Faggyas SándorAz elfeledett kancellár

Helmut Kohl teljesítménye csak Bismarckéval és Adenaueréval hasonlítható össze, mindig azon volt, hogy lebontsa a kontinens népeit elválasztó falakat

Faggyas Sándor – 2017.06.17. 01:23 –

Az alábbi írás lapunk április 3-i számában, Helmuth Kohl 87. születésnapján jelent meg. A publicisztika újbóli megjelentetésével búcsúzunk az utóbbi fél évszázad legnagyobb kancellárjától.

Az Európai Unió legnagyobb, legnépesebb, gazdaságilag és politikailag legerősebb országa már teljes gőzzel a szeptemberi parlamenti választásra készül, s mindenki azt latolgatja, hogy a Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke, Angela Merkel elnyeri-e negyedszer is a kancellári posztot, vagy fő ellenfele, a szociáldemokrata Martin Schulz irányíthatja majd a következő négy évben Németországot. És tágabb értelemben gyakorlatilag az egész Európai Uniót. A migrá­ciós válsággal, a milliónyi – zömében iszlám hitű, kultúrájú – bevándorló integrálásával küszködő és az uniós belviszályok menedzselésével, a sebességváltó ide-oda kapcsolgatásával elfoglalt német elit, úgy tűnik, elfeledkezett arról, hogy ma tölti be nyolcvanhetedik évét az elmúlt fél évszázad legjelentősebb német politikusa.

Pedig Angela Merkel pártelnök-kancellár elődje és mestere nyolcvanötödik születésnapján a bizalom kancellárjának nevezte Helmut Kohlt, aki áldás volt a németeknek. A fősodratú német médiumok és a „politikailag korrekt” véleményvezérek azonban már két éve is meglehetősen inkorrekten és szűkkeblűen emlékeztek meg a német, sőt, az európai egység atyjáról, akinek politikusi teljesítménye csak Bismarckéval és Adenaueréval hasonlítható össze. Kohl hosszabb ideig – 1982–1998 között összesen tizenhat évig – irányította Nyugat-, majd az újraegyesített Németországot, mint bármelyik elődje és utódja. Igaz, ha Merkel az ősszel ismét megkapja a kancellári megbízatást, beállíthatja a „fekete óriás” rekordját.

De miért is borították a feledés fátylát már életében az ikonikus német államférfiúra?

Alighanem a lényegre tapintott rá Orbán Viktor a volt kancellár előtt két éve tisztelgő, budapesti nemzetközi konferencián, ahol azt mondta: Kohl a kereszténydemokrata politika egyik utolsó nagy alakja kontinensünkön, aki arra vállalkozott, hogy „az utolsó tég­láig lebontja az európai népeket egymástól elválasztó falakat”, s bátor és következetes élharcosa volt az óriási gazdasági és szociális különbségek által megosztott Európa újraegyesítésének, az Európai Unió keleti bővítésének. A magyar kormányfő szerint a súlyos betegséggel küzdő európaiak „nem is fordulhatnának jobb orvoshoz, mint aki egyszer már meggyógyította Európát”, és ezt Helmut Kohl Aggodalom Euró­páért című, 2014-ben megjelent könyve is bizonyítja. A magyar kiadás kapcsán született „recenziójában” Orbán Viktor ezt írta: „Kohl kancellár úrral együtt vallom, hogy Európa legfőbb értékei a nemzetek, méghozzá a sokszínű nemzetek. Európában a nemzetek a valóság, az Európai Egyesült Államok az utópia. Itt, Európában utópia. Mert több ezer éves nemzeti gyökerek vannak, amelyeket elvágni egyenlő lenne az öngyilkossággal. (…) Mi, magyarok egyetértünk a kancellár úrral: nem akarunk önálló, bürokratikus, központi irányítású »mamutintézményt«. Az intézményesült Európa nem távolodhat el a tagállamoktól és a polgároktól. Mi itt, Európában mindannyian egy keresztény gyökerű érték- és kultúrközösség részei vagyunk.”

Bár a német és a magyar politikust több mint egy emberöltőnyi korkülönbség választja el egymástól, baráti volt a kapcsolatuk. Nem véletlen, hogy 1998 nyarán, amikor Orbán Viktort először választották miniszterelnöknek, első külföldi útja Berlinbe, a német kancellárhoz vezetett, hogy megbeszélje vele, hogyan kell a kormányzást jól csinálni, mi a helyes viszony a politika és az erkölcs között. Legutóbb egy éve látogatta meg az idős politikust, akit a német–magyar barátság szimbólumának, „egész Európa nagy értékének” nevezett, s megköszönte neki mindazt, amit Magyarországért tett. Helmut Kohl igaz magyar barátja volt Antall József miniszterelnök is, aki halálos ágyán így végrendelkezett: „Keresztény Magyarországot akartam, mert csak ennek van jövője.” Mindkettejük szellemi-politikai örököseként Orbán Viktor is azt a hitet vallja, amit az európai egységesülési folyamatot elindító, luxemburgi születésű német-francia kereszténydemokrata politikus, Robert Schuman 1950-ben üzent az euró­paiaknak: „A demokrácia vagy keresztény lesz, vagy nem is lesz. Egy kereszténységellenes demokrácia olyan karikatúra lesz, amely vagy zsarnokságba, vagy anarchiába süllyed.” Ezt az üzenetet a mai Európa domináns vezetői és véleményvezérei többnyire nem ismerik, nem értik, s ha mégis, nem fogadják el, egy téves, utópikus, „politikailag korrekt” ideo­lógia bűvöletében politizálva. Ma (még) kisebbségben vannak azok, akik felismerik és hirdetik, hogy az utópikus, hamis, önveszélyes ideológia és politika nem jó rendet és jólétet, hanem előbb anarchiát, majd óhatatlanul zsarnokságot szül Európában.

Németországban szinte teljesen elfeledték az utóbbi fél évszázad legnagyobb kancellárját, de Magyarországon ma is sokan tisztelik és őrzik szellemi, etikai, politikai örökségét. Mert mi tudjuk, hogy nem neki, a Rajna menti otthonában magányosan élő, bölcs öregúrnak van szüksége arra, hogy emlékezzünk rá, hanem nekünk. A tizenhat éves kora óta politizáló Kohl rajongásig, szinte nagyapjaként tisztelte az idős Konrad Adenauert, aki a nemzetiszocialista Harmadik Birodalom romjain – Ludwig Erharddal az oldalán – felépítette a szabad, keresztény-demokrata, jóléti Németországi Szövetségi Köztársaságot, az Európai Gazdasági Közösség egyik alapító államát, s aki éppen ötven éve, 91 éves korában hunyt el. Kívánjuk, hogy a német újraegyesítés ma 87. születésnapját ünneplő államférfiúja, az „európai világítótorony őre” még sokáig köztünk maradjon. Isten éltesse, Kohl kancellár!