Egyházügyi hiány

Az ellenzék közreműködése nélkül nem rendezhető a felekezeteket érintő jogszabály, amellyel egy tegnapi határozat miatt mindenképpen foglalkoznia kell a parlamentnek

Kacsoh Dániel – 2017.07.15. 03:37 –

A bevett egyházi státussal nem bíró vallási közösségek számára is fel lehessen ajánlani az szja egy százalékát, ennek biztosítására kötelezte az Országgyűlést az Alkotmánybíróság.

Ebben a kormányzati ciklusban már aligha rendeződik teljesen az egyházügyi törvény ügye – értesült lapunk. A részben az Emberi Jogok Európai Bírósága által megfogalmazott kifogások nyomán 2015 telén egyszer már megpróbálkoztak a többszörösen módosított, eredetileg a KDNP által előkészített jogszabály korrekciójával a kormánypártok, ám az ellenzék ellenállásán megbukott a próbálkozás. Pedig az Igazságügyi Minisztérium által előkészített, majd ötpárti egyeztetés nyomán kialakított módosítás Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója szerint próbált egészséges egyensúlyt találni a szélsőséges emberi jogi fundamentalizmuson alapuló strasbourgi verdikt és a bizniszegyházak korlátozásának legitim állami célja között.

Az elmúlt időszakban a törvényi hiányosságok miatt aztán több, egyházi státusát elveszítő vallási közösségnek is kárpótlást ítélt meg az emberi jogi bíróság, s tegnap kihirdetett határozatában az Alkotmánybíróság (AB) is az ő oldalukra állt, mulasztásban megnyilvánuló alaptörvény-ellenességet megállapítva. Az AB szerint ugyanis a törvényalkotó, vagyis a parlament nem biztosította az adózóknak, hogy a személyi jövedelemadójuk egyszázalékos egyházi felajánlásáról rendelkező nyilatkozat kedvezményezettjeként valamennyi vallási közösség közül választhassanak.

Bár a testület a magánszemély által benyújtott panaszt elutasította, mondván, az abban támadott adóhatósági, illetve bírósági döntések a jogszabályok figyelembevételével születtek, hivatalból eljárva arra jutott, hogy a hatályos szabályozás diszkriminál egyes vallási közösségekhez tartozó hívőket, illetve adózókat. Az AB kimondta: az Országgyűlésnek biztosítania kell, hogy az adózók valamennyi vallási közösség közül választhassanak, amikor az adófelajánlásról rendelkeznek, erre az év végéig szabott határidőt, hogy e jogalkotási kötelezettségének eleget tegyen. Így az ősszel, legalábbis ebből a szempontból, foglalkoznia kell a törvénnyel a Háznak.