Mátészalka és társai

Rejtőzködő Magyarország 808.

Ludwig Emil – 2017.07.15. 01:50 –

Folytatva utunkat a Szamosköz irányába, hat kilométerrel Nyírmeggyestől, Mátészalkán időztünk. Vagyis szerettünk volna, de vasárnap lévén egyetlen vendéglátó-, nemhogy marasztalóhelyet sem találtunk a melegben.

12-o_szerzoRégen a hegyes, pártadíszes toronysisak segítette a tájékozódást (A szerző felvétele)
A Kraszna bal partján fekvő 18 ezres, Szatmár megyei város vasúti és közúti csomópont. Túlnyomóan az elmúlt negyven évben emeletes házakból készült lakónegyedek mellett alig néhány utcányi régi, kertes – újabban előkelőnek számító – villák alkotják. A löszös lapályon fekvő, középkori gyökerű település négy faluból alakult egy helységgé: a két Máté, Külszalka és Belszalka község egybeolvadásával. Egy 1216 és 1231 között kelt levélben Mathey alakban bukkant fel a nevük, Salca 1211-ben jelentkezett először írásban. Kiss Lajos névszótárában 1363-ban már Mathezalka formában szerepel az akkor már mezővárosi rangú helység neve.

A Szalk, Szalka ótörök eredetű, kicsinyítő képzős személynév, Géza fejedelem egy 962-ben Itáliába küldött, bolgár–török származású követe ezt a nevet viselte. 1268-ig királyi birtok volt a település, amikor V. István kisebb király a Karászi család ősének, Sándor szörényi bánnak adományozta. Már az 1270-es években elnyerte a csütörtöknapi vásártartás jogát, 1295-ben Szalkán már megyegyűlést is tartottak. A 14. század elején a Karásziak átadták Szalkát Magyar Pálnak, így az 1325. évi határjárással elválasztott birtokok is összekapcsolódtak: előbb Külszalka (Kywzalka) nőtt egybe Mátéval, majd Belszalka is egyesült a párjával, a mai Kossuth tér helyén. 1381 után előbb Zalkamathe, majd Mathezalka alakban beszéltek és írtak róla, s egy ideig ingadozott a nevek sorrendje, végül a második változat győzött.

1355 és 1367 között az óbudai klarissza apácák rendjének volt ajándék birtoka a mezőváros határában, amely Nagy Lajos király uralma alatt gyors fejlődésnek indult. A beköltözőkkel gyarapodó lakosság a városi bíráskodás alá tartozott, élénk piacot működtetett. A soron következő évszázadokban sokat szenvedtek a Felső-Tiszavidék lakói a törököktől, krími tatároktól, Básta zsoldosaitól, a vidék népe a 17. századra megfogyatkozott, nagy része elvándorolt.

A Mátéy nevű családok egyikének földjén állt a család Szent Mihály titulusú kegyúri temploma a plébániával. Annak helyére állították a ma is meglevő, 14. századi egyházat, amelyet többször ízben átépítettek. A reformáció beköszöntével a helybeliek nagy része áttért Kálvin hitére, a protestánsok templomáról 1598-ban maradt fenn a legkorábbi írott emlék. A szabadtéren álló, kelet–nyugati hossztengelyű teremhez csatlakozik a téglából készült, négyemeletes harangtorony. Földszinti átjáróját kívülről a nyolcszög öt oldala fogja közre, a sarkain négylépcsős haránttámpillérek láthatók. Csúcsos szamárhátív keretezi a bejáratot, a 33 méter magas torony fölső emeletén minden irányba figyelőablakok vigyázzák a környéket.

A déli oldal gótikus kapuja fölötti falmezőn kicsiny, lándzsaíves ablak tűnik fel, a fölötte nyíló félköríves bevilágító ablakot reneszánsz ízű pingálás díszíti.

Ha már megemlítettük a jelenkori „vendéglátást”, idézzünk meg egy elfelejtett történelmi figurát, akiről egy szó sem jut a városismertetőben. A Petőfi Sándor gyönyörű verséből ismert, Szamos parti Kurta kocsma később hosszú időt megélt zsidó bérlője, a sokgyermekes öreg Frenkl egyik fiáról, Frenkl Lászlóról van szó. Tanító volt Egerben, Gárdonyi Géza kávéházi barátja. Az első világháború után Zalka Mátéra változtatta a nevét, előbb orosz fogságban, majd a szovjet hadseregben találta magát, utóbb a spanyol polgárháborúban lett ismert mint „Lukács tábornok”. Aknatűzben halt meg, Madrid közelében. Bronz mellszobra a törökországi Izmirben található: az 1920-as években önkéntes tisztként harcolt Musztafa Kemal Atatürk seregében. Nincs szobra Mátészalkán; a városban egy remek bronz mellszobor állít emléket a mártír Nagy Imre miniszterelnöknek. Így változik a világ értékrendje.

A Kraszna-közi Porcsalma nagyközség a 49-es számú főút mentén, a Szamos folyóhoz közel fekszik. Nevét írott alakban 1237-ben említi először oklevél, a helynév a régi, 18. században magyarított porcfű (Polygonum) és a halom szavak összeolvadásából képződött. Jelenleg 2600 lélekszámú nagyközség. Református egyházának tornya messziről felhívja a figyelmet az átmenő út menti templomra. A régen elpusztult, hosszúkás hajó déli falán mindössze a nemrég feltárt félköríves bejárat, és két, ugyancsak román kori ablak hagyatéka látható. Az első egyházat Mátyás király uralkodása alatt bővítették a gótika jegyében, az építkezés korát egy bontáskor előbukkant, 1488-as évszámot bekarcolt tégla tanúsítja. Itt is négy emelet magasságú a nyolcszögletű, koronadíszes-csúcsos harangtorony, a két alsó ablaka lőrésként szolgált.