Egy ötvenhatos ellenálló emléke

Hatvan éve hajszolták halálba a kádári ellenforradalom „rendcsinálói” Szigethy Attilát

Borbély József – 2017.08.11. 02:05 –

Az 1956-os forradalom és szabadságharc alatt megalakuló Dunántúli Nemzeti Tanács elnökét, Szigethy Attilát 1957. május 3-án fogták le Kistölgyfamajorban, ahol 1955 elejétől az állami gazdaság igazgatója volt. Itt élt és dolgozott, a Hanság-főcsatornától, a magyar–osztrák határtól néhány kilométerre; ott, ahol a Dél-Hanságon keresztül 1956 novemberétől 1957 márciu­­sáig mintegy százezernyi menekülő honfitársunk lépte át a határt. Az ’56-os magyar exodus jelképévé emelkedő andaui hídfőnél (Mosontarcsa), az osztrák Rotes Kreuz állította emlékoszlop hetvenezer menekült honfitársunk emlékét őrzi.

Szigethy Attila 20170811Szigethy Attila áll a kistölgyfai úton, a határtól négy-öt kilométernyire. Az úton csapzott emberek vonulnak a Hanság-csatorna felé. Az emlékezők szerint meg-megállít egy-egy csoportot, beszél hozzájuk, kérleli őket: „Most nem szabadna elmenni, most együtt kellene helytállni!” A dühös és végsőkig elkeseredett emberek azonban nem hallgatnak rá… Szigethy Attila velük mehetett volna, ám az idő múlásával benne is erősödő balsejtelem ellenére itthon maradt. Lánya, Árvai Lászlóné szerint egy hanyi határőr­őrs parancsnoka felkereste akkoriban a családot. Mondta, Pestről utasítást kapott, ha Szigethy Attila és családja át akar menni Ausztriába, ne akadályozzák, inkább segítsék.

Szigethy 1956. november 4-től 1957. május 3-i letartóztatásáig a barátaitól, munkatársaitól, az érte aggódó emberektől több figyelmeztetést kapott: legalább egy időre menjen át Ausztriába. Ő nem akart az országból elmenni, sem egy időre, sem véglegesen. Rendet tartott Győrött, a megbékélés szellemében végezte a munkáját a győri, a Győr-Sopron megyei, majd október 30-tól a Dunántúli Nemzeti Tanács élén. 1956 novemberében még a munkástanácsokban, a sztrájkoló munkásságban is bízott. „Tömegek állnak mögöttem” – mondja az érte aggódó Móritz Emilnek.

Mézesmadzag és bitó

Szigethy Attila jóhiszeműsége, a letiport hazájához való hűsége nem egyedül való. Tihanyi Árpád tanár Bécsből jött haza, Török István győri nemzetőrt New Yorkból hozta vissza a honvágy. Mindkettőjüket kivégezték.

Mit kínált a kádári ellenforradalom november 4-e után? Mézesmadzagot és a bitót. A szovjetek győri bevonulását követően Szigethy Attilát a Grábits család bújtatja a városban. Aztán pár napra Ikrénybe megy, itt Rátz Miklós barátja segítségével bújik meg Kovács Lajoséknál. Azután hazamegy Kapuvárra, a szovjetek őrizetbe veszik, de szabadon engedik.

A gyenge és legitimációs deficitű Kádár-kormány először igyekszik néhány nevesebb párton kívüli politikust is megnyerni; Szigethy Attilával is számolnak. November 9-i dátummal kormányösszekötőnek nevezik ki, 3000 forint illetménnyel. Neve – Fehér Lajos javaslatára? – földművelésügyi miniszterként is fölmerül. „Szigethy Attilát 1957-ben az juttatta börtönbe, hogy még a miniszterségért sem volt hajlandó a forradalmat megtagadni és barátait elárulni” – írja Borbándi Gyula. A munkásság a munkástanácsait támogatva ekkor még sztrájkol, a gyenge Kádár-kormány még nem mer fellépni a forradalom vezetői ellen. Szigethy Attila Kistölgyfamajorból egy motoros bizalmi embere segítségével tartja a kapcsolatot a győriekkel. Bertalan Lajossal, a Hazánk című lap szerkesztőjével több levelet váltanak. (A forradalmat támogató Hazánk 1956. november 4. és december 10. között naponta megjelent Szigethy kiadásában, Bertalan Lajos szerkesztésében.) Szigethy Attila november 12-én Győrben van, ankétot tart a Hazánk szerkesztőségében, az újságírók között még bizakodó. Februárban a négyfős népfrontdelegáció tagjaként, Bulgáriában tölt két hetet.

Szorul a hurok

Már 1956. december 6-án párthatározat születik „Az ellenforradalmi tevékenységben és a terrorcselekményekben résztvevők felelősségre vonásának a meggyorsításáról…”. 1957 első napjaiban Hruscsov Budapesten találkozik Kádárral, és a bolgár, a csehszlovák, a román kommunista párt első titkáraival. Egyetértenek, erős kézzel, határozottan „szét kell verni a reakciót, ki kell használni az alkalmat, hogy ne merjen többé felkelni a proletárhatalom ellen…” (Gheorghiu Dej).

A biztatás nemigen kellett, a visszavágás, a bosszúvágy Kádár környezetében is egyre erősebb. A forradalmárokkal szembeni mély gyűlöletet legnyíltabban, a maga brutalitásában Marosán György fogalmazza meg. Kádár a minden lépését figyelő szovjetek előtt is bizonyítani kívánja, hogy ura a helyzetnek, eltökélt az ellenforradalommal szemben; Rákosit és híveit az elvtársak nélkülözhetik az úgynevezett „rendcsinálásban”.

Ahogy megszilárdul a győri ellenkormány vádja, úgy erősödik a támadás a Dunántúli Nemzeti Tanács és Szigethy ellen. A hálót már a letartóztatása előtt megfonják köré. Somogyi Miklós 1957. április 30.: „A nép nehezményezi, hogy a nagy halak még szabadon vannak. Szigethy és Kéry (Kéry József megyei főügyész) voltak az egész mozgalom vezetői, és velük szemben nem tudtunk eljárni…”

Már ’57 áprilisában fölmerül, hogy ellenforradalmi tevékenysége miatt felül kell vizsgálni Szigethy országgyűlési képviselői mandátumát. A kádári propaganda Győrt az „ellenforradalom második fővárosaként” aposztrofálta. A Dunántúli Nemzeti Tanácsot és elnökét pedig azzal vádolták, hogy ellenkormányként akart működni, és a Dunántúlt leszakítva Koreát akart csinálni Magyarországból. Ez a vád volt a brutális győri megtorlás eszmei alapzata, és évtizedek alatt beette magát a lelkekbe és az agyakba. Kádár az 1957. évi országgyűlés tavaszi ülésszakának záró napján, május 10-én, az alábbiakkal kanonizálta a vádat: „Vannak elvtársaim, ismerem a nézetüket, akiknek nagyon komoly lelki probléma Szigeti (sic) személyiségének a megítélése. Ők ismerik, nem tudom, milyen évekből, amikor pozitív irányban dolgozott. Hát ha a Szigeti Attila személyesen nem is adott ki olyan utasítást, hogy azt a 34 demokratát lőjék agyon a Fő téren, vagy égessék el, de volt egy nagyon súlyos dolog, a dunántúli ellenkormány. Ez nem valami bábszínházi előadás mozzanatának készült, hanem véres történelmi valóságnak. A dunántúli ellenkormány alapgondolata az volt, hogy második Koreát csináljanak Magyarországból.”

A győri „rendcsinálók”: a Dunaújvárosból Győrbe rendelt Lombos Ferenc, az MSZMP megyei első titkára; Gerendai László megyei rendőrkapitány, volt ÁVH-s tiszt; Katona Lajos megyei tanácselnök; dr. Gyepes István, a Győr-Sopron megyei Bíróság Népbírósági Tanácsa elnöke; B. Nagy főügyész; Grátz Endre és Himódi ügyészek… Az ő irányításukkal megkezdődött a bosszúhadjárat Győrött is, az itthon maradt forradalmárok ellen. E bosszúhadjárat következménye lett az a kilenc ’56-os mártírsír a sopronkőhidai rabtemetőben. Szigethy Attilát megkísérelték a mosonmagyaróvári népítélet szellemi inspirátorának is beállítani.

Grátz Endre ügyész Erdélyi Ivánhoz: „Maguknak az a nagy pechjük, hogy a Szigethy Attila öngyilkos lett, és így nem tudjuk megrendezni a nagy monstre értelmiségi büntetőügyet, azért került sor magukra.”

Halálhelyzetek

Szigethy Attila május közepén öngyilkosságot kísérel meg a cellájában. Az összetört szemüvegével felvágja az ereit. Megmentik, másnap hajnalban kiugrik a Honvéd kórház ablakán. Összetöri magát, de túléli a zuhanást. Ujj Irén emlékezése szerint, fizikailag is bántalmazták, verték, amit nehezen viselt. Ahogy a lelki nyomást, és a megalázást is. „Magas önbecsülésű ember volt.” Rabtársa, dr. Tóth István elmondása szerint rabtársainak mintegy végrendelkezett az első öngyilkossági kísérlete előtt, kinyilvánítva: nem bírja tovább. Hatvan éve, 1957. augusztus 12-én, a szigorú őrsége pillanatnyi figyelmetlenségét kihasználva, kiveti magát a Honvéd kórház ablakán, és szörnyet hal.

Szigethy Attila tragikus élete és küzdelme a kádári évtizedekben felejtésre volt ítélve. Személye később is félárnyékban maradt. Méltó, hogy az őt ismerő és tisztelő szűkebb pátriáján túl, az ország is jobban ismerje a népiek e kiváló politikusa, Győr és Nyugat-Dunántúl forradalmi vezetője életét és halálát.

A szerző történész