Felemás évkezdés Marosvásárhelyen

A líceumi diákok szülei szerint újabb versenyfutás jön az idővel

Veczán Zoltán – 2017.09.13. 03:42 –

A tönk szélére sodort erdélyi magyar iskolában tanuló diákok szülei­nek egyik szeme sír, a másik nevet: most még istenes a helyzet, de tartanak a jövőtől.

„Dolgozzanak, mert kifutunk az időből!” – üzenik a román hatóságoknak, a városházának és a Római Katolikus Teológiai Líceumot fenntartó Erdélyi Római Katolikus Státus nevű alapítványnak a líceumban tanuló diákok szülei. Mint Csíky Csengele, az iskoláért küzdő civilek szóvivője lapunknak elmondta: szülőként neki és társainak egyik szeme sír, a másik nevet. Örülnek, hogy a minisztérium végre legalább idén rendezte helyzetüket, és a Bolyai Farkas Elméleti Líceum alá rendelte a magyar osztályokat. Ez még a legjobb, amit ki lehetett hozni az iskola felfüggesztését jogerőre emelő bírósági ítélet után, amely az eredeti állapotok visszaállítását – azaz az osztályok Bolyaiba és a román Unirea Főgimnáziumba való visszasorolását – írta elő.

Az új év kevésbé lesz feszültségekkel terhelt, mint a tavalyi: megoldódnak olyan mindennapi problémák, mint hogy a tanárok sokáig nem kaptak fizetést, a diákok ösztöndíjat a bizonytalan jogi státusú intézményben, amelyet a korrupcióellenes ügynökség (DNA) vizsgálódása nyomán a Tanfelügyelőség tiltott el cikluskezdő osztályok indításától. Ez utóbbi határozat lesújtotta Csíkyéket és még tizenhét szülőt, akiknek máshová kellett vinniük gyermeküket.

Úgyhogy most a hatóságokon a sor a szülők szerint: ideje munkához látniuk. Az alapítvány számára az új iskola alapítása az egyetlen járható út – vélik, és helyesnek látják, hogy az egyház újfent belengette a szerződésbontást az önkormányzattal s ezzel együtt az Unirea kiebrudalásának lehetőségét: ezzel és a fokozott médiafigyelemmel együtt talán a város és a hatóságok is munkára szoríthatók – vélte Csíky. Hozzátette: az elmúlt évben a vásárhelyiek kifejezték erős igényüket az iskolára, úgyhogy az egyházi alapítványnak végig kell csinálnia azt a sziszifuszi küzdelmet, ami az új iskola alapításával jár, hiszen – bár diá­kokat toborozni nem lesz könnyű – a tanári kar, az infrastruktúra és a szakértelem megvan. Csak munkához kell látni, különben megint kifutnak a határidőkből – figyelmeztetett a szóvivő.