Ma kezdődik a Pajtaszínház

Őrség

RZ – 2017.07.17. 01:04 –

Az örségi Viszákon mától egy héten át várja a közönséget a tízéves Kaszás Attila Pajta Színház. A Szarvas József színművész által életre hívott fesztivál szervezőinek közleménye szerint erdélyi, felvidéki, budapesti művészek mellett amatőr csoportok is bemutatkoznak.
Folyamatosan látogatható lesz a Tárt Kert-kiállítás és Csernyus Lőrinc Ybl-díjas építész bevezetésével folytatódik a viszáki vándoriskola program is. Mint a szervezők hangsúlyozzák, a programsorozat a helyi jellegzetességek és a nagyvárosi színjátszás találkozására ad alkalmat, színészekkel, építészekkel. Az idei év fordulópontot jelent, mert a következő, 2018-as évadban a színház arculatát és szakmai programját már a Sztalker csoport fogja meghatározni, amely ifjabb Vidnyánszky Attila és Vécsei H. Miklós fiatal színművészek kezdeményezésére jött létre.