Beismerte egy diák megölését és megerőszakolását egy afgán migráns Németországban

A férfi lerángatta a nőt a bicikliről, megerőszakolta, majd öntudatlan állapotban egy folyóba dobta

MH/MTI – 2017.09.11. 14:43 –

Beismerte egy orvostanhallgató tavalyi megerőszakolását és meggyilkolását egy afgán migráns a németországi Freiburgban tartott tárgyaláson hétfőn.

Husszein K. a bíróságon elmondta, hogy alkoholt és kábítószert is fogyasztott, amikor 19 éves áldozata elkerékpározott mellette. Az elkövető elmesélte, hogy lerángatta a nőt a bicikliről, megerőszakolta, majd öntudatlan állapotban egy folyóba dobta, ahol a diáklány megfulladt. Vallomásából kiderült, hogy amikor a vízbe dobta, úgy gondolta, hogy a lány már halott, vagyis meg is akarta ölni áldozatát. Husszein K. a bíróságon bocsánatot kért az áldozat családjától.

"Az jutott eszembe: gyerünk, tedd meg" - mondta tárgyalásán Husszein K.

A vádlott azt állítja, hogy tavaly ősszel, a gyilkosság idején 18 éves volt, a vádhatóság szerint viszont valójában már a 22 éves kort is betöltötte. Ennek amiatt van jelentősége, hogy 18 éves elkövetőként 15 évet kaphat, amelyet fiatalkorúként kellene leülnie, míg ha felnőttként tárgyalják az ügyét, akkor élete végéig rács mögé kerülhet egy fegyházban.

Az afgán vádlott 2015-ben, papírok nélkül érkezett Németországba. 2013-ban Görögországban már 10 év börtönre ítélték egy fiatal nő elleni erőszak miatt, ám két évvel később feltételesen szabadlábra került, és eltűnt.