Pálffy LajosMesteri szemetek

Vidéki Lajos a Városba kerülvén sok furcsa, számára nehezen érthető, vagy egyenesen megmagyarázhatatlan dologgal találkozott

Pálffy Lajos – 2017.07.15. 02:35 –

Az egyik ilyen a háztartási hulladék, vagy éppen az építkezésnél, felújításnál keletkező szemét, sitt, törmelék fekete műanyag zsákokba való pakolása, és elhagyott helyeken való elhajigálása volt.

Vidéki Lajos el is képzelte, amint az izzadásra hajlamos, nyúlott pólós és tereptarka nadrágos burkoló, miután jól lehúzta a más okból izzadó lakástulajdonost, mintegy mellékesen megjegyzi, hogy a szemetet majd ő maga elviszi a lerakóba, ez nála benne van bizony az árban, mert feltakarít maga után minden valamirevaló mester. Így aztán az eleve a vesztes tudatával a munkálatokba belevágó tulaj is úgy érzi egy pillanatra, azért mégis csak jól járt egy kicsit, a „mester” pedig jól tudja, hogy nem fog fizetni súlyos pénzeket azokért a bizonyos fekete zsákokért a lerakóban. Hanem hazafelé tartva szépen elkanyarodik a múltkor is felkeresett helyre (legyen mondjuk a Keled út és környéke Óbudán), ott aztán sorban kidobálja a csomagtartóból a többi mellé a zsákokat, más „mester” is használja a helyet, a hasonló meg a hasonlónak örül, mint tudjuk.

Na, valahogy így képzelte el ezt a sötét történetet Vidéki Lajos, aki sokfelé autózván találkozott már hasonló megoldással az egyik Székesfehérvárról kivezető út mellett is. Akkor is beindult a fantáziája, látta maga előtt az atlétatrikós, mackónadrágját gondosan a méretes pocakja fölé húzó családfőt, aki úgymond nagy lábon élvén, jó sok műanyag csomagolást kihajítván, simán összehozott a famíliával együtt mondjuk heti kétszáz liternyi szemetet. De persze nem volt hajlandó csak száztíz literes kuka után fizetni, amire még talán büszke is volt titokban. Mint ahogyan arra is, hogy a fölösleget gondosan azokba a bizonyos fekete nejlonzsákokba kötötte, majd pedig egy este a legidősebb fiával (hadd tanuljon a gyerek!) elment egy kicsit autókázni. Takarékos, megfontolt ember lévén még az is meglehet, hogy előbb a bevásárlóközpont felé kanyarodott feltölteni a hűtőszekrényeket, hogy egy úttal minden meglegyen. Ebben a történetben az a folytatás, hogy nemsokára megérkezett a tett színhelyére a pezsdülő tavaszban az árkot kaszáló traktor, és a gépkezelő pedig nem emelte fel a zsákoknál a félelmetesen pörgő szerkezetet. Biztos arra számított, hogy az ő rettentő masinája majd ízekre szedi, semmivé szaggatja ezeket a zsákokat, de az ostoba gép sajnos csak arra volt képes, hogy jókora területen szétszórja a fehér atlétás, mackónadrágos embernek és családjának a fogyasztásából megmaradt felesleget.

Amit aztán, amint a burkoló szemetét is, megfontoltan mozgó közhasznú munkások, vagy lelkes önkéntesek szednek össze majd a Föld Napján, amikor tizenkét óra időtartamban igyekszünk felelős gazdái lenni annak a világnak, amit az unokáink bíztak ránk, szigorúan csak kölcsönbe.