Laboratóriumi korallnevelés

Visszatelepítve megóvhatják a part menti területeket a viharok okozta hullámoktól és a tengerszint-emelkedéstől

Leé Richárd – 2017.08.08. 03:01 –

Laboratóriumban nevelt korallok visszatelepítésével elősegíthető a tengeri korallpopulációk regenerálódása – állapították meg a Miami Egyetem kutatói, akik a Karib-tengeri Acropora cervicornis telepeit vizsgálták tanulmányukban.

Korall2A donorkolóniák és a visszatelepített virágállatok is ugyanúgy viselkednek (Forrás: Wikipedia)
A Coral Reefs című folyóiratban közölt eredmények világszerte segíthetik a koralltelepek hosszú távú túlélését, amire jelenleg több tényező, egyebek között a klímaváltozás és az óceánok szennyezettsége is fenyegetést jelent – olvasható az Eurekalert.org tudományos hírportálon. A kutatócsoport Florida és Puerto Rico különböző területein vizsgálta meg, hogy mennyire hatékony az a két évvel ezelőtt megkezdett program, amelynek keretében korallszöveteket távolítottak el az egyes telepekről, új korallokat tenyésztettek ki laboratóriumi körülmények között, majd a virágállatok kis csoportjait betelepítették a zátonyokra – a távirati iroda. Az eredmények azt mutatják, hogy a „donorkolóniák” nem sérültek a beavatkozás miatt, a betelepített virágállatok pedig ugyanúgy viselkednek, mint vadon élő társaik. „Tanulmányunk azt bizonyítja, hogy a jelenleg alkalmazott módszerek nagyon hatékonyak” – hangsúlyozta Stephanie Schopmeyer, az egyetem biológusa, a tanulmány vezető szerzője.

A Karib-tengeri térség egyik legnépesebb korallfajtája, az agancskorall (acropora cervicornis) populációja drasztikusan, mintegy kilencven százalékkal lecsökkent az 1980-as évek óta. A korallzátonyok kiemelt jelentőségűek mind az élővilág, mind az emberi civilizáció számára: otthonául szolgálnak a halaknak, és védelmet nyújtanak olyan természeti veszélyek ellen, mint a hurrikánok. A koralltelepek regenerálódásának elősegítése tehát azért is fontos, mert segít megóvni a part menti területeket a viharok okozta hullámoktól és a tengerszint-emelkedéstől.