Külföld
Hol hibázott Trump, miért nem képes az USA legyőzni Iránt?
Nem határozták meg, hogy mi jelentené Amerika számára a győzelmet, a politikai célok nem voltak világosak
Már három és fél hónapja tart az iráni háború. Felmerül a kérdés, hogy ennyi idő alatt, miért nem ért el döntő sikert az Egyesült Államok hadserege? A tények mentén haladva, feltárjuk azokat az okokat, amelyek megakadályozták Amerikát abban, hogy az előzetes várakozásokkal ellentétben győzelmet arasson.
John Rosenburger, az Eisenhower Media Network (EMN) vezető munkatársa vette számba az amerikai kudarc okait.
Az EMN nem kap anyagi támogatást a washingtoni kormányzattól, saját forrásaira támaszkodva igyekszik tárgyilagos képet kialakítani a nemzetközi konfliktusgócokról.
Az EMN vezető kutatójának első és talán legfontosabb megállapítása, hogy az amerikai katonai kudarc oka az, hogy Donald Trump nem határozta meg, mi jelentené Amerika számára a győzelmet. A politikai célok nem voltak világosak.
Az amerikai elnök nem adott stabil vagy koherens definíciót arra, hogy számára mit is jelentene a siker. Rezsimváltást és az iráni kormány belső megdöntését jelenti? Irán fegyveres erőinek feltétel nélküli megadását? A korábban állítólag megsemmisítettnek nyilvánított nukleáris anyagok lefoglalását?
A határozatlanságnak az lett a következménye, hogy a katonai parancsnokok nehezen tudják eldönteni, mit is kellene elérniük, mert a cél nincs konkrétan definiálva. A Trump-adminisztráció azt feltételezte, hogy Ali Hamenei főajatollah meggyilkolásával az iráni biztonsági apparátus összeomlik, és az iráni nép az utcákra özönlik, hogy erőszakosan megdöntse a kormányt. Nem így történt.
Washington azt is feltételezte, hogy az iráni fegyveres erők nem fogják megtámadni az amerikai bázisokat és nagykövetségeket a régióban.
De megtámadták. Az a feltételezés is hibásnak bizonyult, hogy Irán nem képes elrejteni és pontosan bevetni több ezer ballisztikus rakétát és drónt napokon, heteken keresztül. De meg tudta csinálni.
A Trump-adminisztráció azt is feltételezte, hogy Irán képtelen lesz lezárni a Hormuzi-szorost, ha az amerikai hadsereg megsemmisíti a perzsa állam felszíni flottáját. Figyelmen kívül hagyták azt a tényt, hogy Iránnak számos más eszköze is van a szoroson áthaladó hajók mozgásának megakadályozására – különféle aknák, sekély vízben való működésre tervezett kis támadó tengeralattjárók, felfegyverzett gyorshajók.
Ugyanilyen aggasztó, hogy az amerikai kormányzat figyelmen kívül hagyta azt a tényt, hogy a Lloyds of London és más tengeri biztosítótársaságok nem kötnek szerződést a szoroson átkelni próbáló tartályhajókra és teherhajókra.
Rosenburger ezek után kijelenti: A katonai célpontok ismételt bombázása egy Nyugat-Európa méretű, több mint 90 millió lakosú országban nem stratégia. Ez egy olyan taktika, amely nincs kötve semmilyen meghatározható hadműveleti vagy stratégiai végállapothoz. Azzal, hogy szinte kizárólag a légierő használatára korlátoztuk magunkat – tudatában annak, hogy az amerikai közvélemény nem fogad el egy újabb elhúzódó szárazföldi háborút a Közel-Keleten –, a Trump-adminisztráció egy olyan megközelítésbe szorította magát, amelynek nincs történelmi precedense a sikerre.
Iránhoz hasonló méretű rezsimet még soha nem sikerült pusztán a légierővel megdönteni.
Az iráni háború körül kialakult stratégiai vitának komoly történelmi háttere van. Az 1970-ben elhunyt Sir B. H. Liddell Hart brit katonatiszt, hadtörténész és katonai teoretikus a Stratégia című könyvében, mára már elhíresült figyelmeztetésében azt állította: A politikai célok nem követhetnek olyasmit, amit katonailag lehetetlen megvalósítani.
Mindenképpen ide kívánkozik Donald Stoker amerikai történész professzor megállapítását, mely szerint: Ha a politikai vezetés elvégezte a dolgát, a győzelemről alkotott definíciójuk - a politikai célkitűzés - magában foglalja azt a világos elképzelést, hogy milyennek szeretnék látni a háború utáni helyzetet.
Jelenleg az Irán elleni amerikai támadás során éppen ezt az elvet hagyták figyelmen kívül.
