Tamáska PéterA cethal gyomrában

A berlini fal ledöntésekor az volt az ember érzése, hogy Isten mindig a tömeg által cselekszik

Tamáska Péter – 2017.07.13. 01:59 –

Ám ez ritkán történik, s még ritkább, hogy egy próféta a cethal gyomrába költözzön, hogy aztán onnan a partra vetve ismételten bizonygassa a népnek, kormányai helytelenül és könnyelműen járnak el. Mint most Németországban.

A Die Welt a napokban közölte a Kölni Gazdaságkutató Intézet, az IW adatait, hogy a migráció kezelése évente huszonnyolcmilliárd euróba fog kerülni az országnak. Csak így biztosítható szakmára tanítással a migránsok munkára fogása, hiszen a felüknek vagy nincs alapiskolai bizonyítványa, vagy írástudatlan. (Körülbelül azon a szinten vannak, mint az 1912–13-as kegyetlen Balkán-háborúk besorozott legénysége volt a Nagy Háború előjátékakor, épp hogy kiszabadulva a Török Birodalom fojtó szorításából.)

Ha sikerül egy részüket munkára fogni – így a szakértők –, 2020-ra egy százalékkal nőhet a bruttó belföldi termék nagysága, de a német lakosság egy főre eső jövedelme visszaesik. Csakhogy a migránsok nem nyújtanak jó példát az alkalmazkodás terén: a tiroli kis falvakba telepítettek áruházi tolvajlásaik felfedezésekor scheisse Österreicher-nek, azaz szaros osztráknak titulálják az alkalmazottakat, egy, a tévében is szereplő s addig „jó példát mutató menekült” pedig jóságában felhevülve, borotvát szegezett a neki munkát adó fodrászüzlet főnökasszonya torkának. Az átlag német nyugdíjas fél, már ránézésből is érzi némely migránson az ördög forró, sivatagi leheletét. Bremerhavenben a város éjszakai életét uraló egyik legnagyobb libanoni–kurd maffia tagjai rutinigazoltatás során megtámadták a rendőröket: Chicago egy békés Hansa-városban.

Hamburg több: lázadás. Legalább húszezren vettek részt a zavargásokban, amelyek szervezettek voltak; az anarchisták – a Schwarze Block, a Fekete Arcvonal – zárt harci alakzatban támadták a rendőröket. A lázadás vezetőinek névsorát még az utcai harcok kitörése előtt nyilvánosságra hozta egy rendőrségi szóvivő, a baloldal politikusai azonban a lépést antidemokratikusnak nevezték, s a Bundestagban Ulla Jupke azzal vádolta a rend őreit, hogy ők provokálták ki az összecsapásokat. A vádat még élesebben vetette fel Irene Mihalic, aki bár egykor rendőr volt, most zöld parlamenti képviselőként minden tárgyilagosságot levetkezett. Szombaton a mintegy ezerötszáz főnyi támadó tömeg ellen a hamburgi Schanzenviertelben már csak a különleges terrorelhárítási egység bevetése segített. Meglepően sok újság bírálta a kancellár asszonyt, hogy rosszul mérte fel a helyzetet.

Merkel nemrég a Mi a német? kérdésre ABC-ben adott válasza az I és az S betűnél elgondolkoztató: mik is az erkölcsi alapjai a mai szövetségi köztársaságnak? Az I-nél az első – mint jellemző és szerethető momentum –, ami a kancellár asszony eszébe jutott, az Németország örökös felelőssége a holokausztban, az S-nél pedig, hogy Izrael Állam léte a német állam számára elsődleges államrezon, azaz fő államérdek. Egyszóval az ország erkölcsi alapja az örökös bűntudat a holo­kauszt kapcsán, s nem fogadható el a tömeggyilkosságok „historizálása”, történelemmé válása, amit a józan ész és Adenauer szelleme diktálna. A történészvitát 1986-ban kiváltó Ernst Nolte – aki a múlt század második felének legkiemelkedőbb német történésze volt – a Frankfurter Allgemeinében Múlt, amely nem akar elmúlni című nagy írásában azt állította, hogy a fasizmus német földön csak válasz volt a Keletről fenyegető veszélyre (az emberek osztályalapon való kiirtására), s a holokausztnak, a fajgyilkosságnak nemcsak ténybeli, de logikai előzménye is: Hitler és a nácik éppúgy a 19. század szellemi lázadásának gyermekei, mint a marxisták. Jürgen Habermas és a liberálisok nyertek a vitában: a holokauszt és a megbánás kultusza – mondták – az a köldökzsinór, amely a Nyugathoz köt minket. A merkelizmus lényegéhez tartozik, hogy a tömegre – amelynek sajátja, hogy nem ismeri a politikai bűntudat érzetét – mégis rákényszeríti a holokauszt hiedelemrendszerét. S ezzel függ össze mellékágon a migránskérdés emberbaráti, menekültkérdésként való kezelése, s a szélsőbal állami pénzekkel való támogatása, s most a hamburgi lázadás összetevőinek alapos félreismerése.

A választások előtt nagyon rossz jel Hamburg. Ám annál izgalmasabb az egyneműek házasságával játszható színjáték, amelyet a kancellár asszony rendkívül ügyesen irányít.

A homók házasságának s ennek kapcsán a „genderistákénak” – gunyorosan az „Ehe für alle”, Házasság mindenkinek – parlamenti fogadtatása nemcsak pozitív, de meglehetősen egyöntetű volt. Mintha Merkel a szocialista reformerek álmát valósítaná meg hosszú uralma alatt, a vágyott pluralitást egypártszisztémában. S amikor a Junge Freiheit szerkesztője az egyneműek házasságáról s a többiekéről „Ehe für alle” felirattal karikatúrát közölt, az alkotmányvédelmi hivatal annak újraközlését büntetőjogilag megtiltotta.

A karikatúra a német gondolkodás leprás gócaira világít rá: a házassági hivatalban a jelentkezők hosszú sorát egy idős homó házaspár nyitja meg, utána egy öregasszony jön, aki a kedvenc kanáriját, egy gyermek, aki a maciját s egy derék moszlim, aki négy lefátyolozott nőjét kívánja a törvény előtt is feleségül venni. Stein karikatúrája – így érvelt a cenzor – sérti a közízlést és a közgondolkodást. S ha Jónás utódát most Hamburgnál kiköpi a bálna, várhatóan egy moderátori állás fogja várni egy nagy nézettségű műsorban. Ninive lakosainak tetszeni fognak a próféta átkozódásai, megtérésükről azonban szó sem lehet.
S a zöldek újabb bálnamentő-akcióba foghatnak.