Horthy István főhadnagy ilovszkojei repülőhalála

„A dugóhúzóból még kivette az üzemanyaggal teli, nehéz gépet, de már nem volt elég magassága ahhoz, hogy a tragédiát megakadályozhassa”

Babucs Zoltán – 2017.08.21. 01:32 –

Volt idő, amikor a nemzet nehéz perceiben senki sem keresett kibúvót hazafias kötelessége teljesítése alól. Így volt ez hetvenöt esztendeje is, amikor a magyar 2. hadsereg kötelékében több prominens személyiség is szolgált, mint például vitéz ómoraviczai Imrédy Béla volt miniszterelnök, tartalékos huszár százados, nagykállói Kállay András huszár hadnagy, Kállay Miklós miniszterelnök fia, magasrangú katonatisztek fiai, ám közülük is a legkiemelkedőbb személyiség a harmincnyolc esztendős vitéz nagybányai Horthy István kormányzóhelyettes, tartalékos repülő főhadnagy volt.

A „kiskormányzó” huszonötödik bevetésére indult 1942. augusztus 20-án, amikor a felszállást követően bekövetkezett a tragédia, és gépével a földnek csapódott. Szinte mindenki tudta, halálával a nemzet reménysége szállt sírba.

Csukás Kálmán őrnagy 20170820 Csukás Kálmán őrnagy, osztályparancsnok bevetés előtti eligazítást tart vadászrepülő-pilótáinak. Horthy István tartalékos főhadnagy mögött Szentgyörgyi Dezső őrmester látható (Zetényi Csukás Ferenc gyűjteménye)

A magyar 2. hadsereg közvetlenei közé tartozott a jelképes erejű 1. repülőcsoport (parancsnoka: András Sándor repülő vezérkari alezredes, vezérkari főnöke: Németh János repülő vezérkari alezredes), amely közvetlen alakulatain és légvédelmi tüzérségen túl az 1. vadászrepülő-osztályból, a 4. bombázórepülő-osztályból, az 1. távolfelderítő-osztályból és az 1. szállítószázadból állott, s gépparkját hatvannyolc repülőgép alkotta. A magyar repülők kettős alárendeltségbe tartoztak, mivel a magyar 2. hadsereg-parancsnokság mellett báró Wolfram von Richthoven vezérezredes német VIII. repülőhadteste is rendelkezett felettük.

Magyar repülők a Don felett

A távolfelderítők első éles bevetésére 1942. június 26-án került sor, június 30-tól pedig a bombázók is megkezdték hadműveleti ténykedésüket. A csoportparancsnokság nem sokkal később érkezett ki, aztán a közelfelderítők, június 30-án a kolozsvári 2/1. „Keresztespók” vadászszázad, majd július 2-án a vitéz nemes zetényi Csukás Kálmán repülő vezérkari őrnagy vezette 1. vadászrepülő-osztály parancsnoksága és a szolnoki 1/1. „Dongó” vadászrepülő század, amelynek állományába tartozott Horthy István tartalékos repülőfőhadnagy.

A német nyári offenzíva június 28-án indult meg, s amikor július 10-én a magyar 2. hadsereg részei kiértek a Don folyóhoz, a német támadás súlypontja délkeletre tolódott. Ebből adódóan a német légi támogatás mértéke csökkent a magyar 2. hadsereg feletti légtérben, miáltal az 1. repülőcsoportra egyre több feladat hárult. A repülőcsoport parancsnoksága, a közel- és a távolfelderítők, illetve a vadászrepülők Ilovszkojén, a bombázók pedig Sztarij Oszkolban állomásoztak.

Az első légi győzelmet a távolfelderítők érték el, szeptember elejére már túl voltak a századik bevetésükön, s az év végéig tizenegy légi győzelmet arattak, miközben saját veszteségük egy gép volt. Augusztus elejétől két gép végzett hadászati felderítést a magyar csapatok által ellenőrzött doni állások felett, míg a harcászati felderítést kétnaponta végezte egy-egy közelfelderítő a három magyar hadtest sávjában.

Mivel a doni hídfőcsatákban fokozott szerep jutott repülőinknek, augusztus derekára harcértékük jelentősen csökkent, mivel tizenöt vadászgépük, öt bombázójuk, egy távol- és hat felderítő gépük volt bevethető állapotban.

A magyar vadászrepülők augusztus 6-án aratták első légi győzelmeiket. Horthy István kormányzóhelyettes és kísérője, Nemeslaki Zoltán őrmester tizenkét Il-2 és huszonnégy LaGG-3-as repülőkötelékbe botlott. Horthy főhadnagy nagy magasságból csapott le az egyik LaGG-3-asra, lövedékei eltalálták az ellenséges vadászgépet, amelynek pilótája egy rántással saját köteléke elé repült. Miután a szovjet gépek heves tüzelésbe kezdtek, a magyar géppár sikeresen kivált a további harcból. A leszállást követően a kormányzóhelyettes gépén nyolc találatot számoltak össze a szerelők, míg Nemeslaki őrmestert hátpáncélja mentette meg komolyabb sérülésektől. Horthy főhadnagy légi győzelme nem nyert igazolást, viszont Vajda Ferenc zászlós igen, aki ezen a napon Uriv felett szedett le egy LaGG-3-ast és egy Il-2-es csatarepülőt.

A huszonötödik bevetés

A kormányzóhelyettes tiszti legénye, Farkas György tartalékos honvéd augusztus 19-i feljegyzése szerint „a főm.[éltóságú] úr délután kiment megnézni a gépét, amelyen kisebb javításokat végeztek (…) A gépet rendben találta. Estefelé kért egy üveg pálinkát, azzal megy Csukás őrnagy úrhoz kártyázni. Tíz óra felé jön vissza azzal, hogy fél ötkor ébresszem, mert még egy utolsó bevetésre elmegy. A pálinkát bontatlanul visszahozta azzal, hogy senki sem kért.” Augusztus 20-án „Egy termosz kávét hozok a szakácsoktól. Fél ötkor ébresztés. Gyorsan öltözik. (…) Felzúgnak a gépek, és egy szokásos kör a tábor fölött. Még a gépből visszaintett. A nap már felkelt. Ülök a körtefa alatti padon, és futva jön Fehér zászlós úr, engem keres. Alig tud szóhoz jutni, úgy mondja, hogy a korm.[ányzó]helyettes úr lezuhant és meghalt. Most telefonáltak a bombázók, már a mentők is a gépnél vannak, és betemetik, hogy ne égjen el. (…) Gyorsan beülünk a terepjáró Horch kocsiba, és toronyiránt, a napraforgótáblán át érünk a helyszínre, ahol a gépet már leföldelve megtaláljuk. Senki a közelbe nem mehet, robbanásveszély áll fenn. (…) Később visszatérünk, ekkor már sokan vannak ott magas rangú német és magyar tisztek. A holttest felismerhető nekem könnyen. A tárgyakat én azonosítom, és bizonyítom, hogy az övéi.”

A kormányzóhelyettes és kísérője, Nemeslaki őrmester augusztus 20-án hajnali öt órakor szállt fel Ilovszkojéról, hogy egy felderítőgépet kísérjen Uriv fölé. Mivel a vadászgépek nagy sebességgel érték be a felderítőgépet, Horthy István éles bal fordulóba kezdett, amitől gépe kipördült és dugóhúzóba esett. A főhadnagy háromszáz méter magasságban még sikerrel vette ki V.421-es számú gépét a dugóhúzóból, de a zuhanást már nem tudta elkerülni. Öt óra 7 perckor földnek csapódott és a gép felrobbant. Nemeslaki őrmester visszaemlékezése szerint „a Főméltóságú Úr gépe teljes bedöntésű bal fordulóból egy pillanat alatt jobbra átperdült, egy pillanatra háthelyzetbe került, és onnan orrát leadva bal dugóhúzóba került.” Mivel a kormányzóhelyettes ki tudta venni a dugóhúzóból a gépet, teljességgel bizonyos, hogy nem volt igaz később a hazai szélsőjobboldali körök által terjesztett, István napi italozásról szóló mese, ugyanis repülőorvosilag bizonyított, hogy másnaposság esetén a pilóta szellemi teljesítménye annyira lecsökken, hogy gépét képtelen kivenni a dugóhúzóból.

„Szűk körön fordult a gép felé, hogy azt bevetésre »felvegye« - amikor dugóhúzóba esett. A dugóhúzóból (...) még kivette az üzemanyaggal teli, nehéz gépet, de már nem volt elég magassága ahhoz, hogy a tragé­diát megakadályozhassa” – írta Pirithy Mátyás hadnagy visszaemlékezésében.

Horthy Istvánnak esélye sem volt a túlélésre. A vizsgálati jegyzőkönyvek tanúsága szerint a Héja 45 fokos szögben, 400 km/h sebességgel, orral és bal szárnnyal csapódott a földnek, s azonnal lángra lobbant.

A tragédia hetvenedik évfordulóján a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum, az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis és az MH Honvédkórház szakembereiből létrehozott bizottság korabeli dokumentumokon és repülési kísérleteken alapuló vizsgálata megállapította, hogy a kormányzóhelyettes repülőbalesetét kiképzési hiányosságokból adódó emberi hibák és a Re-2000-be utólag beépített hátpáncél okozhatta. Az Olaszországból érkezett Re-2000 (Héja) vadászgépek páncélozás nélküliek voltak, s azokba csak 1942 nyarán építettek be magyar páncéllemezeket, melyek következtében a vadászgépek repülési tulajdonságai jelentős mértékben romlottak. Korabeli dokumentumok valószínűsítik, hogy a gépekbe 149 kg súlyú páncélzatot építettek be, s a rendelkezésre álló adatok alapján a gépekbe épített páncélozás következtében a gépek súlypontja a gyári leírásokban szereplő hátsó súlyponttól 3,5 cm-rel került hátrébb, így a gépek farnehézzé váltak és jelentősen megváltoztak repülési jellemzőik.

Utólagos vizsgálat

A kutatások kiképzési hiányosságokra is fényt derítettek. Kiképzett vadászrepülőknek kevesebb idő szükségeltetett egy újabb típusra való átképzésre, míg Horthy főhadnagy – aki korábban sportgépeken repült – ezen a géptípuson viszonylag kevés időt, 75 óra 15 percet repült. Nem kapott dugóhúzó-kiképzést, felkészülése alatt pedig páncél nélkül repült, s gépét közvetlen a frontra indulás előtt páncélozták. A páncélozás következtében megváltozott repülési karakterisztikáról nem tájékoztatták a pilótákat, ráadásul a gép kézikönyvében is rosszul adták meg a Héja súlyadatait és terhelési mutatóit. Jóindulatú parancsnoki mulasztás is eredményezhette a tragédiát, ugyanis a gyakorlatlanabb „kiskormányzó” figyelmét – társadalmi helyzetére való tekintettel – nem merték felhívni manőverezési hibáira. Pirithy hadnagy szerint Horthy István „egy légiharc-gyakorlat alkalmával túlhúzta a fordulót és dugóhúzóba esett. Szerencsére volt elég magassága, ezért a hiba nem vált végzetessé. Pedig ekkor a Héjába nem is volt páncél beépítve. Mindannyian észrevettük, hogy a kormányzóhelyettes hajlamos a fordulóban túlhúzni a gépet. De kinek volt bátorsága őt erre a hibára figyelmeztetni?”

A nyilasok italozási meséje mellett a német szabotázs verziója is közszájon forgott, ami azért elvetendő teória, mivel Nemeslaki őrmester is hasonló aerodinamikai jelenségeket tapasztalt, ráadásul a géproncs műszaki vizsgálata során kiderült, hogy annak ép volt kormányszerkezete, vagyis azt senki sem piszkálta meg.

Milyen veszteség érte nemzetünket Horthy István repülőhalálával? Pados Pál, a légierő haditudósítója erről így vélekedett: „Villámcsapásként jött a hír: »… vadászharcfeladatának hűséges teljesítése közben a harcfeladat megkövetelte alacsony magasságból lezuhant és repülő hősi halált halt…« Megrendülten álltunk az összetört, összeégett gép mellett… Akkor láttam katonát sírni… Aztán… Aztán már csak a holttest kiemelése, a felravatalozás és a szemtanúk kihallgatásának hivatalos formaságai következtek. És néma, döbbent csend. Órákig hallgattunk, szótlanul, összetörten. Mit is mondhattunk volna? Egyet tudtunk csak, többet vesztettünk, mintsem fel tudtunk mérni. És hogy mi következik ezután, hogy mit tegyünk, mihez kezdjünk, mindez ájult, tompa és sötét bódulatban kavargott agyunkban. Az ország elvesztette kormányzóhelyettesét, a szülők gyermeküket, a hitves férjét, a gyermek édesapját… Mi, repülők, elvesztettük vitéz nagybányai Horthy István repülőfőhadnagyot, legkedvesebb vadászrepülőnket. Horthy Istvánt, a repülőt…”