Szalai LauraA sugar-randizás áldozatai

Míg Marx proletárjai csak láncaikat veszthették, addig a neoliberális kapitalizmus fiatal női a testüket, énjüket

Szalai Laura – 2017.10.07. 00:30 –

„Hát nem tudod, hogyha egy férfi gazdag, az ugyanolyan, mint ha egy nő szép?” – teszi fel a kérdést Marilyn Monroe a Szőkék előnyben című musicalben, még 1953-ban. A díva – mai szemmel nézve politikai korrektséget nélkülöző – felvetése ma inkább felháborodást váltana ki, semmint egyetértést, mondván, ez a hozzáállás patriarchális társadalomszemlélet támogat és erősít. Mégis, a társkereső oldalak palettáján viszonylag újdonságnak számító, úgynevezett sugardaddy/baby-oldalak pontosan ezen elv mentén pörögnek egyre több, a férfi-női egyenjogúságot papíron messzemenőkig hirdető országban. Az elv mindenhol ugyanaz: a luxusért cserébe fiatalságukkal és szépségükkel fizetnek a nők.

A sugar-társkereső olyan, elsősorban fiatal lányoknak (sugar babyknek) kínál lényegében kitartottszerető-státust idősebb, vagyonosabb férfiak (sugar daddyk) oldalán, akik magasabb életszínvonalra vágynak, vagy kifejezetten anyagi problémákkal küzdenek, és emiatt nem tudják finanszírozni tanulmányaikat vagy éppen lakhatásukat egyetemi éveik alatt. A nők (állam általi) magára hagyottságáról beszédes szám, hogy az egyik legnagyobb amerikai sugar-társkereső oldalon 2015-ben 1,4 millió egyetemista lány regisztrált.

A sugar-jelenség Európát is elérte: a társkeresés ezen formája – az egyébként jóléti társadalmai révén modellé vált – a skandináv országokban nagy népszerűségre tett szert, és most már Belgiumban is egyre többen regisztrálnak fel rá. A „Richmeetbeautiful” oldal plakátjai a brüsszeli egyetem közelében hirdetik potenciális felhasználóiknak: „Javíts az életmódodon. Szerezz egy sugar daddyt!” A reklám a politikusok ingerküszöbét is átlépte, és a napokban már belga miniszterek hangoztatták, hogy a gyakorlat elítélendő, mert támogatja a prostitúciót, és kihasználja a fiatal lányok bizonytalan anyagi helyzetét.

„Ki ne szeretne kellemes társasággal utazgatni, kikapcsolódni, kiállításokra, megnyitókra, gyertyafényes vacsorára járni, vitorláson kortyolni a kedvenc koktélját, vagy éppen egy eldugott, ám de gyönyörű szállodában kipihenni a mindennapok fáradalmait? Mindezt egy olyan emberrel, akivel teljes párkapcsolatot, szerelmet élhet át. Ez az oldal a boldogságról szól, amit keresünk” – ez már a hazai sugar-társkereső oldal manifesztuma. A magyar sugar-oldal azzal magyarázza a gyakorlat legitimitását, hogy már dédszüleink korában a párkapcsolat egyik legfontosabb feltétele az volt, hogy a kérőnek megfelelő anyagi háttere, biztos megélhetése legyen. Hát nem egészen, és nem is mindegy. A projektgazdák azzal is érvelnek, hogy a kutatások szerint a mai napig az első randin az egyik legfontosabb kérdésként hangzik el: mi a leendő társ családi állapota, anyagi státusa, munkája. „A” kutatások szerint – ezt az érvet is ismerjük ilyen esetekben.

Mielőtt elringatnánk magunkat a társkereső kommunikációs gyakorlataiban, helyesebb, ha a morális kifogásokra fókuszálunk, amelyeket a feminista mozgalom minden szárnya oszt, ezzel pedig ritka egység tapasztalható részükről. A kritikusok szerint a párkapcsolatnak ez a formája erkölcstelen, és gyakorlatilag egyenlő a prostitúcióval, hiszen a társkereső a fiatal női testet árulja, és azt is hirdeti, hogy az érzelmek feleslegesek. Pető Andrea, az MTA doktora a Kettős Mércén megjelent írásában egy másik fontos üzenetre is felhívta a figyelmet. Szerinte a Puncs.hu objektív anyagi kapcsolatokon alapuló viszonyt hoz létre, amely leginkább a tőke természetét tükrözi, és ezzel kiszolgáltatott helyzetbe hozza azt, akinek a testén mint árun kívül semmije sincs, azzal szemben, akinek „munkaerő-vásárlási” kapacitása van. Míg Marx proletárjai csak láncaikat veszthették, addig a neoliberális kapitalizmus fiatal női a testüket, énjüket.

A tőkeviszonyokat tekintve azonban – bár erről ez idáig nem esett szó a társkeresés ezen formáját elítélő diskurzusokban – van egy másik csoport is, amely hasonlóan kirekesztett pozícióba kerül. „Én csak menő pasikkal randizok!” – ismerhettük meg a magyar sugar-oldal interpretációjában a társkereső nő filozófiáját a plakátokon, s annak értelmében egy fiatal, vonzó nő kizárólag egy tehetős, idősebb férfitól kaphatja meg a boldogságot. A férfi tehát nem a jellemével, a személyiségével hódít, hanem a pénzével és egzisztenciális helyzetével. A társkereső ezzel azoknak a férfiaknak a csoportját rajzolja körbe és ítéli el, akik nem tudják a nők által elvárt körülményeket biztosítani, vagyis akik nem méltók a vonzó és hamvas nők figyelmére. Ők azok a férfiak, akik kigúnyolandók, mert nekik nincs vitorlásuk, nem tudnak elvinni egy nőt drága programokra, és esetleg „csak” annyira telik nekik, hogy a randevún meghívják moziba a partnerüket.

Miközben tehát a sugar-gyakorlat fogyasztói termékként tekint a nőre, és kiszolgáltatott helyzetet teremt számára, a férfiak egy részének azt az üzenetet fogalmazza meg, hogy a társkeresés az elit kiváltsága, amivel pedig erősíti a társadalmi státusból fakadó szorongást. A sugar-jelenségnek nők és férfiak egyaránt áldozatai. Bármennyire is furcsa helyzetnek tűnik ez, mégsem az.