalak konti­nuitásról beszélnek, pedig kontinuitás nélkül nincs építkezés, de fontos az is, hogy stabil intézményi bázisa lehessen a tudományos működésnek. „Szerintem a Balassi Intézet fölállítása jó döntése volt az első Orbán-kormánynak, hiszen a mai hálózat minden intézménye, ha különböző színvonalon is, de működik és nem veszteséges” – mutatott rá Hiller.

A Nemzeti Múzeum főigazgatója, Varga Benedek pedig arra hívta föl a figyelmet: a kulturális külpolitikának mindig alkalmazkodnia kell a jelen adottságaihoz, ezáltal a kultúrpolitika sosem lehet csak történeti, mert természetét tekintve mindig dinamikus marad.