Migrációkutató: A törökországi szír menekültek többsége visszatérne hazájába

A török-EU megállapodásnak köszönhetően nem érkeznek nagy számban migránsok

MH/MTI – 2017.11.04. 10:45 –

Egy közelmúltban készült felmérés szerint a Törökországban tartózkodó szír menekültek döntős többsége szeretne visszatérni a hazájába - mondta Kövecsi-Oláh Péter, a Migrációkutató Intézet munkatársa szombaton, az M1 aktuális csatornának nyilatkozva.

A szakértő kifejtette, a Törökországban tartózkodó mintegy 3,4 millió szíriai menekült 8-10 százaléka tartózkodik menekülttáborokban, míg fennmaradó részük az Égei-tenger vidékén és a nagyvárosokban él.
Törökország ugyanakkor az EU-val kötött megállapodás értelmében jelenleg kínosan ügyel arra, hogy a szír menekültek ne indulhassanak el Görögország irányába akkora számban, mint 2014-2015-ben - mondta Kövecsi-Oláh Péter.

Kiemelte továbbá, hogy grúz szervezett bűnözői csoportok az ukrajnai instabilitást kihasználva egy északi útvonal kialakításába kezdtek a szír menekültek Nyugat-Európába juttatása érdekében, ugyanakkor szerinte ez az irány nem válik majd meghatározóvá.