Ludwig EmilPártok, politikusok és pojácák

Hatalmasra nőtt a pártok szerepe a társadalmakban

Ludwig Emil – 2017.10.13. 01:19 –

Már az ókorban is voltak politikai pártok: a görög arisztokrácia és a démosz – a köznép – között feszülő társadalmi ellentétek szülték meg a világ első, kétpólusú politikai rendszerét. A Kr. előtti 8. században mély válságba süllyedt Attika népét Szolón reformtörvényei emelték ki a nyomorból, ám az 5. században már három párt küzdött egymással a társadalmi pozíciókért.

Rómában, a királyság korában patríciusok alkották a populust – a népet –, amelynek nemcsak jogai, de kötelességei is voltak. A plebejusok és a kliensek csak az államterhek viselésében vettek részt, nem lévén politikai jogaik. Később – miután Servius Tullius alkotmánya felvette a társadalmi osztályok közé a plebszet is – a patríciusokkal fennálló ellentét hosszú ideig tartó pártküzdelmet okozott, és végül előidézte az elit osztály pusztulását. Hűlt helyét a római hivatali nemesség – nobilitás – töltötte be, amely a szintén vagyonos lovagrenddel egy követ fújva tönkretette a kisbirtokos és kisiparos középosztályt. Az ebből keletkezett proletariátus fölébe került arisztokrata- és a vagyontalanokból álló demokrata párt küzdelméből az utóbbiak kerültek ki győztesen. A Kr. előtt 42-ben Philippinél elszenvedett vereséggel azonban véget értek a köztársasági törekvések, Octavianus (Antonius és Kleopátra halála után) megalapította a császárságot, majd ezernyolcszáz évig nem esett szó demokráciáról és pártokról.

A demokrácia és a politika jelenkori fogalmai tehát két és fél ezer éve léteznek, az európai fejlődés során azonban csak a 18. század végén jelentek meg először az új, modern pártok. Elsőként Angliában: a whigek és a toryk a parlament javára változtatták meg az erőviszonyokat az uralkodóval szemben, azóta is csak két politikai oldal, a liberálisok, majd a munkáspártiak és a konzervatívok alkotják a törvényhozást. Európa legújabb kori történelmében – és országaiban – legkevesebb egy tucat más-más identitású párt-alakzatot tartunk számon: nemzeti, demokrata, konzervatív, liberális, radikális, szocialista, szociáldemokrata, kereszténydemokrata, kommunista, fasiszta, agrár/paraszt, etnikai, környezetvédő és regionális pártokat.

Hatalmasra nőtt a pártok szerepe a társadalmakban. Eleinte a közérdek ellenségeinek tartották őket a kontinens lakói, később hozzászoktak a jelenlétükhöz. Manapság megújulni látszik a társadalmak – és a hétköznapi emberek – körében a pártokkal szembeni bizalmatlanság, idegenség és a megvetés.

Megvan az oka: a közvélekedés szerint az európai (és amerikai) társadalmak politikai teljesítménye, minősége az előző századvég és az ezredforduló óta gyorsuló tempóban romlik, a pártok és vezetőik gyarló morálja a nyilvánosság előtt szereplő, a feladatukra alkalmatlan közszereplők minősége taszítja a jó polgári ízlést. Főként a nemrég még tekintélyes államok (Német-, Olasz-, Francia- és Spanyolország, Anglia és az Egyesült Államok) körében történik mindez. Lásd a korrupt német Wulff államfő, a nőfaló és adócsaló Berlusconi kormányfő, a semmi elnök Sarkozy, vagy éppen a nagy hatalmú és gerjedelmű Clinton elnök és a neje őlinksége esetét.

Túllépve a nagy pártok nagy balhéin, vegyük górcső alá az apró pártocskákat. Különösen a sűrűn lakott Közép-Európában virágoztak, jellemzően csupán rövid ideig. A reformkori pártkezdemények után az első magyar párt Deák Ferenc 1861-ben alakult Felirati Pártja volt. Apparátus nélküli tagsága elfért a régi Országház dohányzószalonjában. Az 1880-as évek végéig nyolc politikai párt jött létre, köztük a Függetlenségi, Balközép és Nemzeti, az Általános Munkásegylet (1868), a Munkáspárt (1880), az Antiszemita Párt (1884) és a Magyarországi Szociáldemokrata Párt (1890). A Mérsékelt Ellenzék nevű parlamenti párt 1881-ben alakult meg Apponyi Albert politikai köréből.

Harminc évvel később, 1911-ben a prágai Kehely nevű vendéglőben megalakult „A Törvény Keretei Között Működő Mérsékelt Haladás Pártja”. Alapítója, Jaroslav Hasek író volt a párt krónikása, jelöltje, szónoka és vezére. A Habsburgok trializmusa – Ausztria, Magyarország és a szláv ajkú tartományok Monarchiá- ja – megengedte az ilyesféle politizálást, a Svejk, a derék katona világhírű írója élt is az alkalommal. Noha Hasek úr nem került be a bécsi parlamentbe cseh képviselőként, jelszavait ma is hasznosíthatnák az üres ígérgetésben kifulladó kis pártok emberei. Például: „Aki ránk szavaz, kap egy zsebakváriumot!” Vagy: „Ha a mi jelöltünkre szavaz, megígérjük, hogy tiltakozni fogunk a mexikói földrengés ellen!”

Ki gondolná, hogy 2017–18-ban ehhez hasonló, üres lózungokkal, süket szlogenekkel biztatják országgyűlési voksolásra választóikat a magyarországi törpepártocskák. Vezetőiknek a nevét sem tudja az ország kilencven százaléka. Van közöttük Juhász, Kanász-Nagy, Farkas és Heringes, soknevű ismétlő aspiráns, régen leszerepelt, hitelképtelen közszereplő, tévében vigyorgó politikus pojáca. A legmélyebb identitászavarba azok az urbánus figurák kerültek, akik a legutóbbi választás óta törpe minoritássá zsugorodtak, most pedig az utcán próbálkoznak újabb trükkökkel. Közéleti halmazukat a minap „Muppet-show-nak” nevezte az Országgyűlés elnöke, ami még nagyon is cizellált kifejezés rájuk nézve. Motivációjuk a potyapénz-kereset a választási törvény nagyvonalúsága révén és nevében; La Fontaine meséi közül A tücsök és a hangya példája mutat rá az emberi viszonyok eltorzulására.

Tetszik, nem tetszik, alapvető emberi tulajdonság az irigység, a harácsolás, a hatalomra törés, és sok más, rossz természetű ösztön. Az efféle alantas személyiségekre jellemző a mások hátrányára, erkölcsi és anyagi kárára menő, helyezkedő, gátlástalanul könyökölő életpálya, egoista lét. Hazánkban csupán egy törpe minoritást képeznek e kártékony tulajdonságok vírusgazdái, a közéletben mégis képesek pusztító kárt okozni a társadalom túlnyomó többségét alkotó, munkálkodó, fizikai, szellemi és morális, államfenntartó közösségnek. Közönséges, jellemtelen, mégis óriási ambíciójú, az országos politikához kötődő, konkrétan ismert személyekről van szó.

Magyarországon most (még) béke van, az emberek végzik a munkájukat, áldozatot hoznak a családjuk boldogulásáért, eleget tesznek a feladataiknak, az anyagi és fizikai biztonságuknak, az állam iránti kötelezettségeiknek. Az ő adójukból, járulékaikból tartja fenn magát és működik a magyar állam. Közösen a különféle szerveivel, beleértve a politikai és közéleti szervezeteket is: a bejegyzett és jogszerűen működő pártokat, civil mozgalmakat, a személyi és a hozzájuk tartozó anyagi javadalmakkal együtt. Mindezeket érdemes lenne megjegyezniük, megfontolniuk azoknak az ellenzéki honfitársainknak, akik az ügybuzgó politikusi ténykedésük és a közéleti szereplésük közben hajlamosak megfeledkezni minderről. Tartózkodjanak bár az Országházon kívül, vagy legyenek jelen az Országgyűlésben, mindegy, úgy is csak a terem levegőjét, fűtését-hűtését, világítását pazarolják.