Sokan kocsijukban égtek halálra

Háromnapos nemzeti gyász a pusztító erdőtűz miatt Portugáliában

Forró Péter – 2017.06.20. 01:19 –

A szombaton kezdődött hatalmas portugál erdőtűznek már legalább hatvankét halálos áldozata van, a több mint hatvan sérült közül többen életveszélyben vannak. A legtöbben a saját kocsijukban égtek halálra, miközben menekülni próbáltak a tűz elől. A kormány a tragédia után háromnapos gyászt rendelt el. Antonio Costa miniszterelnök az elmúlt évek legnagyobb tragédiájáról beszélt.

fireA tűz Lisszabontól mintegy kétszáz kilométerre, Pedrogao Grande település közelében keletkezett, és rendkívüli sebességgel terjedt. Autóutakra is lecsapott, sokan súlyosan megsérültek, és voltak, akiket teljesen elnyelt a tűz, mások füstmérgezésben haltak meg. Jorge Gomes belügyi államtitkár szerint az áldozatok közel fele a kocsijában halt meg, mások hiába szálltak ki, amikor az autójukat már körbevették a lángok, futva sem tudtak elmenekülni. Turisták is vannak a sérültek között, magyar áldozatokról egyelőre nem tudni. A belügyminisztérium szóvivője azt mondta, hogy a lángok terjedéséhez ezúttal nincs köze embernek. Portugáliában a hőmérséklet meghaladta a negyven Celsius-fokot, de közben száraz viharok is voltak, s eközben egy villám csaphatott egy fába. Az erősödő szél és a forróság miatt oltani is nagyon nehéz volt. Vannak olyan helyek, ahová a tűzoltók és a katonák sem tudtak bejutni, vagy súlyosan megsérültek oltás közben. Franciaország és Spanyolország repülőgépeket küldött, és az Európai Unió is segítséget ígért.