Formálódó pártok és szakszervezetek

A A A
Rendkívüli majálison egyesülnek az érdek-képviseleti utódkonföderációk
Bokros Lajos új pártja végül az Együtt 2014-gyel léphet szövetségre, Fodor Gábor viszont új arcokat szeretne maga köré. Május elsején egyesülnek az előző kampány során az MSZP-t támogató szakszervezeti konföderációk.

Bokros Lajos hamarosan zászlót bontó pártja először önállóan próbálja a parlamenti bejutáshoz szükséges szavazókat megnyerni, ám ha 2014 elejéig ez nem sikerül, közeledhet a Bajnai-féle Együtt 2014-hez, amellyel szövetségre is léphet – hallottuk ellenzéki forrásoktól. Információink szerint pár héten belül hivatalosan megalakulhat a Fodor Gábor vezette Magyar Liberális Párt (MLP) is.

Úgy tudjuk, Fodor a „klasszikus SZDSZ” ismert alakjai közül nem akar senkit megnyerni a friss formáció számára, inkább új arcokkal szeretne visszatérni a politikai életbe. Lapunk már januárban megírta, Fodor Gábor új liberális pártja élén egyenlő távolságot tarthat majd az Együtt 2014-től és az MSZP-től. A párt várhatóan az ismert üzletember, Mesterházy Ernő támogatását is élvezi majd. Egyes baloldali forrásaink szerint mindazonáltal nagy kérdés, hogy az MLP markánsan piacpárti prűogramja mennyire lesz összeegyeztethető a megfiatalított vezetésű MSZP balközép irányvonalával.

Közös és rendkívüli május elsejei demonstrációra hívja a munkavállalókat és családtagjaikat idén négy szakszervezeti konföderáció – az Autonómok, az MSZOSZ, a SZEF és az ÉSZT. A városligeti rendezvénynek már külön oldala is van a legnagyobb közösségi portálon (egyelőre 139 támogatóval), a szlogen: „Összefogás – a végén úgyis mi nyerünk!” A Magyar Nemzet információi szerint az összefogás ezen az ünnepen szervezeti szinten is realizálódik, a hatékonyság növelése és a gazdaságosabb működés érdekében fúzióra lép az MSZOSZ, az Autonómok és a SZEF.

„Mi is csak a sajtóból értesültünk róla, hogy a három SZOT-utód konföderáció újraegyesül – mondta lapunknak Gaskó István, a Liga Szakszervezetek elnöke. – Tény, hogy ettől a szakszervezeti paletta átláthatóbbá válik. A Liga drukkol nekik, hogy ebben a formában sikeresebb érdekvédelmi tevékenységet tudjanak folytatni, mint eddig. Ez azonban csak akkor sikerülhet, ha ki tudják vívni pártfüggetlenségüket.” Gaskó hozzátette, szeretnék hinni, hogy az új szakszervezeti szövetséget nem azért hozzák létre, hogy erősebben támogathassák az MSZP kampányát. „Amikor mi együttműködést ajánlottunk nekik, akár a TÁMOP-pályázat kapcsán, akár az előtt, mindig feltételül szabtuk a pártfüggetlenséget. Akkor úgy látszott, ezt nem tudják vállalni” – emlékeztetett a Liga elnöke.

Az idei, „rendkívüli” majálisra mindenesetre már készülnek az MSZOSZ-szimpatizánsok. Egyikük a hozzászólásában így ír: „Vegyük a saját kezünkbe sorsunk alakítását, tegyünk látogatást a Lendvay utcai Fidesz-székházban, és magyarázzuk meg, verjük a fejükbe, mi és ki az, hogy bányász!” Másikuk viszont közli: „Sajnos nem tudok kettészakadni, én a Demokratikus Koalíció rendezvényére megyek.”

Hyde Park - Szóljon Ön is hozzá! - Regisztráció
Kérjük, csak a témához szóljanak hozzá és tartózkodjanak a becsmérlő, trágár szövegektől.
Cikkeink kommentálásához regisztráció szükséges.
Eddigi hozzászólások száma: 4

Hozzászólások:

Megkérdezik a sárgalábút választásnál,te kire szavaznál?-Bokrosra -és miért ? - mert Orbán munkát igért.

Feladtam. Követelem, hogy az MH tegye közzé a tiltott kifejezések listáját. Gyanítom, sokan könnyesre kacagjuk magunkat kínunkban. A múltkor pl. a mezőgazdaság nem volt szalonképes.

A hatalomért,a pénzért ácsingózik ez a két szélhámos. Amikor hatalomban voltak akkor megmutatták a tehetségtelenségüket, most megmutatják aljas áskálódó természetüket.
Ezektől kell megóvni az országot örökre.

Minel tobb partot alapitanakaz elvtarsak, annal jobb!! Jokat lehet mulatni a kuszkodesukon Es hogy meg vegen ok gyoznek? Soha tobbet, eleg volt beloluk!