Kő AndrásKapufa

Hogyan szólítsam? A szerencse angyalának vagy a végzet Luciferének?

Kő András – 2017.08.07. 01:12 –

Attól függ, honnan nézzük. Merthogy egyik esetben a mennyországot nyitja meg, a másik esetben azonban egyenesen a pokolba visz. Egy bekeretezett játéktér a vízben (a földön), amelyet a magyar nyelv kapufának nevez. A szót először a Herkules Testgyakorlási Közlöny írta le 1884-ben, hogy sokkal később Zelk Zoltán, a költő is megénekelje emigyen: „…ó, hányszor múlt a kapufán, egy / arasznyin csak, a győzelem…”

Átvitt értelemben egész életünk szimbóluma lehet ez a speciális négyszög, amely kihívóan áll előttünk, és várja, hogy célba vegyük, hogy „kapura lőjünk”. S kikacag, ha a kapufán csattan a labda, s mi balszerencsét emlegetünk. Mondják, a bajoknak két változata van: saját balszerencsénk és mások szerencséje. Tagadhatatlan az is, hogy a szerencsét a felkészülés és az alkalom keresztútjaként emlegetik. S a keresztúton sorsunk elkerülhetetlen kísérőjét „kapufának” kereszteltük. Ha tetszik, ő a szörnyeteg, Fortuna ellenfele, aki sosem kacsint vele össze.

Ha szemben állsz vele, ágaskodik, kinyújtott nyelve parázzsal teli, hiszi, hogy túljárt az eszeden. Ne hagyd, hogy kinevessen! Az álmaidat, a vágyaidat akarja tönkretenni – egy kapufa. Ezért hát nőjenek szárnyaid, verekedj, tombolj, akarj, és lődd rá a labdát keményen, kérlelhetetlenül!

Mert itt kell belőni a labdát, nem a másvilágon! Grosics Gyula, az Aranycsapat kapusa Az évszázad mérkőzésén, a Wembley szenté­lyében, túláradó örömében, magasra felugorva, fejjel rohant a felső kapufának, menny és pokol, magasság és mélység ellentétét idézve.

Max Planck, a kvantummechanika atyja vendégeket fogadott. Az egyik pillanatban valamelyik meghívott felkiáltott:

– Hisz lópatkó van a dolgozószoba ajtaja fölött! – Majd a házigazdához fordulva így folytatta:

– Ön hisz a babonában, hogy a lópatkó szerencsét hoz?

– Nem – válaszolta a tudós –, de azt mondják, szerencsét hoz annak is, aki nem hisz benne. Ne higgyünk a lópatkóban. Ne féljünk a magától elcsattant pohárban, a 13-as számban, a páncélozott fácánkakasban, egyszóval a babonában, de igenis higgyünk önmagunkban, a szándék állhatatosságában, az alapos felkészülésben, nem mellesleg a bátorságban.

Ne féljünk attól sem, hogy a kapufán csattan majd a labda, éppen ezért tegyük azt, amit Illyés írt a jól működő tanyai kályhához. „Karomba! Hő-ha! Megbocsáss, hogy / nem ölelhetlek át”.

S ha így közelítünk a kapufához, nem múlik egy arasznyin sem a győzelem.