Sport
Platini kabátlopási ügybe keveredett
Labdarúgás. Az UEFA elnöke tagadja, hogy Picasso-festményt és aranyrudat kapott volna a szavazáson leadott voksáért

Lassan véget nem érő történetté válik a következő két labdarúgó-világbajnokság odaítélése miatt kirobban korrupciós botrány. Sokan biztosra veszik, hogy a két győztes, Oroszország és Katar megvesztegette a szavazókat, még belső vizsgálat is indult a FIFA-nál az ügyben, amely aztán nem talált szabálytalanságot. A közvéleményt azonban nem nyugtatta meg ez, mivel nem hozták teljesen nyilvánosságra a vizsgálat eredményét. A korrupciós ügyben most már minden hétre jut egy-két ügy. A legújabb hír az, hogy még Michel Platinit, az Európai Labdarúgó-szövetség elnökét is megvesztegették különböző ajándékokkal.
„Tiszta vagyok, nem kaptam sem Picasso-festményt, sem aranyrudat, sem olajat, sem gázt – mondta a Europe 1 francia rádiónak az UEFA elnöke. – Sokkal inkább olyan magánnyomozók célpontja voltam, akiket azzal bíztak meg, hogy mendemondákat terjesszenek, talán abban az időszakban, amikor a FIFA felé fordultam. Korábban ugyanis fontolgattam, hogy pályázok a nemzetközi szövetség elnöki posztjára. A Sunday Times gyanúsítgatásai teljes mértékben fiktívek, a lap által nem alátámasztott szóbeszéd pedig nevetséges, hogy Picasso-képet kaptam volna a 2018-as vb-rendező kiválasztásakor az oroszokra leadott szavazatért cserébe.”
Az azonban elismerte Platini, hogy ő a győztesekre szavazott. Azt is elárulta, hogy meggyőződésből voksolt rájuk. „Azért szavaztam Oroszországra és Katarra, mert azt akartam, hogy a futball más helyekre is eljusson. Olyanokra, ahol eddig nem járt a torna.” Jegyezzük meg, ilyen alapon ránk is nyugodtan szavazhatott volna, nekünk is jól jött volna a támogatása a 2012-es magyar–horvát Európa-bajnokság pályázata során. Mint köztudott, egyetlen szavazatot sem kaptunk, miközben a Platini által támogatott, jóval esélytelenebb és infrastrukturálisan jóval elmaradottabb keleti régió, a lengyel–ukrán pályázat győzött. Talán nem csak a keserűség beszélt belőlünk, amikor mi és déli szomszédunk is bundát sejtett a háttérben.
A franciák háromszoros aranylabdás futballistája állította – akár csak most –, nem történt korrupció. A FIFA-botránnyal kapcsolatban kijelentette, ha vannak bizonyítékok a korrupcióra, akkor meg kell ismételni a szavazást. Kérdés, ő ugyanúgy voksolna-e. Platini azzal egyetért, hogy a FIFA megítélése most nagyon rossz. És jegyezzük meg, hogy az ő megítélése is romlott, mert a neve belekeveredett ebbe a „kabátlopási ügybe”.
