„Olyan volt, mint az elszabadult pokol”

A német hadvezetés eredetileg csupán biztosító feladatokra kívánta alkalmazni a magyar 2. hadsereget az 1942-es nyári offenzíva kezdetén, mert gyors győzelmet várt

Babucs Zoltán – 2017.06.28. 01:21 –

Hetvenöt esztendeje, 1942. június 28-án kezdődött meg a német nyári offenzíva, az „Operation Blau”, amelynek célja a Vörös Hadsereg megsemmisítése és a kaukázusi kőolajmezők megszerzése volt. A hadművelet végrehajtása a Heeresgruppe Süd alárendeltségébe tartozó 96 hadosztályra hárult, köztük a magyar 2. hadsereg már kiérkezett és bevethető részeire.

Háborús-idill Háborús idill valahol keleten – magyar tábori lelkész ukrán gyermekeket keresztel (a szerző archívumából)

Az 1942-es nagy német offenzíva keretében a magyar 2. hadsereg első szállítási lépcsőjében kiérkezett III. hadtest soproni 7. és nagykanizsai 9. könnyű hadosztálya május 23-ig vette át a Kurszktól hatvan kilométerre keletre lévő Nyizs és Korovinó közötti, mélységi védelem nélküli német állásokat, negyven–ötven kilométer szélességben. A velük szemben álló szovjet erők élénk tüzérségi és aknavetőtűz alatt tartották a magyar állásokat, és kisebb-nagyobb erőkkel végrehajtott akciók révén igyekeztek azok gyenge pontjait kipuhatolni. Eközben a honvédek tökéletesítették az átvett állásokat, és kisebb vállalkozásokkal nyugtalanították az ellenséget. A szombathelyi seregtest harmadik könnyű hadosztálya, a partizánvadászatra bevetett komáromi 6., csak június közepén érkezett ki az arcvonalba.

Kurszk környékén

A hadseregparancsnok, vitéz Jány Gusztáv vezérezredes német főhadiszálláson tett látogatása során már május derekán jelezte, hogy „nekünk haditapasztalataink nincsenek, a kiképzésünk tökéletesítésre szorul, nehézfegyvereink elégtelenek, a terep ismeretlen, ehhez csapatainknak szokniuk kell, csak így követelhető tőlünk harci feladatok megoldása”. A tervezett nyári offenzíva előtt azonban a német fél nem fogyott ki az ígérgetésekből.

Május 28-tól indult meg a magyar 2. hadsereg második kiszállítási lépcsője, melynek zöme a Kurszktól négyszáz kilométerrel nyugatabbra fekvő Resicán rakodott ki. Innen a csapatok gyalogmenetben indultak el kelet felé, s csaknem öt hét alatt értek el Kurszk közelébe. Kadosa Árpád tartalékos zászlós, a szekszárdi 12. könnyű hadosztály egyik híradótisztje szerint „embert, lovat, gépkocsit egyaránt komoly próbára tett az út, mely több helyt rázós, másutt mély, süppedős homoktengeren vezetett át. Körülöttünk beláthatatlan óriás vizes, mocsaras földek s bokros, erdős területek váltakoznak. Hatalmas, sudaras fenyőfák magasodnak az égnek, megszakítva bombatölcsérekkel s az elhagyott ellenállási fészkek gödreivel. Sok a kidőlt fenyő, gyako­riak a szétlőtt lövegmaradványok, kiégett harckocsik”.

A miniszterelnök beszéde

A kecskeméti 13. könnyű hadosztály is a fenti kiszállítási lépcsőhöz tartozott, és bevagonírozását megelőzően, június 4-én a „hí­rös város” búcsúzott el a keleti hadműveleti területre induló fiaitól. Az ünnepély szónoka Kállay Miklós miniszterelnök volt, akinek beszédét sokan úgy értelmezték, hogy a magyar 2. hadsereg frontszolgálata legalább olyan rövid lesz, mint 1941-ben a gyorshadtesté volt. Beszédében így köszönt el a hadbavonulóktól: „Magyar honvédek! Bajtár­saim! Alföldi Honfitársaim! Nem a hadra kelt seregektől búcsúzni jöttünk ide, mert viszont akarunk látni benneteket, mint győzelmes háborúnak visszatérő harcosait és hőseit, köszönteni jöttünk benneteket, akik elöl járhattok, elöl indulhattok egy küzdelembe, melyet folytattok magatokért és mindnyájunkért. (...) Ma elébe megyünk az ellenségnek, a rombolást ide nem engedjük be, mert a rombolás és a pusztítás átkával szemben ott kell megvívnunk a csatát, mielőtt a mételyt, a fertőzést, a teljes megsemmisülést ide hozhatnák miközénk. (...) Én köszöntelek benneteket, kísérlek az egész magyar nemzet szeretetével, kísérlek mindnyájunk odaadásával és imájával, ígéretével, hogy soha rólatok, soha hozzátartozóikról meg nem feledkezünk, és ennek az országnak a jövő munkája, célkitűzése kell legyen, hogy mindenki, aki ott volt, szenvedett, az azzal jöjjön vissza, hogy tudja, miért szenvedett, megérte, mert az országnak, mindenkinek, neki, mindnyájunknak ebből haszon volt. És kimentek a harctérre, ahol együtt fogtok küzdeni a világ legelső hadseregével: a németek katonáival. Én tudom biztosan, hogy büszkén fogom hallani, milyenek voltatok ti, hogy megálltátok a helyeteket és a magyar katonának ősi ezeréves emlékét, hírnevét és becsületét megkoszorúzva, a dicsőség lombjával felékesítve fogjátok visszahozni. Mindig gondoljatok arra, hogy magyarok vagytok, magyarnak lenni pedig jelent sok szenvedést, jelent nehéz életet a világnak ezen a helyén, de soha sem jelenthet megalkuvást, meghunyászkodást, csüggedést, magyarnak lenni annyi, mint büszkének lenni, – gőgösnek sohasem – de mindig büszkének kell lennünk arra, hogy mik vagyunk, mit tettünk, mi volt a hivatásunk és milyen hivatás vár még ránk a most megújuló új magyar történelemben. Ennek vagytok munkásai, harcos katonái. Segítsen meg az Úristen! Mi veletek küldjük tisztjeiteket, a legjobb vezetést, veletek küldjük a legjobb felszerelést, bennetek, magatokkal viszitek veletek született bátor magyar szíveteket. Ahol ezek együtt vannak és mindnyájunk imája kísér, ott csak dicsőség fakadhat. Induljatok dicső utatokra. Adja az Isten, hogy minél többen, még büszkébben, még magyarabban térjetek minél előbb vissza a győzelmes harcról. Isten óvjon benneteket!”

A Kék hadművelet

Hitler 1942 nyarán úgy vélte, a szovjetek tartalékai elfogytak, s a kedvező időjárás miatt a Wehrmacht visszaszerezheti az elveszített hadászati kezdeményezést. Az új offenzíva célja a Vörös Hadsereg erejének megsemmisítésén túl hadigazdasági forrásai­nak megszerzésére irányult, és a Barbarossa hadműveletet akarta folytatni. Mivel a németeknek nem volt elegendő erejük arra, hogy a roppant széles keleti fronton három hadműveleti irányban támadjanak, a szövetséges erők fokozottabb részvételére számítottak, amelyek kevésbé harcedzettek és gyengébb felszerelésűek voltak, így azokat a mellékarcvonalakon, biztosító feladatokra kívánták alkalmazni. A Blau (majd Braunschweig) hadművelet végül a kaukázusi kőolajmezők megszerzését tűzte ki célul. A támadás alkalmával a Don mentén előrenyomuló erők déli előretörésének biztosítására Kurszk és Sztálingrád között védővonalat kellett kialakítani. Az eredeti tervekben Sztálingrád elfoglalása nem szerepelt, és annak végrehajtása a Fedor von Bock vezértábornagy parancsnoksága alatt álló Dél Hadseregcsoportra hárult, amely számottevő erősítést kapott, hiszen június 24-én papíron 69 német, tizenhárom román, hét magyar, hat olasz és egy szlovák hadosztály felett rendelkezett, amelyek egy része azonban még úton volt a keleti hadműveleti területre.

A támadás kezdete előtt a hadművelet első szakaszának dokumentációi szovjet kézbe kerültek, ám ők úgy vélték, a németek valódi célja Moszkva elfoglalása, ezért nem tettek ellenintézkedéseket. A Kék hadművelet jú­nius 28-án, hajnali 2 óra 15 perckor indult meg, mikor a báró Maximilian von Weichs vezérezredes által vezetett seregcsoport – állományában a német 2. tábori és 4. páncéloshadsereggel, valamint a magyar 2. hadsereggel – Kurszk térségéből indított támadást Voronyezs felé, és július 6-tól már a város környékén folytak súlyos harcok. Két nappal később Bjelgorod körzetéből újabb német támadás indult meg, amely hamarosan elérte az Oszkol folyó partján fekvő Sztarij Oszkol városát. A Dél Hadseregcsoporttal szemben a Brjanszki, a Délnyugati és a Déli Front 1 310 800 szovjet katonája és négyezer páncélosa állott. A támadás során a magyar 2. hadsereg-parancsnokság saját III. hadteste és a német VII. hadtest alakulatait vezette, miközben a harmadik kiszállítási lépcsőben érkező csapatok egy részét menetből vetették harcba.

*

Kemendy Géza tartalékos zászlós, a csáktornyai 17/II. zászlóalj vonatparancsnoka így számolt be az offenzíva kezdetéről: „Mintha test nélküli szellemek lettek volna a zászlóalj katonái, olyan halálos csendben hajtották végre a drótakadályok előtti elhelyezkedést. Sehol egy zörrenés, sehol egy áruló hang. Mozdulatlan feküdtek a rohamutászok közvetlen az orosz állások előtt. Lélegzetvisszafojtva vártuk az idő előre mozgását. Jellemzőnek tartom a feszült várakozásra, hogy egy doboz (25 db) Memphist (...) szívtam el ezen az éjszakán. Olyan volt ez az éjszaka egyébként, mint a temető csendje. (...) Árnyalakok közeledtek hozzám. A zászlóalj géppuskás század emberei. A zászlóaljparancsnok úr parancsára leadjuk a géppuskák páncéljait, mert a támadásban csak nehezítenék a mozgást – jelentették. (...) a közelünkben tüzér ütegek bújnak meg. Méghozzá szokatlan sűrűségben. Teljesen egymás mellé zsúfolt 15 cm-es ütegek, összesen négy. (...) Fantasztikus erő és a cél érdekében való sűrítés. És csövenként 60 lövés...! Abban a pillanatban, amikor az ég kárpitja egy borotvaélnyire elhasadt a horizonttól, állt rá a lassan mozgó óramutató a 2 óra 15 percre. Most az ideje. Kerestük szemünkkel az érkező repülőket, ahogy a tájékoztatóból tudtuk, hogy most kell kezdődnie a nagy eseménynek, és ezt a Stukák vezetik be. Észak felől, nekünk bal kézről megjelentek alig láthatóan a távolban, mint a vadludak vonulása. Majd a hang is észrevehető lett, és az orosz állások irányában meg is érkeztek. (...) Szédületesen lenyűgöző látvány volt. Ebben a percben arra kellett gondolni, mi maradt az ellenség állásaiból és a benne levőkből...? (...) A megtervezés szerint ebben a pillanatban a tőlünk északra eső Scsigrinél álló 21-es vezérlöveg hangja ért el hozzánk, mire a tüzérek szédületes gyorstüzet zúdítottak az állásokra. A kezelő tüzérek egy-kettőre leszórták magukról a zubbonyt, és ingujjban serénykedtek, hogy kilőjék a megadott lőszerkiszabatot. Itt aztán volt égzengés...! Mint az elszabadult pokol... Ahogy a pergőtűz végén az állások mögé helyezték a tüzet, lehetett hallani az állások előtti kisebb, más hangszínű robbanásokat: most robbantják az utászok a drótakadályokon és az előttünk lévő aknamezőkön a kapukat a gyalogság számára.”