Épül a zalai tesztpálya

Hárommilliárdos támogatás a létesítményhez kapcsolódó kutatásra

Putsay Gábor – 2017.10.28. 01:27 –

Jól halad Zalaegerszegen az önvezető és elektromos gépjárművek tesztelésére, fejlesztésére is alkalmas járműipari tesztpálya építése. A fejlesztésekhez viszont szükséges a szakember-utánpótlás.
A zalaegerszegi tesztpályához kapcsolódó autonóm járműrendszerek kutatására, valamint a kutatói utánpótlás fejlesztésére 3,2 milliárd forint európai uniós támogatást nyert el a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem konzorciumi partnereivel, az ELTE-vel, a Pannon Egyetemmel és a Széchenyi István Egyetemmel – közölte tegnap Palkovics László oktatásért felelős államtitkár a két projekt zalaegerszegi nyitórendezvényén. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatásért felelős államtitkára, a tesztpálya kormánybiztosa – az MTI beszámolója szerint – kiemelte: a negyvenmilliárd forintból megvalósuló, önvezető és elektromos gépjárművek tesztelésére, fejlesztésére is alkalmas járműipari tesztpálya építése jól halad. Hozzátette, egy nagyberuházás csak akkor működhet jól, ha vannak olyan szakemberek, akik értik és matematikusként, mérnökként, informatikusként támogatni tudják az itt zajló tevékenységet.

Az Emberi erőforrás fejlesztési operatív programban (Efop) csaknem 1,5 milliárd forintból megvalósuló kutatási projekt a tesztelési tevékenységet erősíti. Az egyetemi konzorcium ugyancsak az Efop pályázatán nyert el 1,7 milliárd forint uniós támogatást az autonóm járműirányítási technológiák területén indított tehetséggondozás és kutatói utánpótlás fejlesztésére. Vadvári Tibor, Zalaegerszeg alpolgármestere elmondta: a városban elkezdett fejlesztésekhez szükség van szakember-utánpótlásra, az egyetemek olyan fejlesztési lehetőséghez jutnak, amely biztosítja ezt.