Külföld
Újabb több ezer embert bocsátottak el Törökországban a puccskísérlet évfordulója előtt
Erdogan: A Nyugat csak a puccsisták jogaival foglalkozik
A török vezetés a végül sikertelen puccskísérlet kitervelésével az Egyesült Államokban élő Fethullah Gülen hitszónokot vádolja. Az utóbbi egy évben a kormányzat átfogó tisztogatást hajtott végre az államapparátusban: mintegy 150 ezer tisztviselőt felfüggesztettek az állásából, 50 ezer embert pedig őrizetbe vettek azzal a gyanúval, hogy köze lehetett a puccskísérlethez.
ENSZ: A török hatóságok boszorkányüldözést folytatnak az emberi jogi aktivisták ellen
A múlt héten őrizetbe vett 11 aktivista szabadon bocsátását kérte pénteken Törökországtól ENSZ-szakértők egy csoportja, amely szerint a török hatóságok "boszorkányüldözést" folytatnak az emberi jogi aktivisták ellen.
A tizenegy aktivistát, köztük Idil Esert, az Amnesty International nemzetközi emberi jogi szervezet törökországi irodájának vezetőjét múlt hét szerdán terrorszervezetben való részvétel gyanújával vették őrizetbe a hatóságok. "Az emberi jogok védelmezői, köztük elismert aktivisták őrizetbe vétele boszorkányüldözést vázol fel" - jelentették ki az emberi jogi szakértők Genfben kiadott közös nyilatkozatukban.
Emlékeztettek arra: "egy demokratikus társadalomban az alapvető jogok gyakorlását csak abban az esetben lehet korlátozni, ha az az állampolgárok közös érdekeinek védelmét szolgálja". "Riasztó, hogy a török hatóságok rendszeresen a terrorizmus elleni harcra" hivatkoznak annak érdekében, hogy igazolják a másként gondolkodók elleni fellépésüket, és "korlátozzák a szólás- és a gyülekezési szabadságot". "Minden jel arra utal, hogy a helyzet csak rosszabb lesz, ezért arra kérjük az ENSZ Emberi Jogi Tanácsát, hogy foglalkozzon az emberi jogok törökországi helyzetének romlásával" - tették hozzá.
Erdogan: A Nyugat csak a puccsisták jogaival foglalkozik
A nyugati országokat bírálta pénteken a török fővárosban, Ankarában tartott beszédében Recep Tayyip Erdogan török államfő, aki szerint a Nyugat csak a tavaly júliusi törökországi államcsínyt megkísérlők jogaival foglalkozik.
"Azon az éjszakán 250 állampolgárunk halt meg szemben 35 puccsistával. De a Nyugat csak az egyik oldal felől kérdez. Azt kérdezgetik, hogy hányan vannak börtönben. Kérdezzék meg inkább azt, hogy mennyi embert öltek meg!" - mondta a török elnök.
"Ha Törökország nem jogállam lenne, ezek az árulók nem börtönben ülnének", hanem a földben lennének eltemetve - jelentette ki Erdogan a török NTV hírtelevízió által élőben közvetített ankarai beszédében. A török államfő a puccskísérletet követő kormányzati tisztogatások bírálóihoz is kemény szavakat intézett. "Foglalkozzanak a maguk dolgával. Csak nem holmi árulókat fog etetni az állam?" - mondta.
Erdogan a török népnek a puccsistákkal szemben tanúsított "hősiességét" is hangsúlyozta, amiért szerinte a török nép "Nobel-békedíjat érdemel". Arra a kérdésre, hogy mikorra várható a jelenlegi rendkívüli állapot feloldása, az államfő azt válaszolta: a szükségállapot addig marad fenn, ameddig nem sikerül felszámolni a puccsisták hálózatát.
Binali Yildirim török miniszterelnök pénteken bejelentette, hogy a kormány a tavalyi puccskísérlet után kihirdetett rendkívüli állapot további három hónapos meghosszabbítását javasolja. A kormány javaslatára az elnök vezette nemzetbiztonsági tanács dönt majd a különleges jogrend fenntartásáról, amit a parlamentnek egyszerű többséggel meg kell erősítenie. A törvényhozásban többségben van az Erdogan vezette Igazság és Fejlődés Pártja.
A hamvába holt puccskísérlet utáni napokban kihirdetett rendkívüli állapot különleges jogkörökkel ruházza fel az állami szerveket. Ennek révén tarthatnak fogva több tízezer embert, akiket azzal vádolnak, hogy kapcsolatban álltak a puccskísérlet fő felelősének kikiáltott Fethullah Gülennel, az Egyesült Államokban élő hitszónokkal, aki váltig állítja, hogy semmi köze nem volt a történtekhez.
