A szerencse mindvégig vele vitorlázott

Fa Nándor: Nem helyezésben gondolkodtam, sokkal inkább teljesítményben. Az volt a vágyam, hogy száz napon belül teljesítsem a távot, és ez sikerült

MH – 2017.06.02. 01:03 –

Fa Nándor tavaly november 6-án rajtolt el a Spirit of Hungary fedélzetén a világ legnehezebb földkerülő szólóvitorlás-versenyén, ahol a résztvevőknek külső segítséget nem lehet igénybe venniük. A magyar hajós 93 nap 22 óra 53 perc alatt teljesítette a távot, és február 8-án az előkelő nyolcadik helyen zárta a Vendée Globe-ot.

Fa Nándor 20170601„A szerencse jelentősége sokkal nagyobb mértékű mindnyájunk életében, mint gondoljuk” (Forrás: Spiritofhungary.hu)

– Csaknem négy hónap eltelt már a kikötése óta. Helyrejöttek a sérülések, begyógyultak a sebek?

– Igen, minden rendben. Teljesen visszatértem a megszokott, civil életemhez.

– Gondolom, azóta sok mindent másként lát.

– Nem tudom, mit kellene másként látnom, de most szép a világ. Amikor hazajöttem, azt hittem, henyélni fogok egy ideig, erre a második napon már dolgoztam. Próbálok sportolni, minél többet mozogni, mert érzem, hogy nagy szükségem van rá.

– Túl az elszántságon, a rutinon és a felszerelésen, egy ilyen versenyen elindulni nyilván rengeteg pénzbe kerül. Honnan tudta előteremteni a rávalót?

– A kapcsolatrendszerem révén. Az eltelt évtizedek alatt az elért eredményeim hatására igazán jó kapcsolatrendszert sikerült fölépítenem. Legutóbb a Zoltek nevű amerikai cégtől kaptam az első ajánlatot egy új hajó építéséhez szükséges carbonanyagra. Ennek köszönhetően megterveztük, majd megépítettük azt a hajót, amelyet 2014. április 17-én Triesztnél bocsátottunk vízre. Ez így szépen hangzik, de a kivitelezés jóval korábban kezdődött, és jóval bonyolultabb volt, mint ahogyan mesél róla az ember. A szakértelmen, a tengernyi munkán és a lelkesedésen túl még egy nagy adag szerencse is kellett.

– Akkor úgy látszik, az ön életében a szerencse – itt természetesen nem a lottóra és totóra gondolok – játszik némi szerepet.

– Hogyne. A szerencse jelentősége sokkal nagyobb mértékű mindannyiunk életében, mint gondoljuk.

– Azon túl, hogy célba ér, milyen célkitűzésekkel indult neki a versenynek? Hiszen 1993-ban már egyszer teljesítette a Vendée Globe-ot, akkor százhuszonnyolc nap után ötödikként zárt. Egyébként melyik eredményét tartja nagyobbra, az akkorit vagy a mostanit?

– Nehéz különbséget tenni a két verseny között, mert mindkettő óriási energiát követelt. Az első talán azért emlékezetesebb, mert nagy hajóskultúrák versenyzőit sikerült megelőznöm, most pedig a nagyon megváltozott szakmai feltételekhez kellett felnőni.

– Amikor valaki elindul egy ilyen nagy küzdelemben, gondolkodik helyezésen?

– Egyáltalán nem foglalkoztatott a helyezés. Tíz ország huszonkilenc hajósa indult, valamennyi rutinos versenyző, és persze mind-mind rendkívül jól megépített, kipróbált vitorlással. Nem helyezésben gondolkodtam, sokkal inkább teljesítményben. Az volt a vágyam, hogy száz napon belül teljesítsem a távot, és ez sikerült.

– Voltak kalandjai? Meséljen mondjuk a vitorlások és a hajósok réméről, a Horn-fokról!

– A halandó ember úgy érzi, mintha a Marson vitorlázna hosszú hetekig. Óriási hullámok, viharos szél, hideg, és sehol egy teremtett lélek rajtunk kívül. Nekünk a Horn-fok kijáró a jeges pokolból. Nagyon másképpen éljük meg, mint a régi idők hajósai.

– Volt halálfélelme a megpróbáltatások során?

– Félelmem nem, de az agyammal tudtam, hogy bármi előfordulhat. Olyasmi sokszor történik, ami nem igazán rajtam múlik. Ott kint, az óceánon, a végtelen vízen magadban, a hajódban, a szerencsében vagy Istenben bízhatsz.

– A verseny közben volt a karácsony és az újév. Hogyan élte meg ezeket az ünnepeket az óceánon teljesen egyedül, egy hajó fedélzetén?

– Hát nehezen. De amikor nagyon hiányzott a családom, akkor írtam a feleségemnek, a lányaimnak, és karácsonykor, szilveszterkor is a magyar időt figyelembe véve köszöntöttem őket, s persze ők is engem. A Himnuszt nem mertem énekelni az albatroszok iránti együttérzésből, de elszavaltam a végtelen víznek. El sem tudom mondani, mennyire hálás vagyok a családomnak, mert csak az ő támogatásukkal sikerülhetett a célkitűzésemet megvalósítani. Az a tudat, hogy ők ott vannak a háttérben, és mindenben segítenek, támogatnak, megsokszorozza az ember erejét.

– Hívő ember?

– Igen, hívő ember vagyok, de hogy miben, úgy gondolom, az egy másik cikk témája lehetne.

– Amikor kikötött, azt mondta, hogy kész, ennyi volt, soha többet nem száll vitorlásra. Azóta nem gondolta meg magát, még mindig tartja ezt a fogadalmát?

– Igen, még mindig. Pontosabban azt mondtam, hogy a Vendée Globe-ra nem vállalkozom többé, de be kell ugyanakkor vallanom, egyre nehezebb ezt betartanom. Négy év nagyon hosszú idő, akkor rendezik a következő Vendée Globe-ot, és úgy vagyok vele, hogy az akkori életkoromban már aligha lesz tanácsos az én versenyszellememmel odaállni. „Csak” teljesíteni a versenyt nem az én műfajom.

– Gondolkodott már azon, hogy a tapasztalatával fiatalokat oktasson, új Fa Nándorokat neveljen?

– A Balatonon már tizenhat éve rendezek versenyeket magyar vitorlázóknak. Próbálok segíteni, átadni a tudásomat, gondolkodásmódomat, hogy egyszer a fiataljaink is bátran elindulhassanak nagy nemzetközi megmérettetéseken. Vannak, akik vevők rá, néhányan el tudják képzelni – amit tulajdonképpen így távolról elég nehéz –, hogy mit is jelent igazából az óceánon való helytállás. Arra kimondottan büszke vagyok, hogy a kikötés után több fiatal vitorlázó, közöttük francia is, arra kért, hogy a következő versenyre segítsem a felkészülésüket. Hatalmas elismerés és megtiszteltetés ez számomra.

– Mi lesz a Spirit of Hungary sorsa?

– Amire a hajó épült, azt maximálisan teljesítette. Ez a hajó kizárólag óceáni, szólóversenyzésre alkalmas. A cégnek, amely a Spirit of Hungary tulajdonosa, az az érdeke, hogy felújítsa, és minél előbb értékesítse.