Gazdaság

Szállodák: növekvő vendégforgalom

Az öt- és négycsillagos, illetve a gyógyhotelek szobakapacitás-kihasználtsága átlagon felüli volt hazánkban júniusban

Júniusban és az első fél évben ismét látványosan nőtt a szálláshelyek vendégforgalma a múlt év azonos időszakához viszonyítva – közölte tegnap a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Ebben ezúttal a külföldi vendégéjszakák erőteljes bővülése is jelentős szerepet játszott. A Nemzetgazdasági Minisztérium szerint szép kilátásokat vetít előre az év egészére, hogy az első hat hónap teljesítménye a tavalyi rekordév felett alakult.

szalloda
Egyaránt emelkedett az érdeklődés a belföldiek és a külföldiek részéről (Fotó: Kövesdi Andrea)

Összesen 7,6 százalékkal nőtt a szálláshelyek vendégforgalma, a külföldi vendégéjszakák száma 7,3, a belföldi vendégéjszakáké 7,9 százalékkal emelkedett júniusban az egy évvel korábbihoz képest – hozta nyilvánosságra tegnap a KSH. A szálláshelyek – folyó áron számolt – összes bruttó árbevétele kilenc százalékkal közel 30,8 milliárd forintra bővült júniusban, a fél évben 10,1 százalékkal 142 milliárd forintra nőtt.

A külföldi vendégek júniusban egymillió 172 ezer vendégéjszakát töltöttek a kereskedelmi szálláshelyeken, a vendégek száma 7,8, az általuk eltöltött éjszakáké 7,3 százalékkal nőtt a bázisidőszakhoz viszonyítva. A belföldi vendégek a hatodik hónapban egymillió 192 ezer vendégéjszakát töltöttek a kereskedelmi szálláshelyeken, a vendégek száma 11, az általuk eltöltött éjszakáké 7,9 százalékkal nőtt az egy évvel korábbi ugyanazon hónaphoz viszonyítva.

A belföldi vendégforgalom – a Dél-Dunántúl kivételével – minden régióban bővült. A szállodák szobakihasználtsága átlagosan 54 százalékos volt, ami 1,8 százalékponttal több az egy évvel korábbinál. Az ötcsillagos egységek szobáinak igénybevétele kiemelkedő, 71 százalékos, a négycsillagos és a gyógyszállodák szobakapacitás-kihasználtsága is átlagon felüli (66, valamint 62 százalékos) volt.
A kiadott szállodai szobák bruttó átlagára 16 836 forint volt. A kereskedelmi szálláshelyek összes folyó áron számított árbevételéből júniusban a szállásdíjbevétel 18 milliárd forint. A vendéglátásból 6,6 milliárd forint folyt be az üzemeltetők kasszájába, 240 millióval több, mint az elmúlt év júniusában.

Júniusban 2120 egység fogadott el Széchenyi-pihenőkártyát, a kártyatulajdonosok az év hatodik hónapjában 1,4 milliárd forintot költöttek összesen ezzel a fizetőeszközzel. Ez tízszázalékos növekedés az egy évvel ezelőtti eredményhez képest.

A nemzetgazdasági tárca kiemelte:  a belföldi vendégszám a nyár első hónapjában is megőrizte két számjegyű növekedési ütemét. Jó kilátásokat vetít előre az év egészére is, hogy az első hat hónap teljesítménye valamennyi mutatóban a 2013-as rekordévi felett alakult.