A fiatal kutatókat hozza jó helyzetbe az MTA pályázata

Plusz havi félmillió forint posztdoktoroknak

Lázin Miklós András – 2017.06.13. 02:48 –

Huszonöt magyar, 40 évesnél fia­talabb posztdoktor nyerte el a Magyar Tudományos Akadémia másodszor meghirdetett prémium posztdoktori kutatói programjának 3 éves támogatását. A nyerteseket az MTA havi bruttó félmillió forinttal, valamint dologi kiadásokra fordítható, évi legfeljebb bruttó 2,4 millió forinttal segíti kutatási programjuk eredményes megvalósításában.

Az Akadémia vezetése 2016 márciusában az MTA posztdoktori program keretében hirdette meg az új prémium posztdoktori pályázatot. Ennek célja, hogy a leg­elismertebb külföldi vagy hazai egyetemek valamelyikén tudományos fokozatot szerzett, nemzetközi szinten is jelentős eredményekkel és kimagasló színvonalú kutatási programmal rendelkező fiatal kutatók számára lehetőséget biztosítson kutatási programjuk megvalósítására.

A program hároméves támogatást ad, teljes munkaidejű foglalkoztatásra irányuló jogviszony keretében az MTA kutatóközpontjaiban és önálló jogi személy kutatóintézeteiben, magyarországi egyetemeken, valamint – alapító dokumentuma alapján az abban meghatározott területen – kutatási tevékenységet végző magyarországi közgyűjteményben vagy közintézményben. A győztesek havi bruttó félmillió forint támogatásban részesülnek, emellett a pályázók dologi kiadásra, konferenciarészvételre, valamint utazási és lakhatási költségekre is igényelhetnek támogatást kutatási tervük megvalósítása érdekében, évi maximum bruttó 2,4 millió forint értékben.

A korhatár 40 év, s további pályázati feltétel, hogy a pályázó rendelkezzen tudományos (PhD vagy DLA) fokozattal. A második alkalommal 2017 januárjában meghirdetett posztdoktori pályázatra a március 14-i határidőig száznegyven anyag érkezett – ötvenhét a bölcsészet- és társadalomtudományok, negyvenöt a matematikai és természettudományok, harmincnyolc pedig az élettudományok területéről. A pályázati keret összege évi kétszázötvenmillió forint, amely huszonöt szakember támogatását teszi lehetővé. A beérkezett műveket két-két anonim bíráló értékelte, majd az MTA elnöke által felkért zsűri május 29-én rangsorolta azokat, s tett javaslatot a támogatandó pályázatokra. A legtöbb győztes az Akadémia valamelyik kutatóintézetében dolgozik.