Akcióterv a minőségi, biztonságos élelmiszertermékekért

Az agrártárca tovább növelné a magyar áruk arányát a kiskereskedelmi forgalomban: míg 2010-ben ez harminc százalék volt, idén már hatvan százalék

MH-összeállítás – 2017.07.17. 01:13 –

Élelmiszer-biztonsági akcióterv készült. A kormány erősíteni kívánja a minőségi termelés szabályozását, támogatja az élelmiszerek megkülönböztetésére alkalmas védjegyek elterjesztését, emellett az iskolai oktatásban is szerepet kap az élelmiszerek megismerése.

Fazekas Sándor 20170716 Fazekas Sándor: Erősítjük a minőségi termelés szabályozását (Fotó: Varga Imre)

A magyar emberek érdekeit védi a kormány húszpontos élelmiszerbiztonsági akcióterve, elősegítve az élelmiszerek minőségének javítását, a vásárlói tudatosság fejlesztését és a hatósági tevékenység hatékonyságának növelését – mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter szombaton a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Tiszaderzsen. A tárcavezető a község önkormányzata és a Derzsi Szabadidős Egyesület által szervezett kilencedik Kárásznapon fontosnak nevezte, hogy az élelmiszerek nagy részét a magyar élelmiszeripar állítsa elő, méghozzá a magyar mezőgazdaság által megtermelt alapanyagokból. Fazekas Sándor hozzátette: mindez további munkahelyeket teremt és segíti a gazdák megélhetését is. Azt szeretné elérni a kormány, hogy a magyar fogyasztók biztonságos, GMO-mentes, jó minőségű és egészséges élelmiszerekhez jussanak – közölte az agrártárca vezetője.

A kormány döntése értelmében komplex kampány indul, erősítve a minőségi termelés szabályozását – hangsúlyozta a földművelésügyi miniszter. Szerinte jelentős előrelépés, hogy egy olyan minősítési rendszert alakítanak ki, amely segíti az élelmiszerek közötti eligazodást. Bővítik és fejlesztik a hatósági szakértői munkát, az ellenőrzéseket, és támogatják az élelmiszerek megkülönböztetésére alkalmas, önkéntesen használható eszközök, védjegyek elterjesztését – sorolta Fazekas Sándor.

Hozzáfűzte: szintén a teendők között szerepel az élelmiszerek S-QR kód védjegyének megtervezése és létrehozása. Ez lehetővé teszi, hogy a legkorszerűbb számítástechnikai eszközökkel lehessen információkat gyűjteni az élelmiszerekről – tudósított a távirati iroda. A következő időszakban kampányt indítanak a vásárlók tájékozottságának növelésére. Ezt szóróanyagok, kiadványok és képzések szolgálják majd. Az iskolai oktatásban is szerepet kap az élelmiszerek megismerése.

Fazekas Sándor jelezte: a 2019-ig tartó kampány forrásigénye összesen mintegy kétmilliárd forint, 2017-ben 150 millió forintot, 2018-ban egymilliárd forintot, 2019-ben pedig több mint 700 millió forintot költenek erre. Néhány hónap múlva a munkának már jól látható eredményei lesznek. Szólt arról is, hogy a magyar termékek arányát szeretnék tovább növelni a kiskereskedelmi forgalomban: míg 2010-ben ez harminc százalék volt, idén már hatvan százalék.


Az őszi búza negyedét betakarították

A csaknem egymillió hektáron termett őszi búza negyede már a magtárakban, tárolókban van; az idei termésátlag 5,2 tonna körül lesz hektáronként – közölte a földművelésügyi miniszter a hét végén Kisújszálláson, a Magyarok Kenyere Program búzabegyűjtő napján. Fazekas Sándor elmondta: néhány éve még elképzelhetetlen volt ilyen mennyiségű és minőségű búzatermés. Hozzáfűzte: a gazdák nélkül nem lenne megoldható az ország kenyérgabona-, takarmány- és vetőmagellátása. Szerinte a búzabegyűjtés kifejezi a magyarság összetartozását. Az idén hatszáz tonna felajánlást várnak a szervezők.