Az MSZMP párthadserege

Hatvan éve alapították meg a Munkásőrséget, amely már részt vett az ’56-os forradalom leverését követő „rendteremtésben”, alapvető feladata a rezsim támogatása volt

Kiss Dávid – 2017.06.06. 01:14 –

Az 1957-ben megszervezett Munkásőrség jelentős erő volt a maga korában, hiszen az újjáalakított Magyar Néphadsereg létszámához hasonló állománnyal rendelkezett. A kezdeti időszakban a rendszer támogatása volt a testület alapvető feladata, amely aztán a későbbiekben jelentős mértékben bővült.

Munkásőrség 20170606A Budapest VII. kerületi munkásőrök zászlóavatása egyben erődemonstráció volt (Forrás: Fortepan)

A Munkásőrség 1957-es megszervezése előtt is működtek kommunista gárdák nálunk és más országokban is. Így a két világháború között Németországban és Ausztriában, majd a második világháborút követően Magyarországon az MKP szervezte meg a maga, 1947-re 24 ezer fős, a korabeli haderőnél csaknem kétszer nagyobb rendezőgárdáját, amelyet 1950-ben – akkor már mint az MDP rendezőgárdáját – számolt fel a hatalom.

A milícia szervezése a forradalom vérbe fojtása után pár héttel már felvetődött. Kezdetben közigazgatási szinten tervezték az egységek felállítását, majd az üzemekben.

A Munkásőrség megalakítását az MSZMP Ideig­lenes Intéző Bizottsága 1957. január 29-i

határozatában rendelte el, és ebben mindkét szervezési elv szerepet kapott. Az MSZMP párthadseregének élére Halas Lajos került.

A kisebb gyárakban, településeken rajokat, szakaszokat, a nagyobbakban századokat, zászlóaljakat szerveztek. Egy század vagy zászlóalj alegységei gyakran több helyen szétszórva helyezkedtek el. Az egységeket a fővárosban a Budapesti Munkásőr Parancsnokság, vidéken a megyei parancsnokságok irányították. Az egész testületet a Munkásőrség Országos Parancsnoksága fogta össze, ez az 1980-as évekig Budapesten, az Arany János utca 25.-ben működött.





A rendszer példaképei



A testület irányításába a pártszervek is beleszóltak, országos és helyi szinten egyaránt. Ők a testület állományának a kiválogatására és eszmei „képzésére” is ügyeltek. A szervezést azért is csak 1957 márciusától kezdhették, mivel a forradalmat követően az MSZMP helyi pártszerveit nehezen tudták felállítani, a Munkásőrség tagjainak kiválogatását pedig azok végezték. A testület létszámát az év végéig

harmincezer fősre tervezték emelni, de már a nyárra „teljesítették a tervet”, s 1958 áprilisáig további tízezer fővel növelték a létszámot.

A munkásőrök jogait és kötelezettsé­geit is szabályozták, így azt is, hogy kiket vehetnek fel a testületbe: a 18. életévet be kellett töltenie, továbbá: „a) elsősorban az, aki 1919-ben vöröskatona volt, valamint az, aki résztvett (sic!) a spanyol szabadságharcban, vagy a II. világháborúban partizán volt, illetőleg 1945 előtt résztvett (sic!) a kommunista mozgalomban, vagy 1945 előtt szervezett munkás volt, továbbá: b) munkás, tsz tag, dolgozó paraszt, néphez hű értelmiségi…” Természetesen a forradalomban való részvétel kizáró oknak számított, akárcsak az 1956. november 4-ét követő külföldre távozás, „a párt és a kormány politikájával történő szembehelyezkedés” és a jogeltiltás is. A testületbe történő felvételhez két munkásőr írásbeli ajánlása kellett, ezt követően bírálta el az illetékes MSZMP alapszervezetének intéző bizottsága a felvételi kérelmet, majd az illetékes parancsnok rendelte el a felvételt, amelynek során esküt tettek a jelöltek. Az esetleges megmozdulások elfojtásában részt vállaltak, illetve a rendszerellenes cselekményeket jelenteniük kellett, és a „szocialista tulajdon védelme” is lényeges szempont volt. Emellett példaképként is számított rájuk a rendszer: „mind a párt, mind a magánéletben kommunistához méltóan, szerényen kellett viselkedniük”, és parancsnokaik életét a saját életük kockáztatása árán is meg kellett védeniük.

A munkásőrök jelentős jogosítványokkal rendelkeztek. A karszalag és a jelvény felvételével bármikor szolgálatba helyezhették magukat, ennek során megillette őket a büntetőjogi védelem, az egyenruha és a fegyverviselés joga, és emellett karhatalmi alkalmazásuk esetén az igazoltatási, az előállítási és a fegyverhasználati jog is. A szolgálatban lévő munkásőr gépjárműveket is átvizsgálhatott. Ennek során a rendőrségre kellett előállítania a gyanús személyeket. A fegyvert elvileg csak indokolt esetben használhatták, de a fegyverhasználatnak igen tág teret szabtak: „Még a figyelmeztető lövések is mellőzhetők, ha a társadalom védelmének az érdeke nem engedi meg az alkalmazásukat, vagy ha a munkásőrt hirtelen és váratlan, az életét fenyegető támadás éri.” A gyermekre, a terhes nőre és az elmebetegre tilos volt lőni. A munkásőr akkor is tüzet nyithatott, ha a szolgálatának ellátásában akadályozták, ha olyannal került szembe, aki súlyos bűncselekményt követett el vagy ennek az elkövetésében kellett megakadályozni. Szökött elítélt elfogásakor, illetve a munkásőr közvetlen megtámadása során is használhatta a fegyverét. A nem indokolható mértékű intézkedéseknél gyakran szemet hunytak. Erre jó példa volt az önvédelem szabályozása: „A védelem szükséges mértékének ijedtségből, vagy menthető felindulásból való túllépése azonban nem büntethető.” A hatvanas évek közepéig haza is vihették a szolgálati fegyverüket, amiből sok visszaélés és baleset származott.

A Munkásőrség állományának gyors kiválogatásából több probléma is adódott. A parancsnokok többsége a feloszló karhatalomból került át, ők júniusban a függetlenített állomány 55 százalékát alkották, másik részük a tartalékos tisztek közül került ki. A statisztikák szerint tizenegy fő volt közülük korábban ÁVH-s, többek között Halas Lajos is. A tisztek így a kezdeti időszakban katonai egyenruhájukat hordták, a rangjelzésüket viselték, és az e szerinti megszólítást követelték meg a „parancsnok elvtárs” helyett. A Munkásőrségnél ezzel szemben viszont a munkásőr-egyenruha és munkásőr-beosztásjelzés viselését várták el tőlük.





Biztosított rendezvények



A testület fennállása során végig, de különösen az első időszakban jelentős volt a „rendkívüli események” száma. Recsken például a szolgálati helyéről a feleségét az egyik munkásőr hazakísérte, hazafelé bementek az anyósához is, aki arra kérte vejét, hogy szerelje szét a nála lévő géppisztolyt, amihez neki is kezdett, a fegyver azonban elsült. Más esetben egy TT pisztollyal a munkásőr egyik gyereke lelőtte a másikat. Különösen a fegyverrel való visszaélések száma volt magas, de jellemző, hogy több olyan esetet eltussoltak a párt hadseregénél, amelyért másoknak a forradalmat követően minimum több év börtön járt. Az állományt 1961-ben kezdték büntetőjogi szempontból átvizsgálni, s 1963 augusztusára 43 144 főt vizsgáltak felül, közülük 6004 szerepelt a BM nyilvántartásában, de csak 131-et zártak ki a testületből!

A munkásőrök kiképzése kezdetben a következőkből állt. A havi nyolc órából karhatalmi, alaki, riadó- és egészségügyi kiképzést kellett két-két órában végezni. Júniusban már viszont két órát célzásra, négyet iskolai lövészetre, kettőt ballisztikára, hatot lövészetre kellett fordítani. „Az összevont foglalkozásokon a munkásőrséget meg kell tanítani énekelni” – szólt a korabeli utasítás. A testületet 1957-ben a következő fegyverekkel látták el: TT, illetve csehszlovák gyártmányú Zbrojovka pisztolyokkal, Moszin-Nagant puskákkal és kara­bélyokkal, PPS géppisztolyokkal, DP golyószórókkal, Gorjunov géppuskákkal, 1958-tól 45 milliméteres páncéltörő ágyúkkal. A fegyverzetet folyamatosan korszerűsítették. Kezdetben a hadseregnél rendszeresített szerelőruha lett az egyenruhájuk, ehhez csizmát vagy bakancsot kaptak. Kerékpárokkal, motorokkal, autókkal, híradástechnikai eszközökkel is ellátták a szervezetet.

A forradalom leverését követően, 1957-ben a testületre több jelentősebb feladatot osztottak. Ezek végrehajtása sok esetben az alakulatok felállítására is hatással volt, és fontos szerepet töltöttek be a kádári hatalom megszilárdításában. Március 15-én a többi fegyveres szervvel együttműködtek a járőrözésben, objektumőrzésben, ellenőrző pontok biztosításban, tartalék képzésében. Április 4-e előtt a hatalom munkásgyűléseket szervezett, ezek biztosításában is szerepet kaptak a munkásőrök. Március 30-án Budapesten vonultak fel fegyverrel a kezükben a fontosabb útvonalakon. Civil ruhás munkásőrök és karhatalmisták biztosították a menetet, és figyelték a tömeget. Április 4-én díszőrséget adtak, járőröztek, vagy pedig objektumvédelemre voltak beosztva.

Az említett rendezvények több szempontból május 1-je előkészítését szolgálták, ez az esemény volt a forradalom utáni első, több ezer fős tömegrendezvény. A Felvonulási tér megtelt, nagyjából 150-200 ezren lehettek az ünneplők. A Munkásőrségre ezen a napon jelentős szerep hárult. A munkásőrökből két felvonuló csoportot állítottak össze, ugyanakkor volt még öt rendező csoport is, azok már hajnalban, a városon átvonulva megérkeztek a rendezvény helyszínére. A rendezvény alatt kordonszolgálatot adtak, a teret szektorokra osztották, ezeket egy-egy munkásőroszlop választotta el egymástól. Az így képzett folyosókon rövid idő alatt jelentősebb erőt lehetett volna a tömegbe vezényelni. Az emberek a kerületi pártszervek irányításával gyülekeztek, öt oszlopban vonultak a térre, a mozgásukat is a munkásőrök „biztosították”. Akik nem vettek részt a rendezvényen, azokat a kerületi pártházak védelmére osztották be. Az ünnep Kádár János forradalom utáni debütálása is volt, ugyanis ekkor mondott először nagyobb tömeg előtt beszédet.





Pisztoly és karszalag



A munka után a „kenyér ünnepén” is igénybe vették a testület szolgálatait, augusztus 19. 08. óra, és 21. 06. óra között kerületenként a zászlóaljparancsnokoknak egy-egy századot és egy-egy nehézfegyverrajt kellett készenlétben tartaniuk. Ekkor többen kaptak Munkás-Paraszt Hatalomért emlékérmet azok közül, akik részt vettek a forradalom leverésében.

Majd következett 1957. október 23-a és november 7-e. Nagyobb megmozdulástól nem tartottak, de semmilyen megemlékezést nem akartak megtűrni. Fekete ruhába való öltözésre, röpcédulázásra számítottak csak. Az évforduló előtt egyetlen jelentősebb esemény történt, mégpedig október 14-én: Hűvösvölgyben az 56-os villamos egyik szerelvényét negyven fiatal megtámadta. A Munkásőrségnél október 15-étől rendkívüli őrszolgálatot tartottak november 8-áig. Október 30-án a Köztársaság téren nagygyűlést rendeztek, ennek során a budapesti pártbizottságnál egy évvel korábban történtekre emlékeztek, a rendezvény fő szónoka Marosán György volt. A munkásőrök munkahelyükkel, de egyenruhában, pisztollyal és karszalaggal vonultak fel, valamint kordonszolgálatot adtak, és az utcák lezárásában is részt vettek. w



A szerző a Veritas Történetkutató Intézet

tudományos munkatárs