Veczán ZoltánMomentán ennyi

Álláspont. Az embernek nehezére esik belátnia és elismernie a tévedéseit

Veczán Zoltán – 2017.05.20. 01:05 –

Az embernek nehezére esik belátnia és elismernie a tévedéseit. Sokáig tagadjuk magunk előtt is azt, ami az orrunk előtt van, de ellentétes az addig kialakított véleményünkkel – ezt hívják a kognitív disszonancia redukciójának. Így jártam én is a Momentum Mozgalommal.

Talán túlzott optimizmusom miatt, esetleg azért, mert én is húszas éveim végét taposom, de eleinte szimpatikusak voltak a semmiből előkerült fiatalok. Azt gondoltam, hátha belőlük lesz majd az az ellenzéki párt, amelyet végre nem köt gúzsba a pártállami múlt, a korábbi szocialista-liberális kormányok szennyes ügyei és lejárt szavatosságú figurái. Egy új párt, amely fia­talos lendülettel veti bele magát a politikába, de tisztább szívvel és tisztább aggyal, mint a korábban leszerepelt dicstelen utcai mozgalmak, a Hallgatói Hálózat vagy épp a Milla bohócai. Akik a primer hőzöngésnél többet akarnak mondani, és nemcsak hirdetik a párbeszédet, hanem valóban hajlandók is rá. Egy tisztességes ellenzékre ugyanis a kormánynak is szüksége van.

Nem mondhatom, hogy nem volt figyelmeztető jel. Az olimpiaellenes kampányuk idején egy sportközgazdásszal vitáztak arról, hogy megérné-e, ha Budapest adna otthont a játékoknak – színvonalas polgári vitának tűnt, zömében értelmes érvekkel –, de már ekkor ott volt egy csipetnyi árulkodó demagógia. Hajnal Miklós elnökségi tag például érdemi kritikái mellett olyan, csak a pillanat hevében frissnek ható érveket hozott fel, mint hogy az olimpia csak a gazdagok szórakozása lesz, vagy hogy alacsony a kórházi dolgozók fizetése – Marxot szerencsére nem idézett hozzá, s nem váltotta át az összeget sem lélegeztetőgépekre. Nem baj, virágozzék száz virág, gondoltam, legalább hajlandók a konstruktív vitára, a mozgalmi nagyotmondás meg majd csak lekopik róluk.

Ehelyett viszont a cukormáz kopott le gyors ütemben az aláírásgyűjtésük utáni diadalmámorban. Először a stílusuk kezdett el olyan mértékben eldurvulni, hogy már nem tudtam magamnak azzal mentegetni őket, hogy még a hangjukat keresgélik, vagy hogy ellenzékként ez a dolguk. De még igyekeztem annak a számlájára írni, hogy vannak érdekes meglátásaik; radikálisak, nyersek, de ebben nyilván benne van a világszerte gazdasági kutyaszorítóban vergődő fiatalok kamaszos elégedetlensége is.

Aztán gyors egymásutánban kétszer rántotta le a maszkot magáról a mozgalom dédelgetett arca, Fekete-Győr András, de úgy, hogy minden szakmabelinek „kinyílt a társadalom” a zsebében. Első alkalommal a Hír Televízióban mutatta be, hogyan is gondolja azt a bizonyos párbeszédet, valódi konzultációt meg szabad sajtót. Amikor a műsorvezető arról kérdezte, mit szól ahhoz, hogy a Parlament előtti CEU-párti tüntetésen inzultálták a köztévé stábját, Fekete-Győr közölte: most mondaná, hogy „mindenki azt kapja, amit megérdemel”, s hogy a „propaganda-televízió munkatársait érhetik ilyen atrocitások egy ilyen tüntetésen”, ezért ő ezen nem lepődik meg. Ez április elején történt, erre tettek rá egy lapáttal csütörtökön, amikor a Momentum tagjai egyszerűen fogták magukat, és engedély nélkül besétáltak az Origó szerkesztőségébe. Ahogy fogalmaztak, el akartak beszélgetni azzal az újságíróval, aki a róluk szóló anyagokat írja. „Az emberek nevében teszek fel kérdéseket” – mondta a néhány százalékon mérhető leendő párt elnöke, Fekete-Győr a meglepett újságírónak. Ráadásul az erről készült videóban a Momentum a sajtómunkás válaszát megcsonkítva csak a hebegését vágta be, miközben Fekete-Győr arrogáns hangon éppen azzal vádolta az origósokat, hogy a tényeket manipulálva szerkesztik össze. Később a Momentum sajtósa a 444-nek úgy nyilatkozott, volt értelme az akció­nak, mert az érintett újságíró „elszégyellte magát”.

Zárójelben megjegyezném: a mozgalom mindezzel akkora öngólt rúgott, hogy még a Fekete-Győrről korábban Egy magyar fiatal, akitől megijedt az egész Orbán-kormány címmel szerelmi vallomásba hajló cikket közlő Index is elmarasztalóan írt a jelenetről.

Az egész szerkesztőségi látogatás dinamikája emellett számomra aggasztóan hasonlít egy másik videós esetre. Emlékezetes, a csütörtöki Momentum-járás során Fekete-Győr közölte, hogy „sosem kellett volna idejönnie, ha nem ez a helyzet az Origo körül”, de reméli, az ott dolgozóknak megszólal a lelkiismeretük. Egyszóval a politikuspalántát az újságírók lelki üdvéért való aggodalom kényszerítette a betörésre és az engedély nélküli videózásra. Hasonló féltés és mentő szándék szorította a nagydarab csecsen üzletembert, Magomed Daszajevet, amikor Komáromy Gergő aktivistát kereste meg, hogy „elbeszélgessen vele” azt követően, hogy a fiatalember festékkel öntötte le a Szabadság téri szovjet emlékművet. Magomed azt mondta, egyeseket nagyon megsértett az aktivista, olyanokat, akik nem riadnak vissza a fizikai erőszaktól sem, ezért jobb, ha elszégyelli magát, és videón bocsánatot kér. Komáromy ennek eleget is tett.

Természetesen Fekete-Győrék fizikailag nem fenyegették meg az újságírót – a Magyar Nemzetnek ellenben úgy nyilatkoztak, hogy kormányon a teljes közmédia beszántását tervezik, s vélhetőleg az általuk propaganda­oldalnak nevezett Origóval sem bánnának kesztyűs kézzel. Még jó, hogy Fekete-Győr egérutat kínált az origósoknak, mondván: közülük az újságírók talán még menthetők.

Részemről ez a tegnapi eset volt az a pont, ahol a Momentum végleg leírta magát. Be kellett látnom, hogy a jövő reménységeinek indult fiatalok politikai kultúrája megegyezik egy csecsen kismaffiózóéval. Majd felnőnek, gondoltam januárban. Nem egészen így képzeltem.