Tallózás a Magyar Hírlapból

Válogatás a hét írásaiból

2017.10.07. 01:00 –

Tallózás gif 2017.10.06

Az unió azt üzeni, Európa kapui nyitva - Világos, hogy Brüsszel zöld lámpának tekinti az Európai Bíróság Magyarországot elmarasztaló kvótaítéletét ahhoz, hogy egyúttal fel is gyorsítsa és automatizmussá tegye a migránsok gyors ütemű betelepítését a kontinensre – állítja Völner Pál, az igazságügyi tárca államtitkára. El tudtuk fogadtatni az Emberi Jogok Európai Bíróságával, hogy a bangladesi migránsok ügyében hozott ítélet lavinát indíthat el és súlyos következményekkel járhat – mondta a lapunknak adott interjúban Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium politikai államtitkára. Szerinte keresetünk elutasítása ellenére érdemes volt belevágni a kvótaperbe, mert enélkül már talán a kötelező kvótákon is túl lennénk. 

– Szakértők szerint nagy szó, hogy az Emberi Jogok Európai Bíróságának Nagykamarája befogadta a bangladesi migránsok perében benyújtott magyar fellebbezést. (…)

Botka-Laszlo

Botránytól botrányig bukdácsolt, baloldali reménységből nyolc hónap alatt pártja sírásója lett - A kétes szegedi ügyek is kikezdték a kormányfőjelölt hitelességét. Botrányok sorozata kísérte végig a tegnap lemondott Botka László rövid életű miniszterelnök-jelöltségét. Botka László kormányfőjelöltté választása után a „Fizessenek a gazdagok” szlogennel kampányolt, a „luxusjövedelmek” megadóztatását ígérte, ám kiderült, az ő fizetése is csak néhány ezer forinttal kevesebb ennél. Később megírták, a szegények gyámolítója évente milliókat költ egzotikus utazásokra a Maldív-szigeteken és Zanzibárban. Májusban derült fény arra, hogy több értékes vagyontárgyat – Rolex karórát és telekrészt – kifelejtett vagyonnyilatkozatából. (…)

 

bkv nyugdíjas lead

Több pénz jut a nyugdíjakra - Megőrizték reálértéküket a jövedelmek.
Nyugdíjprémiumot fizet idén a kormány, hiszen erre a jól telejsítő gazdaság révén lehetőség nyílik. A nyugdíjakat az inflációs korrekció miatt amúgy is meg kellene emelni. Idén először a magyar gazdaság jó teljesítményének köszönhetően lehetőség nyílik nyugdíjprémium kifizetésére is – közölte tegnap Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a III. kerületi Derűs Alkony Gondozóházban. Az önkormányzat mintegy hetvenmillió forintból újította fel a gondozóházat, a költségek egy részét a Nemzetgazdasági Minisztérium által kiírt pályázaton elnyert összeg fedezte. (…)

 

Szabó-Lôrinc

Ma is szól a Tücsökzene - Hatvan éve halt meg Szabó Lőrinc, modern líránk egyik legkiemelkedőbb alakja. Hat évtizeddel ezelőtt, 1957. október 3-án hunyt el a Nyugat második nemzedékének egyik legjelentősebb költője és a magyar irodalom leggazdagabb életművű műfordítója, Szabó Lőrinc.

„Soha a magyar gondolati líra ilyen csúcsokra nem jutott. A gondolatoktól feszülő vers nem elvont: sőt nagyon is tárgyszerű; egy korszak gondját s indulatát gyűjti. És soha magyar verskötet nem ábrázolta ilyen kietlennek, embertelennek az életet” – írta Illyés Gyula Szabó Lőrinc Te meg a világ című kötetéről az 1930-as években. (…)

Gyurcsány-Dobrev

Gyurcsány cége 255 ezer eurós kölcsönt nyújtott Czeglédyéknek - Tavaly februárban a Humán Operátor likviditási problémái miatt fordult az Altushoz baráti hitelért a DK és az MSZP ügyvédje, a hárommilliárdos adócsalás egyik gyanúsítottja. A brüsszeli kormány bizalmi cége, az Európai Unió kohéziós alapjának főellenőre, a bukott miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc tulajdonában álló Altus később adócsalás gyanújába került vállalkozásnak nyújtott baráti, pénzügyi segítséget – tudta meg lapunk. Gyurcsány és Botka László ügyvédje, Czeglédy Csaba kezes volt az ügyletben.
Tavaly február 25-én a bukott miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc vagyonkezelésre szakosodott cége, az Altus Portfólió Korlátolt Felelősségű Társaság 255 ezer euró összegben úgynevezett rövid lejáratú likviditási – a fizetési nehézségek áthidalására szolgáló – kölcsönt nyújtott a szombathelyi székhelyű Humán Operátor Zrt.-nek. (…)

felsőoktatás

Egyre több a külföldi diák - A legnépszerűbb a Debreceni Egyetem a nem magyar állampolgárságú hallgatók körében, a legtöbben általános orvos osztatlan képzésen tanulnak, de keresett az állatorvosi szak is. Növekszik a külföldi hallgatók száma a magyar egyetemeken, tavaly ősszel csaknem huszonkilencezren kezdték meg tanulmányaikat.

Csaknem nyolcezerrel nőtt a magyar felsőoktatási intézményekben tanuló külföldi hallgatók száma az elmúlt öt évben – derült ki az Oktatási Hivatal (OH) lapunk érdeklődésére küldött adataiból. Míg a 2012/13-as tanévben 20 694-en iratkoztak be, ez a szám egy évvel később már meghaladta a huszonhárom-, 2015-ben a huszonhatezret, tavaly 28 628-an kezdték meg tanulmányaikat. (…)

 

kerettanterv576x356

Gendermentes lett a kerettanterv - A következő vizsgaidőszakban is használhatják az érettségiző diákok a korábbi történelematlaszokat. Továbbra sem tiltott a tanórákon kitérni a társadalmi nemek témájára, azonban a kerettantervekből kikerült a gender. Lehetővé vált viszont a mindennapos testnevelés részbeni kiváltása dzsúdóval.

Több köznevelési tárgyú miniszteri rendelet módosítása jelent meg a Magyar Közlönyben. Így például jogszabály szavatolja, hogy még a következő vizsgaidőszakban is használhatják az érettségizők a korábbi történelematlaszokat (amelyeket azért igyekeznek kivonni, mert túl részletes kronológiai adattáblázatot tartalmaznak, kvázi „legális puskaként” működnek). (…) 

gyurcsány lead

Továbbra is csend van az Altusnál - Sem Gyurcsány Ferenc tulajdonos, sem vezérigazgató felesége nem válaszol továbbra sem kérdéseinkre, hogy cégük miért kölcsönzött Czeglédy Csaba cégének. A bukott kormányfő szerint nincs semmi kivetnivaló egy adócsalással gyanúsított megsegítésében.

„Klára úgy döntött, hogy ad kölcsönt Csabának” – szó szerint ezt mondta csütörtökön a Klubrádiónak Gyurcsány Ferenc, miután még szerdán lapunk címlapsztoriban tálalta, hogy a bukott miniszterelnök cége, az Altus Portfólió Kft. 2016. február 25-én kétszázötvenötezer euró összegben rövid lejáratú kölcsönt nyújtott a diákokat és felnőtt munkavállalókat is ezerszámra megrövidítő Humán Operátor Zrt.-nek. A kölcsön kezese maga Gyurcsány Ferenc bukott kormányfőnek és Botka Lászlónak, az MSZP frissen lemondott miniszterelnök-jelöltjének ügyvédje, a munkaerő-közvetítő cég igazgatósági elnöke, a 3,3 milliárd forint költségvetési csalással gyanúsított Czeglédy Csaba volt. (...)

Grezsa István 20171005

Durván provokál Ukrajna - A csaknem színmagyar Tiszasalamon általános iskolájában razziázott az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) magyar jelképekre vadászva. A helyiek, a térség kisebbségpolitikai szakértője és a felelős szakpolitikus szerint is provokáció történt, és sem a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ), sem pedig Budapest nem hagyja annyiban a dolgot.

A szovjet időket idéző eljárás bolygatta fel Tiszasalamon magyarságának életét: mint arról a Karpataljalap.net beszámolt, a helybéli iskola igazgatóját szerda este ukrán belügyesek hívatták be az intézménybe, majd a jelenlétében levették a külső falról a címeres magyar zászlót, s az iskola folyosóján az ukrán címer, himnusz és zászló mellé kiállított magyar jelképeket, arra hivatkozva, hogy azokat tilos így közszemlére tenni, mert szerepel rajtuk a magyar címer. (...)

HAZAMERT-LEAD

"Hazámért ezt is szívesen" - Százhatvannyolc ezelőtt, 1849. október 6-án érte el csúcspontját a császári bosszúállás, amikor Haynau parancsára sortűz végzett Pesten az első felelős magyar miniszterelnökkel, Aradon egy altábornagyot, két tábornokot és egy ezredest kegyelemből „por és golyó által” végeztek ki, míg kilenc honvédtábornokot bitóra húztak. A legyőzött Magyarország szó szerint Ferenc József császár lábai előtt hevert, miközben a hadbíróságok rendre gyártották az elrettentő ítéletek sorát. (...)