Iszlamista merénylő gyilkolt Hurghadában

Két német nő meghalt, amikor a 27 éves Abdel-Rahmán Saabán késsel turistákra támadt Egyiptom közkedvelt üdülőhelyén, az elkövető szélsőségesekkel állt kapcsolatban

Harle Szilvia – 2017.07.17. 01:19 –

Hat külföldi turistát késelt meg pénteken Egyiptomban egy 27 éves férfi a vörös-tengeri Hurghada üdülőhelyen. A támadásban két német nő meghalt, biztonsági források szerint a merénylő az Iszlám Állam utasítását követte.

Az egyiptomi belügyminisztérium közlése szerint egy közeli nyilvános strandról úszhatott át pénteken a hurghadai Zahabia hotelhez a 27 éves Abdel-Rahmán Saabán, aki a nyaralóhelyen késsel megsebesített két német nőt és két cseh turistát, majd a szomszédos Sunny Days El Palacio nevű szállodába átjutva még két embert – sajtóértesülések szerint egy orosz, illetve egy örmény állampolgárt – megtámadott. A hatóságok a helyszínen elfogták a gyanúsítottat. Az első szállodánál megtámadott két nő belehalt a sérüléseibe, szombaton a berlini külügyminisztérium is megerősítette, hogy két német állampolgár vesztette életét a hurghadai merényletben. A német diplomácia feltételezése szerint a támadó szándékosan a turistákat vette célba.

Az al-Maszrí al-Jaum című egyiptomi napilap biztonsági forrásokra hivatkozva arról írt, hogy a 27 éves gyanúsított egy diák, aki a Nílus deltájánál fekvő Kafr es-Sejh kormányzóságból származik. Abdel-Rahmán Saabán az újság információi szerint korábban nem került összetűzésbe a törvénnyel. A dpa német hírügynökség biztonsági forrásokra hivatkozva szombaton azt közölte, hogy a hatóságok átvizsgálták a támadó üzeneteit, amelyekből kiderül, a férfi kapcsolatban állt az Iszlám Állammal, akik arra buzdították, hogy támadjon meg külföldieket.

A pénteki merényletet követően az egyiptomi rendőrség négy iszlamista szélsőségessel végzett egy rajtaütés során szombaton Iszmailija városában – jelentette az állami al-Ahram hírportál. Sajtóértesülések szerint a Sínai-félsziget északi részéből elmenekült terroristákról van szó, akiknek közük lehetett egy ottani törzs vezetőjének meggyilkolásához. A rendőrségi erők azután vonultak ki Iszmailijába, hogy bejelentést kaptak a szélsőségesek város körüli sivatagban fekvő rejtekhelyeiről. A hatóságok a helyszínen lefoglaltak négy gépfegyvert is.

A Deutsche Welle című német napilap tegnap megjelent véleménycikkében arról ír, hogy az Iszlám Állam az utóbbi időszakban valóban jelentős területi veszteségeket szenvedett el, ez nem jelenti azt, hogy szét fog hullani a terrorszervezet. A szerző, Loay Mudhoon szerint ennek természetesen több oka is van. Egyrészt sok dzsihadista rejtőzködik a civilek között, azok közül pedig, akik az unióból utaztak el harcolni az Iszlám Állam oldalán, többen visszatértek Európába, és bármikor támadásba lendülhetnek. Másrészt a szerző szerint ameddig nincs alapvető változás a közel-keleti országokban tapasztalható válság terén, és a civilek élete ugyanilyen kilátástalan marad, a szervezettől nem fogunk tudni teljesen megszabadulni.