Fölényes győzelemmel kezdett a magyar női vízilabda-válogatott

Bíró Attila csapata 20-11-re diadalmaskodott a japán együttes fölött +GALÉRIA

MH/MTI – 2017.07.16. 21:42 –

Győzelemmel kezdte szereplését a magyar női vízilabda-válogatott a hazai rendezésű világbajnokságon: Bíró Attila Európa-bajnok csapata vasárnap a Margitszigeten 20-11-re diadalmaskodott a japán együttes fölött. A magyarok kedden a franciák ellen folytatják szereplésüket, majd csütörtökön a hollandok ellen zárják a csoportkört, ahonnan az első helyezett közvetlenül a negyeddöntőbe jut.

A két csapat június elején Kínában a Kunshan Kupa negyeddöntőjében találkozott egymással, a magyarok akkor fölényes, 15-6-os győzelmet arattak, így a házigazdák számára kötelező volt a siker.

A kék sapkában játszó magyarok körülbelül 6500 néző előtt első támadásukból megszerezték a vezetést a Hajós Alfréd Uszodában, a vb első magyar gólját Bujka Barbara szerezte kipattanóból. A kiváló center hatalmas fizikai fölényét érvényesítette a japánokkal szemben, második találatában sem tudták megakadályozni, a harmadik és negyedik hazai gólt a vb-újonc Szilágyi Dorottya lőtte. A japánok az első negyed utolsó percében emberelőnyből szépítettek.

keszthelyiKeszthelyi Rita (a labdával) négyszer járt túl a japán kapus eszén. Fotó: Nagy Balázs/Magyar Hírlap. A képre kattintva galéria nyílik.A második felvonást egy újabb Bujka-találat vezette fel, néhány pillanattal később pedig egy villámgyors lefordulás után a csapatkapitány Keszthelyi Rita is feliratkozott a gólszerzők közé. A rivális Takács Orsolya kiállítását büntette Arima Jumi szépségdíjas pattintásával. Nem maradt el a válasz, Czigány Dóra is meglőtte első vb-gólját. A folytatásban Bujka pattintotta le magáról a fél japán védelmet, mielőtt a hálóba lőtt, majd Antal Dóra kiszorított szögből is bevette a kaput. Bujka viszonylag "leegyszerűsítette" a játékot, az első hozzá érkező passzt ugyanis azonnal a hálóba csavarta. A túloldalon a japánoknak harmadik alkalommal sikerült túljárniuk Gangl Edina eszén, míg a magyar gólok könnyedén születtek a centerposzton: ezúttal Tóth Ildikó érvényesítette erőfölényét. Nyolc másodperccel a nagyszünet előtt a másik vb-újonc, Gurisatti Gréta talált be, a japánok azonban egyetlen szekundummal a dudaszó előtt elképesztően távolról válaszoltak.

Japán góllal kezdődött a harmadik negyed - ekkor már Kasó Orsolya védte a magyar kaput -, de gyorsan helyreállt a rend, hiszen sorrendben Antal, Keszthelyi, majd Tóth is betalált, mielőtt az ázsiaiak újra eredményesek tudtak lenni. A fiatal Gurisatti találatát követően a nap legszebb jelenete következett: Keszthelyi szinte már-már férfias erejű és pontosságú csavargólja után a közönség még a lassításnál is felhördült.

A zárónegyed elején a japánok legjobbja, Jamamoto Minori már a negyedik gólját szerezte, majd az ellenfél emberelőnyből "kozmetikázta" tovább az eredményt. A túloldalon Keszthelyi a tehetetlen japán kapusnak addig lóbált, amíg az szinte már a víz alatt volt, majd Tóth találata magát egyedül szemben a hálóőrrel, egyik magyar sem hibázott. A hazaiak védekezése a végére kicsit fellazult, ezt Arima büntette két góllal, végül a 20. magyar gólt Tóth szerezte. A japánok egy szép emberfórral zárták le az összecsapást.