Az Iszlám Állam vállalta magára a londoni támadást

Hétfőn elengedték az összes őrizetben lévőt

MH/MTI – 2017.06.05. 07:19 –

Az Iszlám Állam terrorszervezet vállalta magára vasárnap késő este a hét ember életét követelő londoni gázolásos és késeléses merényletet. Nem emelkedik a terrorfenyegetettség hivatalos szintje az Egyesült Királyságban, továbbra is a második legmagasabb, "súlyos" szinten marad - jelentette be a brit kormányfő. Hétfő este közzétette a három elkövető közül kettőnek a Scotland Yard.

Vádemelés nélkül elengedték mindazokat, akiket a szombati londoni merénylettel összefüggésben őrizetbe vettek.

A Scotland Yard hétfő éjjeli bejelentése szerint tizenkét emberről - hét nőről és öt férfiről - van szó, a legfiatalabb 19, a legidősebb 60 éves.

A rendőrség egyéb részletet velük kapcsolatban nem közölt.

A közleményben szerepel ugyanakkor, hogy a rendőrség a családtagok bevonásával jelenleg is dolgozik a szombat esti merénylet halálos áldozatainak azonosításán.

Nem sokkal korábban a Scotland Yard közzétette a merénylet három elkövetője közül kettőnek a nevét.

A londoni rendőrség terrorizmusellenes parancsnokságának közleménye szerint a merényletet harmadik, egyelőre meg nem nevezett társukkal együtt Khuram Shazad Butt és Rachid Redouane hajtotta végre.

A Scotland Yard ismertetése szerint mindketten a kelet-londoni Barking városrészben éltek.

A 27 éves Khuram Shazad Butt pakisztáni születésű brit állampolgár volt, a 30 éves Rachid Redouane pedig "marokkóinak és líbiainak vallotta magát" - állt a rendőrségi tájékoztatásban.

A harmadik merénylő azonosítása még folyamatban van.


Közzétette a szombati londoni merénylet három elkövetője közül kettőnek a nevét hétfő este a Scotland Yard.

A londoni rendőrség terrorizmusellenes parancsnokságának közleménye szerint a merényletet harmadik, egyelőre meg nem nevezett társukkal együtt Khuram Shazad Butt és Rachid Redouane hajtotta végre.

A Scotland Yard ismertetése szerint mindketten a kelet-londoni Barking városrészben éltek.

A 27 éves Khuram Shazad Butt pakisztáni születésű brit állampolgár volt, a 30 éves Rachid Redouane pedig "marokkóinak és líbiainak vallotta magát" - áll a rendőrségi tájékoztatásban.

May: Nem emelkedik a terrorfenyegetettség szintje
Nem emelkedik a terrorfenyegetettség hivatalos szintje az Egyesült Királyságban, továbbra is a második legmagasabb, "súlyos" szinten marad - mondta el a BBC brit köztelevíziónak hétfőn Theresa May brit kormányfő.

A rendőrség a Westminster, a Waterloo és a Lambeth hidon ideiglenes akadályokat emelt az úttest és a járda közé, hogy így védje meg a gyalogosokat a szombat estihez hasonló, gázolásos támadásoktól. 

A terrorfenyegetettség szintjéről nem a kormány, hanem a hírszerzési és elhárítási szolgálatok, valamint a Scotland Yard terrorellenes ügyosztályának vezetői alkotta Egységes Terrorizmuselemző Központ (Joint Terrorism Analysis Centre, JTAC) dönt, amely a kormánytól függetlenül működik.
May elmondta: a JTAC megerősítette, hogy a készültségi szint marad a második legmagasabb szinten, amely a hivatalos meghatározás szerint súlyos terrorfenyegetettséget jelent és azt tükrözi, hogy az elhárító szolgálatok megítélése alapján nagy valószínűséggel lehet számítani újabb merényletkísérletekre Nagy-Britanniában.

A múlt havi manchesteri terrortámadás után néhány napra a legmagasabb, kritikus szintre emelték a nagy-britanniai terrorkészültségi fokozatot, és a brit nagyvárosok utcáin fegyveres katonai alakulatok csatlakoztak a rendőrjárőrökhöz.
Május végén azonban a készültséget ismét a második legmagasabb, jelenleg is érvényes fokozatra mérsékelték, és a hadsereg alakulatait a múlt hét közepére kivonták az utcákról.

Theresa May elmondta, hogy a rendőrség számos londoni híd védelmét megerősítette.

Theresa May szerint a rendőrség még dolgozik a sérültek és az áldozatok azonosításán, de az már egyértelmű, hogy sok közülük külföldi állampolgár.
A brit miniszterelnök megerősítette, hogy a Scotland Yard már azonosította a három elkövetőt, de kilétüket akkor hozza nyilvánosságra, ha a nyomozati munka olyan szakaszba jut, hogy ez lehetővé válik.

A BBC-interjú után nem sokkal, egy londoni kampányrendezvényen Theresa May kijelentette: Nagy-Britannia eddig "túl sok toleranciát tanúsított" a szélsőségességgel szemben, ezért most ezt a problémát teljesen új terrorellenes stratégiával "kezelni kell". A kormányfő szerint Nagy-Britannia lesz az első ország, amely a szélsőségesség elleni fellépés irányítására hivatott bizottságot hoz létre. Ennek majdani működéséről csak annyit mondott, hogy a testület a közszférával, a civil társadalom szervezeteivel és egyénekkel együttműködve segíti elő a szélsőségesség megnyilvánulásainak feltárását.

Azokra az ellenzéki vádakra, hogy belügyminisztersége idején a kormány csaknem 20 ezerrel csökkentette a rendőri állomány létszámát, Theresa May - aki hat évig vezette a belügyi tárcát - kijelentette: a takarékossági intézkedések a terrorelhárító szolgálatok tevékenységét nem érintették, a kormány ezerötszázzal növelte a fegyveres rendőri osztagok létszámát.
Hozzátette: teljes mértékben támogatja, hogy ezeknek az osztagoknak tűzparancsuk van a terroristák megölésére. Theresa May szerint a szombat éjjeli londoni merénylet helyszínére kivonuló rendőri egység e parancs alkalmazásával számtalan emberéletet mentett meg.

london bridge-rendőrség-reuters576x356Fotó: Reuters
Az Iszlám Állam terrorszervezet vállalta magára vasárnap késő este a hét ember életét követelő londoni gázolásos és késeléses merényletet.

Az ISIS vállalta a felelősséget a merényletért
"Az Iszlám Állam harcosainak egy alakulata hajtotta végre a londoni támadást" - olvasható a dzsihadista terrorszervezet szócsöveként működő hírügynökség, az Aamák közleményében.

Vasárnap éjjeli hírügynökségi közlések szerint az Iszlám Állam már a merénylet előtt, a szombat reggeli órákban felhívást tett közzé a Telegram internetes oldalon, és ebben ismét arra sürgette követőit, hogy teherautókkal, késekkel és lőfegyverekkel kövessenek el támadásokat a "keresztesek" ellen a ramadán - a most zajló böjti hónap - idején.

brit brandenburgiA londoni merénylet áldozataival vállalt szolidaritás jeleként a brit zászló színeiben világították ki vasárnap este a német főváros jelképének számító Brandenburgi kaput.
A berlini építmény a Union Jack, az Egyesült Királyság lobogójának színeibe, kék-piros-fehérbe borult, miközben Nagy-Britannia közelben lévő nagykövetsége előtt az emberek virágokat helyeztek el. Az egyik ott elhelyezett papíron, amelyen szintén a brit zászlót lehetett látni, az állt: "You'll never walk alone" (Sosem lesztek egyedül).

A rendőrség ismeri a merénylők személyazonosságát
Folytatódtak hétfőn az intenzív házkutatások London keleti városrészeiben: a rendőrség közölte, hogy tudja, hogy ki volt a három merénylő, de kilétüket akkor hozza nyilvánosságra, ha ez "műveleti szempontból lehetségessé válik".

A London hídon történt gázolásos, illetve a közeli piac, a Borough Market környékén elkövetett késeléses támadásokban heten meghaltak, és a három elkövetőt a kivonuló fegyveres rendőri egységek a Borough Market területén agyonlőtték.
A merényletben 48-an megsérültek, közülük hétfőn még 36-an voltak kórházban. Huszonegy sérült állapota válságos. A sérültek között négy rendőr van, kettőjük állapota súlyos.
Eddig két halálos áldozat személyazonosságát hozták nyilvánosságra, egyikük kanadai, a másik francia állampolgár. A sérültek között is van hét francia, egy további francia állampolgárt pedig még keresnek.

Cressida Dick hétfőn nyilatkozott a BBC rádiónak is, elmondva: a március vége óta Nagy-Britanniában elkövetett három terrorcselekményt nem külföldről irányították, a merényletek tervezése "jórészt hazai súlypontú" volt.
A Scotland Yard vezetője elmondta, hogy a Westminster hídon március 22-én elkövetett gázolásos és késeléses merénylet óta az elhárító szolgálatok öt további merényletkísérletet hiúsítottak meg. Hangsúlyozta: ezeknek, és az elmúlt három hónap három terrortámadásának "vannak nemzetközi dimenziói", de a nagy-britanniai terrorfenyegetettség jelentős részben nem külföldi eredetű.

Cressida Dick, a Scotland Yard főparancsnoka hétfőn reggel a BBC brit köztelevíziónak nyilatkozva elmondta: az újabb házkutatások során a rendőrségi egységek hatalmas mennyiségű vizsgálati anyagot gyűjtöttek össze, ezek mibenlétét azonban nem részletezte.

Kijelentette: továbbra is tizenkét ember van őrizetben. Őket előző nap, a kelet-londoni Barking és Newham városrészekben elvégzett házkutatások eredményeként vették őrizetbe.

Összesen ötven lövés dördült, egy civilt is eltaláltak

A Scotland Yard vezetője elmondta: a merénylet helyszínére érkező fegyveres rendőri osztag az első riasztástól számított nyolc percen belül "semlegesítette a fenyegetést", és végzett a három támadóval.
A merénylőkkel a Scotland Yard terrorellenes osztagának nyolcfős egysége végzett, összesen ötven lövést leadva a három terroristára. Az akcióban véletlenül lövés ért egy civilt is, de állapota a rendőrség tájékoztatása szerint nem súlyos.
A rendőrséghez szombaton 22:08 órakor érkeztek az első bejelentések arról, hogy egy fehér furgon gyalogosokat ütött el a London híd járdáján.
A jármű ezután a Borough Markethez hajtott tovább, ahol a három merénylő kiszállt és sok embert megkéselt. Az elkövetőkön talált, robbanómellényekhez hasonló szerkezetekről a rendőrség már megállapította, hogy utánzatok voltak.
A vizsgálat kiderítette azt is, hogy a gázolásos merénylethez használt Renault furgont az egyik támadó bérelte nem sokkal a terrorcselekmény előtt.

A Scotland Yard főparancsnoka a hétfői BBC-interjúban elmondta: a nyomozás nagyon gyorsan halad, és az elsődleges feladat most annak felderítése, hogy a támadókon kívül részt vettek-e mások is a merénylet előkészítésében.

A manchesteri pokolgépes és a márciusi londoni merényletet követően ez már a harmadik olyan terrortámadás az idén Nagy-Britanniában, amelynek elkövetőjeként az Iszlám Állam jelentkezett. A terrorszervezet ugyanakkor előszeretettel reklámozza magát olyan merényletekért is, amelyek elkövetői nem a tagjai, de tettüket az iszlamisták ideológiája inspirálta.

Eddig 18 terrortámadási kísérletet hiúsítottak meg a szolgálatok

Cressida Dick elmondta azt is, hogy az elhárító szolgálatok 2013 óta 18 terrortámadási kísérletet hiúsítottak meg, és az azóta eltelt időszakban naponta átlagosan egy embert vettek őrizetbe a terrorelhárítási műveletek keretében. A Scotland Yard főparancsnoka kijelentette: nagyon jó a hírszerzési munka is, és ennek révén a szolgálatok rendszeresen meg tudják akadályozni a készülő merényleteket.

Hétfőn reggelre a rendőrség megnyitotta a London hidat és környékét kiszolgáló, rendkívül forgalmas London Bridge vasúti és metróállomást, és eltávolították a térséget lezáró kordonokat is, lehetővé téve a közúti közlekedés újraindulását.

Trump: Megvédjük Amerikát a terrorfenyegetésektől

Donald Trump amerikai elnök vasárnap este, egy gálaesten nyilatkozva "ördögi mészárlásnak" minősítette az előző napi londoni merényletet, és leszögezte, hogy kormánya megvédi az Egyesült Államokat a terrorfenyegetésektől. 

Szakértő: jól reagáltak a rendőrök
Gyarmati István biztonságpolitikai szakértő szerint a szombat esti londoni merényletnél jól reagáltak a rendőrök, mivel egy váratlan esemény elkezdődésétől számítva nyolc perc alatt megfékezték a támadókat.
Gyarmati István az M1 aktuális csatornán vasárnap elmondta, az ilyen merényletekhez nincs szükség különösebb előkészületekre, a szervezés legsebezhetőbb részét, a kommunikációt gyakorlatilag ki tudják küszöbölni az elkövetők. Ráadásul a céljukat elérik, mert a merénylet ugyanúgy félelmet kelt, mintha felrobbantanának egy bombát - mutatott rá.
Kitért arra is, hogy a terrorkészültséget csak rövid időre emelték meg Nagy-Britanniában, mivel a legmagasabb fokozatát akkor lehet elrendelni, ha bizonyíték van arra, hogy közvetlen támadás veszélye áll fenn. A második legmagasabb és a legmagasabb fokozat között azonban a végrehajtott ellenőrzésekben nincsenek olyan jelentős különbségek - jegyezte meg.

Az elnök a washingtoni Ford színház gálaestjén azt mondta: minden tőle telhetőt megtesz annak megelőzésére, hogy a terrorfenyegetések az Egyesült Államokat is elérjék. "Ennek a vérontásnak be kell fejeződnie, ez a vérontás be fog fejeződni" - fogalmazott, majd leszögezte: "megújítjuk elszántságunkat, még erősebben, mint valaha, hogy megvédjük az Egyesült Államokat és szövetségeseit az aljas ellenségtől, amely ártatlan emberek ellen folytat háborút". 
Donald Trump ezúttal tartózkodott attól, hogy bírálja a londoni polgármestert. 

Az elnök vasárnap telefonon beszélt Theresa May brit kormányfővel, és az Egyesült Államok rendíthetetlen támogatásáról" biztosította őt. 

A szombaton Londonban elkövetett merénylet után - vasárnap hajnalban és kora délután - Trump két Twitter-bejegyzést írt. Az elsőben felajánlotta Washington segítségét, a másodikban pedig bírálta Sadiq Khan londoni polgármestert, mert a merénylet utáni közleményében így fogalmazott: "nincs ok a riadalomra". A polgármester nem reflektált az elnök megjegyzésére, szóvivője azonban a CNN amerikai hírtelevíziónak Londonból adott interjújában "rosszul tájékozottnak" nevezte Donald Trumpot, azt állítva, hogy Khan mondatát kiragadta a szövegkörnyezetéből. A szóvivő szerint ugyanis Sadiq Khan csak meg akarta nyugtatni a londoniakat, hogy ne riadjanak meg, ha még több rendőrt látnak az utcákon.

Jeremy Corbyn:  Theresa Maynek távoznia kell a miniszterelnöki tisztségből

Jeremy Corbyn, a Munkáspárt vezetője és miniszterelnök-jelöltje azonban hétfőn, a szombat éjjeli londoni merénylet utáni első munkáspárti választási kampányrendezvényen azt mondta: a konzervatív párti kormányfővel a csütörtöki előrehozott parlamenti választásokon "meg kell fizettetni" a rendőrségi létszámcsökkentések árát.

Corbyn szerint Theresa May belügyminiszterként "olcsón meg akarta úszni a lakosság védelmét", pedig "nagyon sok nagyon felelősségteljes ember" figyelmeztette annak idején a rendőrségi létszám csökkentése miatt.

A Munkáspárt vezetője kijelentette: ő is támogatja azokat a felhívásokat, amelyek szerint az utóbbi kilenc hétben elkövetett három nagy-britanniai merénylet miatt Theresa Maynek távoznia kell a miniszterelnöki tisztségből. Hozzátette ugyanakkor, hogy "ezt a problémát a választópolgárok tudják majd a legjobban rendezni" a csütörtöki előrehozott parlamenti választásokon.