Kacsoh DánielA kereszt helye

Álláspont. „Lightos” keresztényüldözés zajlik Európában – fogalmazott a minap Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, és persze nekiesett a balliberális sajtó

Kacsoh Dániel – 2017.10.31. 01:27 –

Itt, Európában? Üldözés? Legfeljebb a muzulmán menekülteket üldözik, éppen a magyar kormány, a kőszívű és anti­európai Orbán-rezsim – magyarázták a szokásos arcok a szokásos mantrát. Kétségtelen, errefelé nem szokás megállítani az apácát vagy a papot az utcán, és megkövezni, csak mert keresztény, ahogy jórészt azokban az országokban teszik, ahonnan a migrációs áradat elindult. Csakhogy kövezők és kövezettek egyaránt jönnek – sőt, az eddigi tapasztalatok alapján az utóbbi kör kevésbé, hiszen ők inkább szülőföldjük közelében várnák meg, hogy például az Iszlám Állam legyőzése után hazatérhessenek, és új életet kezdjenek. Nem mellesleg éppen érzéketlennek bélyegzett hazánk biztosít ebben jelentős segítséget egy olyan programmal, amely immár az Egyesült Államok alelnökének figyelmét is felkeltette.

Visszatérve Európára: mivel a minden európai fehér embert, nem csak a valódi híveket kereszténynek látó szélsőséges muzulmánok immár „köztünk élnek”, véres és erőszakos bizonyítékok is vannak arra, hogy az üldöztetés, a fizikai fenyegetettség hamar kézzelfogható valósággá válhat. Erről egyébként érdemes megkérdezni a belga és a francia zsidó közösségeket is, amelyeknek szintén szomorú tapasztalataik vannak arról, mit gondolnak a világról az Izrael létét el nem ismerő, antiszemita nevelést kapó bevándorlók, akiket Európa nyugati fele a maximális tolerancia jegyében volt szíves beengedni. Sőt, eltartani.

Tehát a továbbra is kvótarendszert erőltető brüsszeli irányzat nyomán korántsem rajzolódik ki holmi harmonikus társadalmi jövőkép, ellenkezőleg, a szilárd, olykor szélsőségesen vallásos identitással rendelkező migránsok súlyosan veszélyeztethetik az öreg kontinens nihilista békéjét. Eközben a nagyon haladó nyugati országok mindent megtesznek azért, hogy a keresztény értékeket partvonalra szorítsák. Nem újdonság ez, egyesek szerint 1789 óta folyamatos a trend, mások úgy látják, 1968 hozta el az igazi változást e téren. Ám abból a szempontból ez mindegy is, hogy immár a nemsemleges skandináv gyerekjátékok vagy a berlini gendervécék sem keltenek különösebb feltűnést, ahogy az iskolák faláról is régen leparancsolták a kereszteket. Sokfélék a házasságok és a családminták, a karrier és a gyarapodás került a fókuszba, s így várjuk tárt karokkal a mindezt elutasító, lenéző embertömegeket. Rá­adásul további gesztusokat is teszünk nekik. Például a franciák. Minapi hír, hogy a párizsi legfelsőbb bíróság, az Államtanács döntése szerint nem kell ugyan elbontani a Szent II. János Pál pápát ábrázoló szobrot a bretagne-i kisváros, Ploermel főteréről, de a tetején lévő keresztet igen. A hivatalos indoklás szerint az emlékmű „elhelyezésénél és méreteinél fogva feltűnő jellegű, és mint ilyen, ellentétes a francia köztársaság világi jellegét előíró alkotmánnyal”. Jogi beszéd, ám világos: a kereszt nem lehet feltűnő. Sántít a hasonlat, mégis ide kívánkozik: a vörös csillag ott lehet sörösdobozon és csokipapíron, az alázatot, a teljes áldozatot jelképező szimbólum azonban sértő. E jogerős döntésben megjelenik előttünk, mint cseppben a tenger, a hamis toleranciába csomagolt, istentagadó világrend ideoló­giai lényege.

Pedig a reformáció kezdetének ötszázadik évfordulóján, mindenszentek és halottak napja előtt érdemes számba vennünk, milyen értékeket és válaszokat adott Európának, nekünk a kereszténység kulturális, társadalmi vagy akár gazdasági téren. Bőséges a lista, óvni kell. Kellene.