Simicska komoly anyagi áldozatot vállal a Jobbik plakátkampánya érdekében

Mélyen a piaci ár alatt kapja a párt a reklámlehetőséget

MH – 2017.06.17. 13:26 –

Simicska Lajos mélyen a piaci ár alatt adja a plakáthelyeket a Jobbiknak: a párt által pénteken este kiadott közleményben szereplő adatok alapján a Jobbik áprilisban és májusban egyaránt mintegy 27-27 millió forintért támadta köztéri plakátokon a kormánypárt prominenseit. Ez arra utal, hogy a Simicska-tulajdonban lévő reklámcégek a piaci ár töredékéért számláztak.

Korábbi nyilatkozatok alapján tudható, hogy a Jobbik áprilisban 2468 óriásplakátot és mintegy 300 „city light” hirdetőhelyet vett igénybe – emlékeztet vonatkozó cikkében a Népszava, amely más jobbikos forrásból úgy értesült, hogy a párt kéthetente számol el Simicska cégeivel, és az óriásplakátokért háromezer, a city lightokért ezer forintot fizet. Ez a lap számításai szerint kéthetente nem egészen 15 millió forint, ami valamivel több a havi 27 milliónál. A lap úgy tudja: a NAV által az érintett reklámcégeknél kezdett vizsgálat a kezdeti stádiumában nem találta nyomát tényleges kifizetésnek, és az sem teljesen világos, hogy a fent említett összegek tartalmazzák-e az áfát. Arra sincs válasz, hogy a piaci ár legfeljebb ötödének-hatodának megfelelő összeg tartalmazza-e az előállítás költségeit. Ha igen, akkor még feltűnőbb a Simicska-cégek engedékenysége.

Simicska Lajos ezen adatok szerint komoly anyagi áldozatot vállal, és elesik a normálisan várható kereskedelmi haszontól a Jobbik plakátkampánya esetében, a személyeket célzó kampánnyal ráadásul magára vonta a NAV figyelmét is.

Ha a kormánypártoknak nem sikerül elfogadtatni a plakátkampányt, akkor a Jobbik Simicska segítségével „az életnagyságúnál is nagyobbnak” tűnhet, s a versenyhelyzet nem egyenlőtlen lesz, hanem szinte teljesen megszűnik, hiszen a Jobbik a mostani kampányával máris előnybe került a többi párttal szemben.

A közterületi reklámpiacot jól ismerő szakértőt idézve a Népszava kiemeli: Magyarországon mintegy 25 ezer óriásplakát-hely van. Ezeket általában havi 30-40 ezer forintért lehet bérelni, amihez jön még a gyártás költsége. Ez utóbbi erősen függ a legyártatni kívánt plakátok számától, lehet akár 9 ezer forint is, de ötszázas tétel esetében darabonként mintegy 2500 forint. A kisebb méretű „city light” poszterek bérlése akár annyiba, vagy még többe is kerülhet, mint egy-egy óriásplakáté, minden attól függ, hol van a felület. A legdrágábbak a nagy forgalmú utcák, például a budapesti Nagykörút. Évszakonként is van eltérés, a tavaszi és az őszi szezon drágább, a nyár és a tél olcsóbb.