Kiss LászlóHarcos évnyitó

Mint egy nagy bajuszú, goromba pedellus, a mogorva ősz elkapta a gyerekek grabancát, egyszerűen bedobta őket a suliba

Kiss László – 2017.09.09. 01:01 –

Legszívesebben a jövő nyárig rájuk zárta volna a nagykaput, s melléjük csukja a Napot, hogy a mihaszna kölykei ne essenek az iskolakerülés bűnébe.

Hát elkezdődött. A gyerekek meg ilyenek is, meg olyanok is. Éppen mint az iskolák meg a tanárok. Kárpátalján a magyar nyelvű oktatást siratják tanárok, szülők, gyerekek, Marosvásárhelyen meg a katolikus líceumot. Itthon pedig… nos, itthon a modern pedagógusok sírnak, azok, akik a pedagógustársadalom tíz százalékát sem képviselik, miközben maguk sem tudják, mit is siratnak, s miért. Persze, a művelt ember eleve rebellis lélek, lázad jobbra, lázad balra, de a magyar pedagógus – persze, a tanárok szintén ilyenek is, olyanok is – mintha egyenesen a Majdanon született volna, természetesen még a rebellió előtt. Kevesli a bért – az mindig is kevés volt ugyan, de valahogy ez sem Kádár apánknál, sem Rákosi pajtás idején nem tűnt föl –, kevesli az önállóságot, sokallja az óraszámot, megveti az alaptantervet, és állítja, hogy itt, ilyen borzasztó, tanárnyúzó időkben sem Pestalozzi, sem Comenius nem lenne képes érvényesülni. Nem bizony. Úgy érzi, nem adnak a szavára, ezért aztán még az oktatási kerekasztalhoz sem ül oda harcos, szakszervezetis érdekképviselője.

Hát valahogy így, így csordogál nálunk a pedagógusélet, csupán annyi érdekes, hogy most derült ki, milyen irgalmatlanul nehéz nálunk tanárnak lenni. Amikor úgy egy évtizede elvették a tizenharmadik havi fizetését, vagy némelyiküket még el is verték, valahogy egyikőjüknek sem jutott az eszébe, hogy itten bizony kockás ingben, körzővel és fejes vonalzóval a kézben tüntetni kellene. Nem. Meg talán az sem, amit Nyilas Misi osztályfőnökétől valamennyien megtanultunk: az is tolvaj, aki az emberek bizalmát meglopja.

És a gyerekek, a gyerekek bizalmát szabad meglopni?