A zűr és a zavar

Hát közfelháborodásról éppenséggel nemigen lehetett beszélni, itt nem egy ország, de még csak nem is egy szélesebb társadalmi réteg háborgott, hanem néhány ezer ember. És ahogy telt az idő, ez a tábor is erősen lecsökkent, a zöm azért nyilván igyekezett hazaérni az aktuális tévésorozatokra és kukkoló műsorokra, végül csak egy militáns mag maradt a Kossuth téren, nyilván azzal a szándékkal, hogy izzásban tartsa a mesterségesen felkorbácsolt dühöt és indulatot, legalábbis addig, amíg a fotósok és a televíziós stábok csinálnak néhány jó felvételt, hadd repüljön szét a világba a híre annak, mekkora népfelkelés tört ki Magyarországon, demokráciát követelve.

Vicces volt az a nyomakodás is, ahogy ez a csapat időről időre nekitódult a rendőrök sorfalának, hátha elszakad náluk a cérna, vagy átállnak, mert nemcsak azt kiabálták nekik, hogy ÁVH!, ÁVH, hanem azt is, hogy „álljatok át!”, meg „értetek is tüntetünk”. Ha valaki nem vette volna észre esetleg, több tüntető vagy tüntetői csoport megpróbált erővel bejutni a Parlamentbe is, csak azt nem érteni, hogy minek. Az épület akkor már üres volt, s egyébként sem lehet ott semmiféle petíciót sem beolvasni, röviden szólva nincs mit csinálni, ha csak azt nem, hogy odapiszkítanak a sarokba vagy egyenesen a korona alá, elvégre demokraták.

A rendőrök mindenesetre nem veszítették el a fejüket még akkor sem, amikor egy égő spray-s palackot dobtak közéjük a tüntetők. Ez a láng, bár kicsi volt, s mondhatni ártatlan, óhatatlanul is a Majdan házmagasságú lángjait jutatta az ember eszébe… De ne szaladjunk ennyire előre!

Nézzük meg inkább azt, mi is volt e tüntetés meghirdetett célja. És hogy miféle cél, világnézet, ideológia nevében léptek fel az ilyen-olyan szónokok, mert ha felkelés, akkor ott már valamiféle vezérelvnek is kellene lennie.

A Nem némulunk el Facebook-csoport szervezte a demonstrációt, amely valahogy így foglalta össze a megmozdulás lényegét: „Nem engedjük, hogy korlátozzák az információ szabadságát, és semmibe vegyék a magyar emberek akaratát! Nem hagyjuk, hogy lenézzenek és lekezeljenek minket! Nemet mondunk az internetadóra! Nemet mondunk az állami korrupcióra! Nemet mondunk a túladóztatásra! Nemet mondunk a jelenlegi külpolitikára!” Választhatunk, melyik programpont tetszik a legjobban. Én a „nem hagyjuk, hogy lenézzenek”-re szavazok, már ha ezt Brüsszelnek üzenjük.

A legmókásabb az internetadó elleni további és masszív tiltakozás, ez a sajátos árnyékboksz, tekintve, hogy internetadó az nincs. Bár a tüntetések mostani sorozata valóban ezzel kezdődött, de ma már, ahogy látjuk a követelések sorából is, kevés az internetadó tervét visszavonni, a külpolitikáján kellene változtatnia a kormánynak. Nyilván a keleti nyitás zavarja azokat az ifjú tüntetőket, akik közül sokan már a szovjet idők után születtek, de a bankadóról és annak mélyen fekvő okairól sincs lövésük, csak annyit tudnak róla, hogy az „gázos”, mert a Nyugat haragszik érte.

Mondják, Goodfriend nem a CIA embere, csak volt. Tényleg? Csak úgy ki lehet sétálni onnan, mint egy presszóból? És akkor miért nem egy kiöregedett kosárlabdázót vagy egy volt űrhajóst küldtek ide ügyvivőnek az amerikaiak, ők még szimpatikusak is lehetnének. Több mint feltűnő, ahogy Goodfriend megmártózott a magyar politikai élet mélyvizében. Ez felettébb szokatlan egy diplomatától. Főnökei nyilván tudják már, a korrupció az egyik olyan hívószó a kelet-európai régióban, amely megmozdít valamit az emberekben. Ennek az okát az átmenetekben kell keresni, vagyis azokban a huszonöt évvel ezelőtti osztozkodásokban, amelyeket minden írott és íratlan törvényt áthágva fölöztek le az egykori kommunista pártelitek, s erről azóta sem kérdezte meg őket senki. A törvény erejével semmiképpen sem.

Kísértetiesen hasonlítanak egymásra a forgatókönyvek. Kijevben is a korrupció volt a legkeményebb vád a Janukovics-kormány ellen, a cseh kabinetet is ezzel ütötték ki a helyéről, s úgy tűnik, most Budapest következik. Akárcsak Prágában, itt sincs semmi konkrétum, csak sejtetés, amit kitiltások hírével lőttek be a köztudatba. És mindegy, kit lehet e harc élére állítani az adott országban. Ukrajnában például jók voltak ehhez a szélsőjobbos szervezetek is. És nálunk? A Kossuth téren alaktalan, formátlan tömeg állt, amely nagyképűen új ellenzéknek nevezte magát. Nem jó a régi, mondták a szónokok, s mindenki menjen a p…ába, akinek politikusként köze van az elmúlt huszonöt évhez. Lenin-fiús bőrkabát, CCCP-s melegítő… Terjedt, terpeszkedett a szavak és a gesztusok ízléstelensége, a mondatok céltalansága.

Kuncze Gábor is megdöbbent. Azt hitte, ez lesz az Orbán-kormány utolsó estéje, helyette őt küldték el „melegebb éghajlatra”. Az igazi szervezők tehát már az ellenzéknek nevezett balliberális táborban sem bíznak. Csoda? Október 12. volt az utolsó esélyük, nem véletlenül várt Washington addig a kitiltási hírrel… Csalódtak. És most itt van az „új ellenzék”, zűrösen és zavaros fejjel, de talán pont ez kell Goodfriend szerint is a magyaroknak, a zűr és a zavar.