Európai gyászszertartás keretében búcsúztatják Helmut Kohlt

A ceremóniára július 1-jén kerül sor Strasbourgban

MH/MTI – 2017.06.19. 21:50 –

Várhatóan július 1-én rendkívülinek számító európai gyászszertartás keretében  Strasbourgban  búcsúznak  Helmut Kohl néhai német kancellártól hétfői német sajtóértesülések szerint.

A Bild című lap új tudja, Helmut Kohl ragaszkodott ahhoz, hogy búcsúztatása  alkalmából ne német állami szertartást rendezzenek. .A Kereszténydemokrata Unió (CDU) politikusától így úgynevezett európai állami  szertartás keretében vesznek végső búcsút. A helyszín Strasbourg, az Európai Parlament székhelye, az időpont pedig július 1.

Az időpont a CDU-nak és bajor testvérpártjának, a Keresztényszociális Uniónak (CSU) is megfelel. A pártszövetség július 2-án kezdi kétnapos kongresszusát, amelyen elfogadják a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választásra készített programot. 

Helmut Kohl lehet az első politikus, akitől nem nemzeti, hanem európai uniós szintű gyászszertartáson  vesznek végső búcsút. A javaslat Jean-Claude Junckertől, az Európai Bizottság elnökétől származik, aki szerint Helmut Kohlnak azért is kijár az európai  szintű búcsúztatás, mert Európa díszpolgára volt.

A gyászünnepségen a tervek szerint részt vesz Angela Merkel kancellár és kormánya, a német szövetségi elnök, a Bundestag és a törvényhozás tartományokat képviselő kamarája, a Bundesrat elnöke, a német politika, gazdaság és kultúra számos vezető képviselője és sok külföldi vendég, köztük hivatalban lévő állam-, illetve kormányfők, Kohl kortársai közül pedig mások mellett Mihail Gorbacsov volt szovjet elnök-pártfőtitkár és két volt amerikai elnök, George Bush és Bill Clinton.

Az európai szertartás  gondolatát Németországban támogatás fogadta. Például Horst Teltschik, Helmut Kohl egykori kül- és biztonságpolitikai tanácsadója a ZDF országos köztelevíziónak nyilatkozva kiemelte, hogy Kohl európai búcsúztatása"új lendületet" adhat az egész Európai Uniónak.

A Bild információi szerint a strasbourgi gyászünnepség után a Strasbourgtól mintegy 120 kilométerre fekvő  németországi  Speyer székesegyházában nyilvános halotti misét tartanak a Rajna-vidékről származó katolikus politikus emlékére. Ezután szűk családi és baráti körben helyezik végső nyugalomra, ugyancsak Speyerben. 

Helmut Kohlt péntek reggel, ludwigshafeni otthonában, 87 éves korában, hosszú betegség után érte a halál. Tizenhat éven keresztül - 1982-től 1998-ig - volt Németország kancellárja, a CDU-t pedig huszonöt évig - 1973-tól 1998-ig - vezette. Mindkettő rekord a második világháború utáni német történelemben, de a halála után megjelent méltatások szerint mégsem ez a legfőbb érdeme, hanem a német egység helyreállításában és az uniós integráció előmozdításában végzett munkája.