Domonkos LászlóA magyar Kelet

Magyarország történelmi határain belül ennél keletebbre már nem lehet menni

Domonkos László – 2017.07.12. 01:26 –

Magyarország történelmi határain belül ennél keletebbre már nem lehet menni: a magyar Kelet végpontján vagyunk, a Kárpát-medence legeslegkeletibb magyar telelepülésén, a Székelyföld délkeleti végében, „csücsökben” – ott, ahol a határ éles kanyarodót vesz, és Háromszéken belül Orbai-szék is véget ér. Jóval túl nemcsak Kovásznán, az utolsó székely városon, ahol a magyar irodalom e sorok írójának legkedvesebb – és egyik legjobb! – nőírója, a valaha színésznőnek sem akármilyen, csodás Ignácz Rózsa született, de túl még Kőrösi Csoma Sándor Csomakőrösén és Zágonon is, amely felé Mikes óta ama bizonyos halovány csillag mutat.

A zordonan különleges nevű Kommandó felé viszont legföljebb csak a teljes ismeretlenség, a magyar Kelet iránti homály és tudatlanság tökéletes totalitása mutat: már az elnevezés körül is zavar, a legjobb esetben is félműveltség az úr, akárcsak Kommandón és környékén, az ezeréves határ itteni szakaszán a majdhogynem (még mindig) érintetlennek tűnő székely ősvadon, végeláthatatlan és szintúgy még mindig le nem tarolt fenyvesekkel, medvékkel és zúgó patakokkal.

Idősebb asszony nyitja ki készségesen a helyi múzeumot (noha lakásáról ugrasztjuk ki a hét végén, látható kedvvel és örömmel jön és tölt velünk vagy másfél órát a hányatott sorsú és történetű épületben). Szabó Máriát szívem szerint professzor asszonynak nevezném – ha azt mondom, hogy egyszerűen mindent tud a faluról és a vidékről, Székelyföld e különös, eldugott, végváron belüli végvárszegletéről - nem is mondanék sokat. Ha rajtam állna, az ilyen embereknek adnék nemcsak igen magas kitüntetést, de a világon mindent, pénzt, paripát, fegyvert – ők az igazi megtartói minden emberi és nemzeti közösségnek. Amatőr helytörténészek és bőszen politizáló amatőr helyi tanácsnokok, népnevelő pedagógusok és egyetemi tanárok egy személyben. Elképesztő, hihetetlen tárgyi tudással, eszmei-szellemi felvértezettséggel és szinte földöntúli odaadással, ügyszeretettel és -buzgalommal. Szabó Máriától tudom meg, hogy még a hivatalos lexikonoknak sincs igazuk – a Kommandó nevet a zsákfalu nem a székely határőrség itteni egységének német nevéről (Grenzkommando), hanem a madéfalvi vérengzés után errefelé állomásozó 64. osztrák ezred parancsnokságáról (Kommandant) kapta, amely azután katonai kiképző központot is működtetett itt, az örök rakoncátlan-renitens székelységet megregulázni készülődvén. A település csak a 19. század vége óta létezik - 2014-ben volt 125 éves – (Orbán Balázs nem is említi, hiszen nem is említheti 1869-ben), és létezését a Székelyföldön belül is talán errefelé legdúsabb-leghatalmasabb erdeinek, az ezen a tájon mindenható fakitermelésnek köszönheti. Horn Dávid felvidéki kereskedő (Gyula őse – bizony, alma a fájától…!) 1889-ben fűrészüzemet alapít, és Trianon előtt a falunak már több mint ezerötszáz lakosa van. A Favágó életnagyságú, természetesen fából készült szobra ugyanúgy a faipar ügye előtt tiszteleg, mint a híres Kovászna-Kommandó kisvasút - ma már alig három kilométeren működik, mutatóba, de a sínek kísértő nyomaiba itt is, ott is belebotlik az ember, olykor még az országúti burkolat alatt is…

A 2011-es népszámlás még 1100 lakost mutatott ki – „ma már hétszázan sem vagyunk”, mondja Mária, több mint 120 fiatal költözött el az elmúlt fél évtized során, ráadásul szegény embert az ág is húzza alapon ez év elején leégett a helyi iskola nagy része (72 kis magyar tanul itt), és pénz éppúgy nemigen van, mint a környék ragyogó adottságainak kihasználására (a magyarországiak divat-útvonalától és felkapott terepeitől – Udvarhelytől Szeredán át Gyimesig és Gyergyóig – távol, reklám semmi, a síparadicsom-lehetőségek még ábrándnak is távoliak és a többi és a többi).

A magyar Kelet gyönyörűen, kedvesen és igéző emberséggel nyúlik el hosszan a Kárpátok kanyarulatában, a Lakóca csúcsa alatt, ahonnan fél Székelyföldet, a Felső-Háromszéki-medencét, Kézdiszéket, Sepsit szinte teljesen belátni, itt Kommandón meg a Katinka nevezetű műintézetben finom a szilvapálinka, de a falu e legnívósabb kocsmájának-éttermének azért még vagy három-négy konkurense is akad, megyünk, meg is nézzük a Rómát, amit azért hívnak így, mert persze minden út ide vezet. Akárcsak ide, a magyar Keletre, ha jobban belegondolunk.