Ugrásszerűen nőtt az e-kereskedelem

Átfogó fogyasztóvédelmi vizsgálat pásztázza a szektor szereplőit a vásárlók érdekében

Gazsó Rita – 2017.06.19. 01:17 –

Hónapról hónapra növekszik az elektronikusan vásárlók aránya és az általuk elköltött összeg a teljes kereskedelmi forgalmon belül. Ez évben átfogó fogyasztóvédelmi ellenőrzés zajlik az e-kereskedelemben.
Ugrásszerűen nő az e-kereskedelmi forgalom: tavaly 302,8 milliárd forint volt a csomagküldő és internetes vásárlások forgalma, amely 6,6-szerese a 2010-es adatoknak – derült ki a KSH felméréséből. A statisztikai hivatal szerint míg az elektronikus értékesítésben részt vevő vállalkozások múlt évi száma az európai átlag alatt maradt Magyarországon, a teljes kereskedelem nettó árbevételének 16 százaléka származott elektronikus értékesítésből, ezzel az unión belül a kilencedik helyen állunk. Az eNET internetkutató felméréséből kirajzolódik, hogy míg 2015-ben az online vásárlók mintegy négymillióan voltak, tavaly év végére a számuk hatszázezerrel megnőtt. Ez azt jelenti, hogy a felnőtt internetezők 84 százaléka vásárol legalább egy évben egyszer online. Az eNET felmérése rámutatott, hogy nemcsak a piac, de a virtuális kosarak mérete is növekedett itthon. Az elmúlt évben alkalmanként átlagosan tizenháromezer forintot költöttek a neten az online vásárlók, ami 1700 forintos növekedést jelent a korábbi évhez képest. Az online piac ilyen mértékű bővülését a vásárlási szokások átalakulása, valamint az internetes vásárlásba vetett bizalom növekedése magyarázza. A KSH számai is azt mutatják, hogy tavaly a megkérdezettek 82 százalékánál panaszmentesen zajlottak a vásárlások. A kedvező statisztika és a vásárlókat védő jogszabályok ellenére azért akad teendője a fogyasztóvédelemnek: a személyes jelenlét hiányából adódóan ugyanis számos fizikai, pénzügyi és dokumentációs probléma vetődhet fel.

Kara Ákos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára szerint hónapról hónapra növekszik az e-kereskedelemben részt vevők száma és az ott elköltött összeg, ami számos veszélyt rejthet magában. Mint lapunknak elmondta: egy fogyasztóvédelmi felmérés alapján a megkérdezettek mintegy hatvan százaléka szeretné, hogy a jogsértő vállalkozásokról készüljön feketelista. Az államtitkár kijelentette: idén a fogyasztóvédelem fókuszába a kettős minőség vizsgálata mellett az e-kereskedelem került. A kormány proaktív szerepet vállalt a kérdésben, hiszen már tavaly számos, fogyasztókat védő új intézkedés született. Kara Ákos úgy fogalmazott: a kormány a vállalkozásokat segítő, konzultatív hatósági megközelítést képviseli, az első szabálytalanságnál csak figyelmezteti az érintetteket, ismételt jogsértés esetén határozottan fellép a vásárlók érdekében a tisztességtelen e-kereskedők ellen. Ez az átfogó vizsgálat egész évben tart.